Mit tegyek, hogy ne utáljak tanulni?
2025.05.20.
Üdv!
Világéletemben kitűnő tanuló voltam, általános iskolában és középiskolában is. Általános iskolában kifejezetten készültem a dolgozatokra, míg középiskolában gyakran csak összefoglalókat, vázlatokat csináltam és iskolába menet olvasgattam és ez bőven elég volt.
Érettségire már komolyabban készültem, de már ott éreztem, hogy nem vagyok megelégedve az eredménnyel a befektetett energiához képest.
Egyetem óta viszont teljesen el vagyok veszve. Eddig azt hittem, zseni vagyok, most meg olyan érzés, mintha mindenki okosabb lenne nálam és/vagy kevesebb készüléssel jobb eredményeket érnek el. (Az biztos, hogy perfekcionista vagyok, sokszor sajnos másokhoz hasonlítom magam).
Évközi jegyes tárgyakból általában jobb jegyeket szerzek (nem feltétlenül teljesen legális módokon), viszont vizsgákon rengeteg (több hetes) készüléssel is csak 2-es 3-as jegyeim vannak. Szóbeliken borzalmasan teljesítek, beindul a dadogás, a pánik, mindig olyan érzésem van, mintha nem lenne szerencsém a kihúzott tételekkel. Négy félévem alatt egyetlen ötös vizsgám lett, de az is egy gyenge-közepes ötös és szó szerint heteket készültem rá, hajnalban felkeltem, elmetérképeztem, mindenféle elmetrükköt próbáltam, hogy jobban megmaradjon és így is alig lett meg, a barátom, aki sokkal kevesebbet készült erre a vizsgára, sokkal jobbat írt nálam.
Érettségin hatalmas vizsgadrukkom volt, nem bírtam enni, aludni, a mostani vizsgákkal egy fokkal jobban állok, de a hatalmas vizsgadrukk még mindig megvan, és vizsga után sokszor túlreagálom az egészet, pánikrohamot kapok.
Mindent kipróbáltam már, voltam két tanfolyamon, Villámolvasás meg Lépéselőny, az előbbiben nem hiszeky az utóbbin meg az elmetérképezésről volt szó, de nem tudtam meg semmi hasznos információt róla, továbbra sem értem, hogy kéne csinálni (az elmetérképeim túl részletesek és egy adott anyagról órákig tart csinálnom ilyet). Könyveket is olvasgattam tanulási módszerekről, de továbbra is beleesek a régóta berögzült, nem működő technikákba. Pomodoro technikát is használtam már, de a telefonos nem jött be, mert eltereli a figyelmem. Sokszor nem is tudtam magam tartani a Pomodoro idősávokhoz.
Most csinálom a Coursera "Tanulj meg tanulni" kurzust és vannak benne hasznos információk, például hallottam a tömbösítésről, de nem tudom, pontosan hogy kéne csinálni. Sajnos ebben a kurzusban hallottam, hogy az elmetérképezés meg nem annyira hasznos, és hogy őszinte legyek 1-2 alkalmon kívül nem sokat segített, cserébe nagyon nehéz volt megcsinálni és még mindig nem tudom jól csinálni.
A RemNote alkalmazást kezdtem el használni, amivel jegyzetelhetek és közben flashcardokat csinálhatok, és spaced repetition segítségével ismételhetem azokat, többé-kevésbé működik. Ezzel is elég sokáig tart feldolgoznom 1-1 anyagot, és eléggé elfáradok a végére. Illetve nem tudom, hogy pl. a vizsga előtt egy héttel kezdek készülni, mennyire működik ezzel, hiszen idő, míg átviszem a tananyagot. Van bennem félelem is, hogy túl sok vagy túl kevés flashcardot csinálok, vagy rossz dolgokból csinálok flashcardot és felesleges dolgokat tanulok meg, míg ami kéne, azt nem tanulom meg. Ami még feltűnt, hogy (állítható asztalom van) állva mintha jobban tudnék figyelni és fókuszálni a tananyagra, mintha könnyebben menne a tanulás, cserébe hamar elfáradok és leülök és olyankor jön az, hogy valamivel elterelem a figyelmem. Plusz, ez egyetemen, előadáson ülve nem igazán kivitelezhető.
Jegyzetelési technikám nagyon nincs, órán azt írom le, amit a tanár ír, vagy amit a társaim, de nem igen értem az előadásokon, miről van szó. Sokszor csak lemásolom, ami a dián van, ami kimerítő, egyébként is lehetetlen lépést tartani. Tableten jegyzetelek, mert a papíros jegyzetelés számomra tarthatatlanná vált, de kézzel jegyzetelek, csak kézírásom nagyon nehezen olvasható, gyakran nekem is van problémám vele. Sokszor gyorsan próbálok írni és nem fejezek be karaktereket, pl. nem zárom be az a, o betűket, az e betűim laposak stb.
Sokszor problémám van a halogatással, hogy tanulás helyett telefonozok, mást csinálok, legyen az hasznos vagy haszontalan. Olyan is van, hogy túlkészülök valamire, vagy a rossz tanulási módszer miatt elpazarlok a készülésből csomó időt, de olyan is előfordul, hogy utolsó időben kezdek el készülni valamire, főként, ha sok zárthelyi vagy vizsga van egy héten. Nagyon motiválatlan vagyok.
A vizsgadrukk leküdése érdekében és a többi problémám érdekében mentem pszichológushoz és hipnoterápiára is, de mindkettőt abbahagytam, főként anyagi gondok miatt és amúgy is úgy éreztem, hogy nem sokat segítettek. Viszont napi szinten lazítok, megpróbálom kordában tartani a szorongásomat.
Szeretnék ismét örömet lelni a tanulásban, hogy ne egy nyűgként éljem meg az egész folyamatot. Persze jó lenne, ha gyorsabban is menne, vagy közben nem unnám halálra magam, nem fáradnék el ennyire. Mit tudok tenni ez esetben? Vannak erre jobb tanfolyamok, olvasmányok? Esetleg fogadjak fel egy tanulásmódszertan tanárt? Nem tudom mit tegyek már, hamarosan vizsgaidőszak van. (és úgy érzem, sok problémám megoldódna, ha ez jobban menne)
Köszönöm előre is a segítséget.

Szakértőnk válasza a Mit tegyek, hogy ne utáljak tanulni? kérdésre
Kedves Levélíró! Hihetetlen sok mindent kipróbáltál már,emiatt felmerül a kérdés,hogy valami nem az alapoknál hiányzik-e.Arra gondolok,hogy pl. több vizuális technikát felsoroltál,sok összetett módszert kipróbáltál,de jó lenne tudni,hogy alapvetően te milyen módon vagy a leghatékonyabb az információ feldolgozásban (auditív,mozgásos,vizuális...?) Illetve amennyire le tudtam szűrni,a szorongásoldás (elég jó vagyok-e,pánik...stb) és a struktúrálás (időbeosztás,nem elmerülni a részletekben)lenne szàmodra lényeges,ezekhez pedig valóban a pszichológus lenne jó (az egyetemeken szokott lenni államilag finanszírozott). Sok sikert a továbbiakban !