energiaital
#Szülőknek

Mennyi energiaitalt ihatnak a tinédzserek biztonságosan?

2015.04.23.
1 perces olvasási idő

Felmérések szerint a 10-19 éves közötti kamaszok mintegy harmada rendszeresen fogyaszt valamiféle energiaitalt. Különösen igaz ez a stresszesebb körülmények között, mint például a közelgő érettségi- és vizsgaidőszakban. Ez azért probléma, mert ezek az italok szabálytalan szívműködéshez vezetnek, még az egészséges kamaszoknál is.

A gond részben az, hogy az energiaitalok gyakran sok koffeint tartalmaznak, így nagy mennyiségben szív- és egyéb problémát okozhatnak, és a serdülők sokkal érzékenyebbek ezekre a hatásokra, mint a felnőttek. Az energiaitalok más anyagokat is tartalmaznak, melyeknek beláthatatlan hatásaik lehetnek, főleg amikor kölcsönhatásba lépnek az energiaitalban lévő más anyagokkal, vagy az alkohollal, amivel az energiaitalt gyakran keverik a tinik. A ginzeng például szokásos összetevője az energiaitaloknak, ennek aktív alkotóeleme pedig kiszámíthatatlan biológiai hatással van a fiatal szervezetre.

Figyelembe véve mindezt, valamint néhány olyan esettanulmányt, ahol látszólag egészséges tinédzsereknek nyilvánvalóan az energiaital túlfogyasztás hatására lett szívproblémájuk, a kutatók az alábbiakat javasolják szem előtt tartani a szülőknek és a tizenéveseknek is:

  • A serdülőkorúak ne igyanak egy doboz energiaitalnál többet naponta
  • Sportolás előtt, vagy közben ne igyanak energiaitalt
  • Bárkinek, akinek szívproblémája van, ellenőriztesse azt egy kardiológussal mielőtt rendszeresen energiaitalt fogyasztana
  • Ne keverjék az energiaitalt alkohollal, vagy más droggal, mert így a legveszélyesebb kölcsönhatás jöhet létre
  • A szülők beszéljenek az energiafogyasztás káros hatásairól a tinédzsereknek, hogy nehogy túladagolják az energiaitalt

Mivel nagy népszerűség övezi ezeket az italokat és a kamasz társadalom szórakozási szokásai, amibe belecsöppentek, adottak, valószínűleg fárasztó csata lesz, míg sikerül a tinit visszafogni. Ám fontos szem előtt tartani, hogy az energiaitalok - főleg, ha tinédzserek isszák - sokkal nagyobb veszélyt jelenthetnek, mint a kávé.

S.C. (nymag.com)