#Zöldövezet
403 db cikk a témában
Bizarr állatkísérletek: kenguru puki és társai
Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy a tudomány fejlődéséhez szükség van kísérletekre. Néha azonban előfordulnak meglehetősen szokatlan, sőt, sokszor nyilvánvalóan felesleges, olykor egyenesen kegyetlen kísérletek is, melyeknek soha nem lett volna szabad megtörténniük. Az alábbiakban az állatokon folytatott bizarr kísérletekből állítottunk össze egy rövid listát.
Nemzetközi fényszennyezés-felmérés hetedszer
Az idén hetedszer hirdetik meg azt a világméretű megfigyelési akciót, amelynek keretében iskolás csoportok és önkéntesek bevonásával mérik fel az éjszakai égbolt állapotát.
Tévénézés környezetbarát módon
Melyik a jobb a környezetnek? Ha a TV-t kábelen, interneten vagy műholdon keresztül nézed?
Sörösdobozokkal a környezetvédelemért
A környezettudatos életszemlélet része a megújuló energiaforrások – mint a szél vagy a víz - felhasználása. A napenergia hasznosításának egyik házilag is elkészíthető formája a sörkollektor, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
Alternatív tankolás: a pénztárcának is jót tesz?
Manapság már egyre több és több autó „fut” az utakon. Aki teheti, kocsival jár-kel mindenfelé, hiszen gyors és kényelmes. A megnövekedett autóhasználattal azonban a levegőbe jutó káros anyag mennyisége is jelentősen emelkedett. Mit tehetünk ez ellen? Néhány hasznos tanács segítségével te is közlekedhetsz környezetbarát módon.
Húzd ki a laptopodat – örökre!
Hogyan lehet kihúzni a laptopodat a hálózatból… örökre? Nem csak egy pár órára, amíg le nem merül az akkumulátorod. Bár kicsit macerás és némi előrelátást igényel, mégsem lehetetlen. Leírjuk, hogyan csinálhatod meg!
A klímaváltozás kiütheti a wi-fit?
Tudom, ez prédikálásnak hangzik, és már belefáradtatok a klímaváltozási felhívásokba, de szerintem ez érdekelni fog titeket: az egyre csak melegedő Földön az emberek által kibocsájtott üvegházhatást okozó gázok befolyásolhatják majd a wi-fi jeleket.
Az állatorvosnál
El kell vinned kedvencedet az állatorvoshoz, de nem tudod, hogyan? Itt a segítség!
Rágódás a kutyagumin
Természetesen minden állat piszkít, de legtöbbjük egy olyan ökorendszerben teszi ezt, ami tudja, mit kell tennie vele. Kutyák és városi utcák? Nem igazán férnek össze...
Veszélyes hulladék: a mobil
A világon egyre több és több ember használ mobiltelefont, ráadásul sokan állandóan a legújabb modellre cserélik ódivatú készüléküket. A kidobásra váró telefonok egy ideig még a szekrényben pihennek, utána viszont - gondatlanság miatt - sokuk a szemétben végzi.
Kupakgyűjtő verseny immáron harmadszor
Az óvodák, általános és középiskolák valamint gimnáziumok számára 2011. május 11. és november 30. között meghirdetett versenyben a résztvevők feladata, hogy minél több műanyag kupakot gyűjtsenek össze palackokról és italos kartonokról.
Védd a környezeted bulizás közben is!
A jó szórakozás több tonna szeméttel járhat. Szó szerint. Eldobott cigicsikkek, üres sörösdobozok jelzik, mennyire volt jó a buli. És ha még nem is úgy partizol, mint egy rocksztár, akkor is hozzájárulsz az egy-egy koncert vagy fesztivál után felhalmozódó több tonnányi szemét növeléséhez.
10 tipp madártulajdonosoknak
Természetesen nem tudjuk megvédeni kedvenceinket az összes létező veszélytől, amelyek őket fenyegetik, de ha tudjuk, hogy melyek azok a leggyakoribb okok, amik miatt a madarak állatkórházban végzik, akkor biztos, hogy egyhamar nem kell az állatorvoshoz rohannunk.
10 zöld tipp a kerti gazok megállítására
A biokertészet nagy népszerűségnek örvend manapság. Nem véletlenül, hiszen a körülöttünk élőket és a természetet is védjük azáltal, hogy elhagyjuk a különféle gyomirtó és rovarölő szereket, mérgeket.
Elkerülhetőek a kozmetikai állatkísérletek
Elkerülhetőek lennének a kozmetikai állatkísérletek, mégis rengeteg nagy kozmetikai vállalat végez ilyen kísérleteket a termékek vizsgálata során. Melyek az állatkísérletek hátrányai, és milyen módszerekkel lehetne helyettesíteni őket? És mely cégek árulnak ilyen kísérletektől mentes termékeket?
Meglepő dolgok a házi kedvenceidről 2.
A macskák hihetetlen ügyességgel tudnak a talpukra érkezni leesést követően, mivel rendkívül hajlékony gerincük van, de ez csak kis magasságokra igaz.
A hulladék útja
A kukásautóból hová kerül a tartalom? Mik a feltételei az újrahasznosításnak? Milyen folyamatokon megy végig a hulladék? Miért kell tisztán szelektálni? Miért préseljük össze a palackot? Miért vegyük le a kupakot? A Laurus Alapítvány kisfilmje bemutatja a hulladékok kezelését együtt a jövőnkért projekt Környezetvédelmi filmsorozat keretén belül.
Veszélyes hulladékok a háztartásban: növényvédő szerek
A növényvédelemből keletkező hulladékok (a növényvédő szerek, de a rovarirtó szerek is) és szennyezett csomagolóeszközeik veszélyessége mérgezőanyag-tartalmukból ered.
Szelektív hulladékgyűjtés a gyakorlatban
Ki viszi el? Miben gyűjtsek? Hol lehet kapni? Kit keressünk? Mára már gyakori kérdésekké váltak. Látjuk, hogy igény van arra, hogy az elméletben szépen működő szelektív hulladékgyűjtést a napi gyakorlatba is beépítsük.
Csernobil 1986. - Videón az események rekonstrukciója
A csernobili atomkatasztrófa 25 éve történt az akkori Szovjetunió (ma Ukrajna) területén lévő erőműben.