
#Lélek #önvédelem
53 db cikk a témában

Mi az a hipnózis?
Minden bizonnyal kevés ember létezik, akit ne érdekelne valamilyen szinten a hipnózis. Lehetnek elképzeléseink, félelmeink, akár tévhiteink is a módszerről, hiszen annyi forrásból hallunk róla. A média, filmjelenetek, szakmai cikkek szélesítik tudásunkat, ezek néha azonban félre is vezethetnek. Nézzük hát, mi is ez a dolog, amit a legtöbben hajlamosak vagyunk túlmisztifikálni, varázslatnak tekinteni.

Agresszió – Mit tegyünk vele?
Az agresszió megfogalmazása nem is olyan könnyű, mint elsőre gondolnánk. Agresszió alatt általában olyan viselkedést értünk, ami fizikailag vagy verbálisan (azaz szavakkal) sért egy másik embert vagy rombolja a környezetét, tárgyait.

Kés a farzsebben – Ezért rossz ötlet
A Crime Survey England and Wales felmérése szerint a 10-17 évesek körülbelül 6,5%-a nyilatkozott úgy, hogy ismer valakit, aki általában kést hord. Miért veszélyes ez? És mit tehetsz?

Miként formálja egy trauma az életedet?
Traumát átélni, majd feldolgozni az azzal járó testi-lelki gyötrelmeket nem egyszerű feladat. A trauma olyan láthatatlan erő, ami folyamatosan formálni fogja az életedet átalakítja az életmódodat. Miért?

Erőszak a családban
A többség számára jó érzés egy fárasztó nap végén hazaérkezni. Végre a sarokba hajíthatod a cókmókod, ledobhatod a cipődet, s a hűtőben keresgélhetsz kedvedre való vacsora után. Egy kényelmes fotelben hátradőlve tévézhetsz, pihenhetsz. Az otthonod melege körülölel; másnap reggelig nyugi van. Otthon, édes otthon…

Felháborít az igazságtalanság?
Sajnos mi emberek nagyon finom és durva módszerekkel is tudjuk bántani egymást. Olykor ennek nem is vagyunk tudatában és ekkor szükséges lehet a közbelépés. Te mit teszel, ha azt látod, hogy másokat bántanak? Közbe mersz lépni? Miért „fagyunk le” néha?

Bántanak a többiek, mit tehetnék?
Merjetek segítséget kérni, ne őrlődjetek magatokban!

A 10 legnagyobb társadalmi probléma a mai tiniknek
A technológia vajon megváltoztatta vagy felerősítette a fiatalok küzdelmeit?
Zaklatás vagy udvarlás?
Udvarolni. Talán furcsának találod a szót, hiszen napjainkban kissé idejétmúltnak tűnhet udvarlásról beszélni akkor, amikor sokaknál a minél gyorsabb siker elérése a cél.

Szexuális zaklatás és bántalmazás
Lehet, hogy soha nem voltál szexuális zaklatás, bántalmazás áldozata, azonban ismerhetsz olyat, aki igen.
A nők elleni erőszakról
Sok dolog beletartozik, ami a nemük miatt vagy azzal összefüggésben éri a nőket. Lehet ez családon belüli erőszak, párkapcsolati erőszak, de a társadalmi működésből fakadó hátrányok is ide tartoznak, például, hogy alacsonyabb fizetést kapnak, mint a férfiak ugyanabban a munkakörben, vagy ritkábban választják vezetőnek őket.
Felépülés az erőszak után
Miért olyan nehéz megszabadulni a traumáktól? Legszívesebben elfejtenénk mindazt, ami történt, de ez nem ilyen egyszerű. Miért? Miért nem beszélnek az áldozatok? Miért hiszik azt az emberek, hogy az áldozat is hibás?
Én vagyok a hibás?
A fizikai bántalmazásokat lehet kategorizálni, a szóbelit kevésbé. Egy valami közös: mindkét esetben megpróbálhatjuk „felmenteni” a tettei alól a bántalmazót.
Mik a bántalmazó kapcsolat figyelmeztető jelei?
A bántalmazó kapcsolat lehet fizikai, szexuális, verbális vagy érzelmi alapú. Csak mert egy személy fizikailag nem bántalmaz, nem jelenti azt, hogy nem követ el visszaélést. Az erőszaknak és visszaélésnek semmi keresnivalója egy kapcsolatban.
Hogyan állj ki magadért? Hogyan mondj nemet?
Nem tudsz nemet mondani másoknak? Nem tudod a szüleidnek, a barátaidnak elmondani, hogy valójában mit gondolsz? Mindig oda mentek a barátaiddal, amit ők javasolnak? Amit te szeretnél, az valahogy soha sem sikerül véghezvinni? Miért?