Hírek
Okostelefon-függőség: hogyan küzdhető le?
Bevallom, túlságosan gyakran használom az okostelefonomat. És minél gyakrabban használom, annál gyakrabban tör rám a kényszer, hogy azonnal ellenőriznem kell, mi újság vele. Bárhol és bármikor. A fogorvosi rendelőben. Az iskolából hazafelé. Amikor dolgozom. Amikor várok a buszra. Sőt, még reggeli közben is!
Amióta a kecskék kávébogyót legelnek, többet imádkozhatnak a szerzetesek
A legenda szerint 300 évvel időszámításunk előtt egy Káldi nevű kecskepásztor észrevette, hogy a kecskéi a lelegelt piros bogyóktól sokkal élénkebbek lesznek. Emberünk ezt elmondta a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, ha a bogyókat megpörkölik, olyan ízletes italt készíthetnek belőle, amitől jobban bírják a naphosszat tartó imádkozást.
A 14 legelképesztőbb tény az emberi testről
Azt gondolnánk, hogy a biológia órák és a saját tapasztalatok alapján alaposan megismertük már a testünkkel kapcsolatos tényeket. Ám vannak olyan meglepő dolgok, amelyeket talán még te sem tudsz. Lássuk!
Mikor, milyen orvoshoz forduljak a problémámmal?
Sokszor nehéz eldönteni, hogy egy egyszerű fejfájással, hasmenéssel vagy szédüléssel forduljunk-e egyáltalán orvoshoz, de még nehezebb dűlőre jutni azzal kapcsolatban, hogy ha ezt megtesszük, akkor milyen szakorvost kell felkeresnünk. Mikor, kihez forduljunk?
Hogyan beszélj partnereddel az óvszerről?
A legtöbb ember elretten a gondolattól, hogy az óvszerről beszéljen a párjával. Pedig ha nem beszéltek a védekezésről, azzal mindkettőtök egészségét veszélyeztetitek.
Minden napra új bikini? Megmutatjuk, hogyan!
Közeledik a strandszezon! Elnézve az utóbbi évek alakulását, könnyen lehet, hogy pillanatok alatt betoppan a nyár. Vagyis nem érdemes tovább várni a fürdőruha beszerzésével, mert hamarosan üdítő ötletté válhat a hűsítő csobbanás, vagy éppen a napon sütkérezés. Márpedig ezek közül egyik sem képzelhető el igazán szexi bikini nélkül. De vajon hogyan alakul a 2023-as trend? Mutatjuk! (x)
Friss hírek a diákhitel piacról
A már több mint húsz éve elérhető konstrukció számos olyan lakosnak segít megszerezni a felsőoktatási oklevelet, akinek az anyagi helyzete ezt éppen nem tette lehetővé. A diákhitel segítségével a kedvezőtlenebb anyagi körülmények közül érkező fiatalok is versenyképes tudás szerezhetnek, ezáltal pedig értékes erőforrások lehetnek a hazai munkaerőpiacon.
Allergia: a legfurcsább kiváltó okok
Az allergia kiváltó okai között olyan mindennapi tényezők is szerepelnek, mint a napsütés, a víz és a hideg levegő.
Tavaszi fogyókúra eredményesen
Köztudott, hogy a radikális fogyókúra hosszútávon nem csak egészségtelen, de eredménytelen is lehet. Mégis milyen módszerek segíthetnek abban, hogy a télen felszedett kilóktól még a tavasz elején megszabaduljunk? A szakértők megmondják.
5 hobbi, amivel megcsillogtathatod a kreativitásod!
Érthető, ha suli után sokszor már semmihez sincs energiád, de ha szeretnél feltöltődni a szabadidődben, van néhány tippünk, hogyan kezdj neki! Természetesen a mozgás és a friss levegő mindig jolly joker programok, szóval elsősorban arra biztatunk, hogy igyekezz minél több időt a természetben tölteni, vagy legalább sétálj haza a suliból! (x)
Miért kopnak el a porcok?
Az artrózis hosszú, gyakran évtizedek alatt kialakuló betegség, amely idősebb korban jelentkezik, de már a fiatalkori szokások is hozzájárulnak kialakulásához. Kezdetben csak enyhe fájdalom jelentkezik megerőltetésre, ám ha nem teszünk a betegség ellen, akár mozgáskorlátozottsággal is számolnunk kell majd.
Elhízhatsz a fogamzásgátlótól?
Hagytad már abba a tabletta szedését, csak mert az egyik barátnőd azt mondta, hogy az unokatestvére elhízott tőle? Ismerős a történet. Nincs mit szépíteni: a hormonális fogamzásgátlásnak vannak mellékhatásai, de az esélyek nem olyan rosszak, mint gondolnád.
Melyik a legjobb grillsütő?
Faszenes, gázüzemű, elektromos. Mindenki másra esküszik. A Tudatos Vásárlók Egyesülete most mindegyikből tesztelt párat, hogy ezzel is segítse a döntést. Sőt, egy hibrid faszenes-gázüzemű verziót is vizsgáltak, ha valaki esetleg előnyben részesíti a 2in1 megoldásokat, most megnézheti, vajon ugyanolyan jól jár-e vele grillsütő esetén?
Így készülj anyagilag az egyetemi évekre!
Az egyetemi évek egy rendkívül izgalmas időszakát jelentik az életnek, ugyanakkor számos kihívást tartogathat ez a korszak. Az önállósodás, felnőtté válás feladata ezekre az évekre tehető, amely számos más terület mellett magában foglalja a felelősségteljes pénzkezelés és anyagi függetlenség kialakulását.
Tervezetlen terhesség
Mik a választási lehetőségeid, ha váratlanul teherbe esel? Nem teszel semmit, és vállalod a szülőséget, nem veteted el a babát, és elintézed az adoptálást vagy véget vetsz a terhességnek (abortusz).
Így győzd le az izgulást az érettségi miatt
Az érettségi az első olyan nagyobb megmérettetés, amivel a tanárok már 9. óta ijesztgetnek. Ha egyébként is izgulós vagy, akkor ideje, hogy kezedbe vedd az irányítást!
Kamaszkori merevedési zavar
Bármilyen meglepően hangzik, a tizenéves fiúknál is előfordulnak merevedési zavarok, pszichés és testi okból is. Ennek időben történő felismerése és kezelése nagyon fontos a későbbi egészséges szexuális élet és önértékelés szempontjából.
Ételallergia: 8 összevető, ami tüneteket okozhat
Nem egyszerű az élete azoknak, akiknek allergia vagy intolerancia miatt nélkülözniük kell bizonyos ételeket az étrendjükből. Főként azért, mert sok esetben olyan élelmiszerek is veszélyesek lehetnek, és kellemetlen tüneteket okozhatnak, amikről nem is gondolnánk, hogy a kerülendők között szerepelnek.
A tojásallergia tünetei
A tojásallergia az egyik leggyakoribb allergiafajta hazánkban. Kisgyermekeknél és felnőtteknél egyaránt jelentkezhetnek a tünetek.
12 hasznos tipp arra, hogy hogyan kerülj ki a mókuskerékből
Mint tudod, akkor kerülsz mókuskerékbe, ha kifogysz az ötletekből és a motivációból. Például ez lehet az eredménytelenség. Ha többet dolgozol, akkor sem tudsz semmi használhatót elérni. Miközben dolgozik az ember, alkalmanként mókuskerékbe kerülhet (különösen akkor, amikor egyfolytában dolgozik, pihenés nélkül). Ilyenkor hosszú napokat is eltölthetünk a számítógép előtt úgy, hogy semmit nem alkotunk. Elég frusztráló tud lenni.