gyermek
#Szülőknek

Hogyan vegye rá gyermekét, hogy befejezze középiskolai tanulmányait?

2014.05.06.
3 perces olvasási idő

A középiskolai bizonyítvány és az érettségi gyakorlatilag elengedhetetlen, ma már alapkövetelménynek számít az életben. Sokszor azonban nem könnyű odáig eljutni, és teljesíteni az összes feltételt. Időre, kitartásra és nem kevés szorgalomra van szüksége a mai fiataloknak ahhoz, hogy sikeresen vegyék az akadályokat, és egy olyan jövő várjon rájuk, amely sokkal inkább lehetőségeket, mintsem korlátokat tartogat a számukra.

Létezik a társadalom számára egy olyan műveltségi minimum, amelyet a polgárainak teljesítenie kell. Ez a „minimum szint” azonban az évek során egyre feljebb tolódott, egyre komolyabb követelményekkel bővült. Régebben már elég volt a boldoguláshoz az is, ha valaki elvégezte az általános iskola nyolc osztályát és mellette valamilyen szakma ismereteit is elsajátította. Ma már az érettségi és mellé legalább egy idegen nyelv ismerete alapszintű követelmény a fiatalok számára. Ennek teljesítése után a fiatalok eldönthetik, hogy továbbtanulnak a felsőoktatásban, vagy kitanulnak egy választott szakmát. Manapság azonban álláskeresés során nem elég az iskolai előélet, alapos szakmai gyakorlat is szükséges. Sőt, ma már egyre több munkahelyen a tapasztalat többet ér, mint a megszerzett oklevelek száma és típusa, természetesen a teljesített iskolai minimum követelmény mellett.

Ahhoz, hogy az életben elindulhasson és nagyobb sikerrel vehesse az életben adódó akadályokat bizonyos szintű műveltségi és tudásszinttel rendelkeznie kell a fiatalnak. Ha ezzel gyermeke még nem lenne tisztában, a szülő feladata, hogy tudassa vele, mennyire fontos a tanulás a jövője és a boldogulása szempontjából. Íme, némi segítség ahhoz, hogy hogyan győzheti meg eredményesen a még kételkedő gyermekét.

Beszéljen gyermekével, próbálja meg feltárni a probléma forrását!

Milyen elképzelése, gondolatai, netán aggályai vannak gyermekének az iskolával kapcsolatban? Írassa vele össze gondolatait, félelmeit, problémáit, kérdéseit, mindezt fontossági sorrendben, majd pedig beszéljék meg közösen, lépésről-lépésre azokat. A gyakorlat azt mutatja, hogy akik felhagynak a középiskolai tanulmányaikkal mindössze csak egy-két oot tudnak mondani, ami miatt szerintük nem ment a tanluás. Utána pedig marad a kilátástalanság homálya, amiből egyedül nem képesek kimászni. Ha azonban sikerül specifikálni a valós problémákat, amelyekkel nap mint nap szembenéznek, már sokkal eredményesebben lehet őket átsegíteni a megnevezett akadályokon, és így sikerrel fejezhetik be tanulmányaikat.

A gyermekével közösen keressenek megoldást a megnevezett problémákra!

Lehetőleg nyugodtan beszéljen gyermekével, próbálja éreztetni vele segítő szándékát, bátorítsa őt. Amikor megpróbálnak megoldást találni a felmerült problémákra, próbálja meg rávenni gyermekét, hogy többféle, akár külső segítséget is igénybe vegyen a minél előbbi megoldás reményében. Mutassa meg neki, milyen az, ha egy fontos feladatot végre tud hajtani a saját erejére, tudására, képességeire és némi külső segítségre támaszkodva, éreztesse vele annak nagyszerűségét.

Próbáljon meg közel maradni gyermekéhez, és rendszeresen segíteni neki!

Rendszeresen, lehetőleg minden héten üljön le gyermekével, és beszéljék meg a következő stratégiai lépést, hogy hogyan fognak szembenézni a soron következő problémával. Maradjanak rugalmasak, és mindig változtassanak a terven, ha azt a körülmények szükségessé teszik. Ha érdemben nem haladnának előre a dolgok, akkor érdemes komolyabb külső segítséghez folyamodni, érdemes az iskola ez irányú szakembereivel is elbeszélgetni.

Ne hanyagolja el a problémákat, ne legyen szétszórt!

Gyakori, hogy a szülők elvesznek a mindennapok küzdelmében, és így a gyerek, valamint az ő összes problémája a háttérbe szorulhat. Vezessen határidőnaplót, ha szükséges, de mindig szakítson elegendő időt a gyermekével történő foglalkozásra, folyamatosan ellenőrizze haladását, nézzen rá gyakrabban, hogy hogyan állnak a dolgai. Így a gyermeke is érezni fogja, hogy mennyire fontos a tanulás, az oktatás, és ő is nagyobb erőfeszítéseket fog tenni a siker érdekében.

Tippek:

Amennyiben több, különböző probléma is felmerülne, amelyek akadályozzák gyermeke iskolai előmenetelét, próbálja meg mindet kezelni, ám ne egyszerre. Először mindig a legfontosabbat, a legsürgősebbet, vagy a legnehezebbet próbálja meg megoldani! Ilyenek lehetnek például a stressz, a depresszió, az iskolai erőszak, a hátrányos helyzet, a tanulási problémák, a képességbeli hátrányok, a zaklatás, a barátokat érintő problémák, az élvezeti szerekkel történő visszaélés (drog, alkohol, cigi), a rossz társaságba keveredés, vagy a bűncselekmény elkövetése.

Próbáljon meg minden olyan problémára, dologra megoldást találni akár segítséggel is, amelyek a gyermeke és az érettségi bizonyítvány megszerzése közé állhat! Számoljon minél több lehetséges tényezővel, annak során pedig vegye figyelembe a fentieket, legyen bármi probléma, tünet, háttérben meghúzódó gond, nehézség. Ne feledje, együtt képesek túljutni szinte minden nehézségen, de ehhez komoly kitartásra, erőre és mindkettejük közös akaratára szükség van.

(M.T. - parentingteens.about.com)