Leválni a szülőkről - avagy az önállósodás buktatói
Életed legmeghatározóbb kapcsolata a szüleidhez fűz. Vágysz a szeretetükre, törődésükre, figyelmükre - Te magad is rajongásig szereted őket, de… De eljön a pillanat, amikor az önállósodás útjára lépve egyre több dolgot másképp látsz, mint ők. Kamasz vagy - természetes folyamat, hogy feszegetni kezded a határaidat, és lassan, de biztosan elindulsz a felnőtté válás útján.
Mit jelent az individualizáció, azaz az identitásképződés?
Ne ijedj meg! Semmi rosszat! Az individualizáció a személyiséged egyedi fejlődése. Az a folyamat, amelyben kialakul az egyediséged, önállóságod, valahová való tartozásod - az önmagadról alkotott képed. Ez több életterületen is végbemegy: nemi-, vallási-, kulturális-, etnikai-nemzeti területen is. Ide tartozik a társas kapcsolatokban megnyilvánuló - úgynevezett interperszonális - identitás is, aminek a fejlődésében a legnagyobb szerepet a családod, a téged körülvevő közösség játsza.
A kamaszkor egyenlő a lázadással?
Egyre több olyan dolog lesz, amit nem úgy látsz, ahogy a szüleid. Egyre több mindent szeretnél másképp csinálni - mondhatni lázadsz a jelenlegi helyzeted ellen. A kisebb lázadások az önállósodás jelei - elindul a leválás a szülőkről. Lázadásnak vehetjük, amikor szembeszállsz a szüleid elvárásaival, a kialakult ízlésével, értékrendjével, világfelfogásával, szokásaival, fizikai, érzelmi vagy szellemi megnyilvánulásaival.Nincs ezzel semmi baj, mindaddig amig ez nem csap át romboló-, szélsőséges, ön-, és közveszélyes cselekedetekbe.
Egy egészséges felnőtt személyiségéhez hozzátartozik az önállóság, mind fizikai, mind érzelmi értelemben. Határokat felállítani és érzelmileg leválni a szüleidről az egyik legfontosabb lépés a felnőtté válásban.A szülőkről való érzelmi és fizikai leválás egy természetes folyamat, mely a személyiségfejlődésünkkel párhuzamosan halad.
Az önállósodás buktatói
A felnőtté válásnak is vannak buktatói, amelyek megakadásokat, a szülőkkel való kapcsolat megromlását, vagy párkapcsolati problémákat okozhatnak.
Amikor eszedben sincs lázadni
Ha semmilyen módon nem mersz lázadni, az azt jelenti, hogy nem mersz lépni, a saját ösztön-késztetéseket is elfojtod. Nem mersz felelősséget vállalni önmagadért - az pedig meg fogja nehezíteni a felnőtté válást. Mindez önállótlanságot, önbizalomhiányt eredményezhet, ami kihathat az elköteleződés iránti hajlandóságodra, és a későbbi párkapcsolatodra.
Amikor haragot érzel
Az életkorod növekedésével egyre több mindent meglátsz a szüleiddel kapcsolatban: egyre inkább felismered az elhibázott lépéseiket, döntéseiket. A harag, és az indulat vezérel, amikor őket hibáztatod a saját sorsod alakulásáért. Tedd félre a rossz érzéseidet - mert nem az a feladatod, hogy ítélkezz felettük, hanem az, hogy az otthonról vitt negatív hatások ellenére is önálló, teljes életet építs fel magadnak, miközben tisztelettel és szeretettel bánsz a szüleiddel is. Bármiből képes vagy tőkét kovácsolni, ha nem ragadsz bele a haragodba, az elvárásaidba, a mások hibáztatásába és az önsajnálatba.
Amikor nem akarnak elengedni
Sok szülő nem akarja, nem tudja elengedni a gyermeke kezét. Jó szándékkal ugyan, de kéretlenül irányítja az életedet, egyengeti az utadat - számos konfliktushelyzetet teremtve ezzel. Fél, hogy a felnőtté válásoddal feleslegessé válik, retteg az elkerülhetetlentől, folyamatosan aggódik - megpróbál visszahúzni – akár érzelmi zsarolással, manipulációval, akár fenyegetődzéssel, bűntudatkeltéssel. A túlféltés, túlgondoskodás súlyos problémákat tud okozni a későbbiekben. A lelki fejlődésedhez ugyanis szükség van arra, hogy néha elbukj. A sikertelenségek által ismerheted csak meg a saját erődet, képességeidet.
Amikor felnőttként is irányítani akar
Gyakori probléma, amikor a szülők a már külön életet élő felnőtt gyerekeik életét továbbra is irányítani akarják. Kéretlen tanácsokat osztogatnak, bele akarnak szólni a döntéseikbe, napi szinten ellenőrzik mit csinál - ellehetetlenítve ezzel a függetlenedést.
Amikor Te nem mersz leválni a szüleidről
Ez a jelenség a parentifikáció, - ilyenkor a családon belüli szerepek felborulnak, és Te kerülsz vagy kényszerülsz szülői szerepbe - úgy érzed, hogy nem engedheted meg magadnak a leválást, mert úgy érzed, felelősséggel tartozol a szüleidért, gondoskodnod kell róluk, nélküled bajuk lesz (pl.: válás, betegség miatt) Sajnos ennek során a terhelés miatt fennáll a kiégés veszélye.
Amikor elér hozzád is a “kapunyitási pánik”
A tanulmányok befejezése után mindenkinek bele kell ugrania a “nagybetűs életbe” - de sokan szabályosan rettegnek a nagy horderejű döntésektől, az elköteleződéstől, a felelősségvállalástól. Kétségbeesetten keresgélik a menekülési útvonalakat - ezért diplomát diplomára halmoznak, meghosszabbítva ezzel a diákéveket.
Amikor felnőttként is kamaszként létezel
Ez az úgynevezett “Pán Péter szindróma”. A jelenség egyre gyakoribb: a harmincas éveik elején lévő fiatalok kényelmesnek találják a szülői házban maradást. Úgy élnek a szüleikkel, hogy alig vagy egyáltalán nem járulnak hozzá a költségekhez,a keresetüket szórakozásra költik, igénybe veszik az idősödő szülők “szolgáltatásait” (mosás, főzés, takarítás).
Egy jól működő szülő-gyermek kapcsolat képes alkalmazkodni az újonnan megjelenő körülményekhez, elvárásokhoz, szükségletekhez, és képes fokozatosan, szeretettel, támaszt, tudást, figyelmet és barátságot nyújtva átalakulni. A szüleidről való leválás nem fájdalommentes folyamat, de mindenképpen szükséges ahhoz, hogy önálló felnőtt életet élhess.
(Szerző: Faar Ida, újságíró)
Felhasznált irodalom:
