#Suli, munka #koncentráció
43 db cikk a témában
Mitől lesz jobb jegyed?
Sok diák gondolja azt, hogy a jobb jegyekhez egyszerűen csak többet kell tanulni. Ez azonban nem teljesen igaz. A jó eredmények mögött sokkal inkább a hatékony tanulási módszerek, a tudatos felkészülés és a megfelelő hozzáállás áll.
Tanulás és feledékenység – mi segít leginkább?
A tanulás során sok középiskolás tapasztalja, hogy amit előző nap még tudott, azt másnapra „elfelejti”. Ez teljesen normális jelenség, hiszen az agy nem egyszeri olvasás után rögzíti az információkat. A memória működése több lépésből áll: bevésés, tárolás és felidézés. Ha ezek közül bármelyik gyenge, könnyen érezhetjük úgy, hogy feledékenyek vagyunk.
A tanulási zavar jelei
Régen lustasággal vagy butasággal vádolták az iskolában rosszul teljesítő diákokat. Időközben kiderült, hogy a lustaság mellett a kamaszok tanulási nehézségei is okolhatók a nem megfelelő teljesítményért.
7 tipp, hogy könnyebben átlásd a tanulnivalót
Néha hihetetlenül nehéznek találom, hogy rendszerezzem a tanulnivalóimat. Ez főleg a lustaságnak köszönhető, meg annak, hogy nem tudom, hol kezdjem. Nagyon fontos, hogy legyen szervezőkészséged, amikor közeledik a határidő. Ha te is ugyanazzal harcolsz, mint én, akkor íme, néhány tipp a problémánkra.
Tippek a vizsgák előtti idegesség leküzdéséhez
Talán nem vigasztal, de jó, ha tudod, mindenki feszültté válik számonkérések előtt, kivétel nélkül. A különbség abban keresendő, hogy ki hogyan tudja kezelni ezeket a kellemetlen érzéseket. Tanácstalannak érzed magad? Nem tudod, hogy hogyan tudnád leküzdeni a vizsgák előtt rád törő elviselhetetlen idegességet? Segítünk.
Tippek diszlexiásoknak a készségeik fejlesztésére
Nem egyszerű a diszlexiával együtt élni. Azok számára, akik ilyen problémával küzdenek, fontos feladat az olvasási- és íráskészségek fejlesztése. Nem lehetetlen elérni a kitűzött célt, de sok türelemre lesz szükséged, sokat és sokkal keményebben kell gyakorolnod, mint másoknak.
Éjjeli bagoly vagyok: nem megy a tanulás napközben!
Tisztelt szakértő! Elsős vagyok az egyetemen, orvosnak készülök, ami azt jelenti, hogy szinte állandóan tanulnom kell. A baj csak az, hogy csak akkor tudok igazán odafigyelni a dolgokra, ha éjszaka tanulok. Ez normális?
7 dolog, hogy koncentrálni tudj tanulás közben
Mindenkinek van egy sajátos módja, rituáléja tanuláshoz. Akárhogyan csinálod, mindegyik figyelmet igényel.
Elterelődik a figyelmed? Nem a telefonod az egyetlen probléma
A hatékonyság szakértői gyakran mondják: Tedd el az okostelefonodat, amikor megpróbálsz koncentrálni. Meglepő kutatások azonban megkérdőjelezik ezt a közismert tanácsot olyan megállapításokkal, amelyek fontosak a koncentráció és az egészség szempontjából.
Hogy aludj jól vizsgák előtt?
Vizsgák, dolgozatok előtt mindig elhangzik: aludd ki magad, egyél rendesen. Ám amikor az ember gyomrát elszorítja a félelem, és ugyanezen okokból aludni sem bír, hiszen az agya csak a vizsgán kattog, az alvás nem is olyan egyszerű.
Érettségi: siker vagy kudarc?
Az érettségi már nem is tűnik olyan távolinak. Megindult a visszaszámlálás, már csak néhány nap van hátra a vizsgákig. A tudatos tanulást vagy a halogatást választottad? Félsz a kudarctól, vagy a sikerért küzdesz?
5 tipp a lámpaláz leküzdésére
Sok ember retteg attól, amikor az egész osztály előtt kell beszélnie, fél, hogy kineveti a hallgatóság, ha valamit elhibáz. A lámpaláz megjelenésekor a szervezet felkészül a megmérettetésre, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassuk.
6 lépés a könnyebb tanulásért
Hogy tanultál meg bicajozni? Úgy, hogy valaki adott neked néhány jó tanácsot, azután pedig sokat gyakoroltál. Ugyanezzel a módszerrel tudsz tanulni is. Senki sem születik úgy, hogy tudja, hogyan kell elsajátítani az anyagot. Van néhány tanácsunk, amely segíthet tanulni.
Koncentrációs problémáid vannak?
Rengeteg oka lehet annak, ha agy agyad máshol jár a házi feladat írása vagy tanóra közben. A legtöbb ok egyszerű, nem orvosi probléma, ráadásul könnyen kezelhető, ha apró változtatásokat vezetsz be a napi rutinodban. Íme, a koncentráció hiányának leggyakoribb, nem orvosi eredetű okai.
Hogyan tanulj gyorsabban?
A dolgok gyors megjegyzésére a legtöbben valószínűleg az ismétlést javasolják. Ha azonban gyorsan és alaposan akarsz valamit megjegyezni, az ismétlésnél többet segít, ha megtanulod felidézni a dolgokat. A probléma csak az, hogy mindannyian máshogy tanulunk.
Miért nem tudok koncentrálni?
Az asztalod rendetlen, nem tudod, hová tetted az órarendedet (ha megvan még egyáltalán), a fejed zsong a megtanulni valók listájától, és a könyv, amit már 5 perce keresel, az orrod előtt hever? Elfelejtetted, hogy holnap írtok egy dolgozatot, és a tesi cucc is otthon maradt? Lehet, hogy mindez nem csak egyszerű szórakozottság eredménye!
7 tipp, hogy hogyan kezelj egy problémás szobatársat
Egy szobatárssal vagy lakótárssal való együttélés néha nehézségekkel jár, mert minden embernek megvannak a saját szokásai, amit más idegesítőnek találhat.
ADHD-diéta: étrend figyelemzavaros tiniknek
Vannak olyan ételek, amelyek ajánlottak a számodra, és olyanok, amelyeket jobb, ha elkerülsz. Cikkünkből mindenre megkapod a választ az ADHD-diétával kapcsolatban, valamint többet tudhatsz meg a diétáról, az étrend-kiegészítőkről, és azokról az ételekről, amelyek javíthatják a tüneteidet.
Hogyan tanulj, ha sokáig hiányzol a suliból?
Órák. Házik. Egyéb iskolai feladatok. Még olyan tanulók számára is, akiknek nem kell számolniuk egészségügyi problémákkal, nehéz néha képben maradni az iskolai feladatokkal. Mi a helyzet akkor, ha sokat hiányzol a suliból betegség miatt?
Állásinterjú: kérdezni tudni kell
A „Nincsenek hülye kérdések, csak hülye válaszok”-mottó az állásinterjúk esetére is érvényes. Az álláskeresőknek még a személyes találkozó előtt ajánlatos elgondolkodniuk, milyen kérdéseket tesznek fel az interjú során, ugyanis sokkal több múlik rajta, mint gondolnánk.