depresszió
#Lélek

A 10 legnagyobb társadalmi probléma a mai tiniknek

2021.10.28.
4 perces olvasási idő

A technológia vajon megváltoztatta vagy felerősítette a fiatalok küzdelmeit?

A technológia fejlődésével a mai fiataloknak olyan dolgokkal kell szembenézniük, mellyel még egyik előző generációnak sem kellett. Bár sok probléma nem új dolog, a média felerősítette néhány problémáját a mai fiatalságnak

A digitális kommunikáció megváltoztatta a fiatalok bánásmódját társaikkal. Emiatt sok fiatalnak hiányoznak olyan alapvető kommunikációs készségek, mint például a társadalmi jelzések felismerésének módja. Ezt főleg az okoseszközök túlzott használata teszi.

A tinik közösségi médiai és SMS-ező szokásai, valamint médiafogyasztásuk megváltoztatja a kommunikációjuk, randizásuk, tanulásuk, alvásuk és edzésük módját, és ezeket még sorolhatnánk. Egy átlagos tizenéves több mint 9 órát tölt el naponta a készülékei előtt.

Itt a 10 legnagyobb szociális probléma, amivel szembe néznek a tinik minden egyes nap.

Depresszió

A The National Institute of Mental Health mérései szerint az USA-ban 3,2 millió serdülő tapasztalt depressziót csak 2017-ben. Ez azt jelenti, hogy a kamaszok 13%-a hamarabb tapasztalja a depressziót, minthogy elérné a felnőttkort.

Egy analízis szerint a Pew Research Center-től a depresszió-ráta folyamatosan nő a serdülők körében, főleg lányoknál az előző évtizedhez képest, ahol csupán 8% volt. A kutatók nagy része ezért a technológiát okolja.

Túl sok időt tölteni az eszközeiken eltávolítja őket a személyes tevékenységektől, kortársaiktól, mint például a sport, ami egyébként is csökkenti a depressziót. E mellett tapasztalhatják a FOMO-t, a „fear of missing out”-ot, mely félelem attól, hogy bármiről lemaradnának, és ez elhagyatottságot és eltávolodás érzetet kelt bennük.

A depresszió tünetei kezelhetőek, de fontos egy szakember segítsége. Ha visszahúzódó vagy, megváltoztak az alvási szokásaid, vagy egyre rosszabban teljesítesz az iskolában, kérj egy időpontot pszhiológustól. Ne halaszd el a segítségkérést, ha tapasztalod ezeket.

Zaklatás

A National Center for Education Statistics szerint a kamaszok 20%-át érte zaklatás 2017-ben az USA-n belül. A kutatás egyik magyarázata erre a tinédzserek közösségi médiahasználatának növekedése, mely a zaklatásokat sokkal nyilvánosabbá és átláthatóbbá tette. Sőt, az internetes zaklatás átvette a helyet a sima zaklatástól.

A zaklatásról, mint téma fontos beszélni. Átbeszélni, mit tehetsz, ha szemtanúja vagy, illetve ha te magad vagy a célpont. Ez a kulcs ahhoz, hogy tudja kezelni valaki az ilyesfajta bántalmazásokat.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy tudd, bármikor kérhetsz segítséget egy felnőttől. Tudd, hogy segítséget kérni nem gyengeség, hanem bátorság.

Hiszen arról beszélni, hogy aláztak meg, elég nehéz dolog.

Szexuális aktivitás

Egy 2017-es kutatás szerint a Youth Risk Behavior Surveillance által 39,5%-a a középiskolásoknak szexuálisan aktív élete van. Ez azt jelenti, hogy a szexuális aktivitás kissé csökkent az elmúlt évtizedben.

Szerencsére a tinédzserkori terhességek száma is csökkent. A szülések 15 és 19 éves kor között mindössze 5%-a az összes születésnek 2017-ben. Ez attól még nem azt jelenti, hogy a fiatalkorúak védekeznének rendszeresen.

A szülőknek nem kellene tartózkodni attól, hogy a tini szexuálisan aktív. A szülőnek beszélnie kell gyermekével a szexről, akkor is, ha nem gondolja úgy, hogy szexuálisan aktív lenne.

Droghasználat

2017-ben 6%-a a serdülőknek használt napi szinten marihuánát. A marihuána fogyasztás meghaladja a cigarettafogyasztásét a tinédzserek körében mostanra. Sőt, sok fiatalok a marihuánát sokkal kevésbé tartják károsnak, mint azelőtt. Ez főleg a törvényváltoztatás miatt van így az USA-ban.

Eközben az egyéb illegális kábítószerfogyasztás folyamatosan a legalacsonyabb szinten maradt a kábítószervisszaéléssel foglalkozó nemzeti intézet által közzétett Monitoring the Future Survey szerint. A tizenévesek tiltott droghasználata 2017-ben a legalacsonyabb volt a vizsgálat 1975-ös kezdete óta.

Szülői kötelesség, hogy átbeszéld a tinikkel a drogok veszélyességét. Illetve azt, hogy az orvosok által felírt gyógyszerek, melyek nem neki szólnak, szintén veszélyesek lehetnek.

Sajnos a tinédzserek sokszor alábecsülik ezeket és könnyen addikcióba eshetnek.

Alkoholfogyasztás

Egy 2017-es tanulmány azt mutatja, hogy az alkoholfogyasztás a tinédzserek körében csökkent. A csökkenéstől függetlenül 29,3%-a a középiskolai tanulóknak fogyaszt alkoholt.

A szülőknek jó lenne közölni a kockázatát a kiskorúak alkoholfogyasztásáról. A fiatalok fejlődő szervezetére rendkívül rossz hatással van.

Elhízottság

A Centers for Disease Control and Prevention tanulmányai szerint a 12-19 éves korosztály 20%-a túlsúlyos.

Amellett, hogy az elhízott gyerekeket gyakrabban zaklatják az iskolában, életreszóló betegségekre is sokkal hajlamosabbak lesznek, mint például a cukorbetegség, az ízületi gyulladás, a rák, és a különböző szívproblémák. Emellett küzdhetnek testképzavarral, vagy étkezési rendellenességeik is lehetnek.

Valójában a felmérések azt mutatják, hogy a szülők rosszul ismerik fel a tinik túlsúlyát. Hajlamosak alábecsülni a kamaszok méretét és a túlsúllyal járó kockázatokat. Beszélj gyerekorvosoddal arról, hogy súlyod és testtömeged megfelel-e a magasságodnak és életkorodnak, és érdeklődj arról, hogy milyen lépéseket tehetsz annak érdekében, hogy egészséges legyél. Ha orvosod egy egészségésebb étrendet vagy edzéstervet ajánl, próbáld magad tartani azokhoz.

Továbbtanulási problémák

Évente 5%-át rúgják ki a középiskolai tanulóknak az USA-ban, a National Center of Education Statics mérése szerint. Egy ember, aki kihagyja a középiskolát, kb. 60 000 000 forinttal kevesebbet keres, mint az, aki elvégzi.

De nem csak a „problémás tanulókkal” van baj, akiket kirúgnak. Hatalmas nyomás van azon is, aki főiskolára vagy egyetemre szeretne menni, és kiégnek emiatt még a középiskolai éveikben. A szülői támasz mind lelkileg, mint anyagilag szükséges egy tininek.

Korosztályon belüli nyomás

Habár ez nem egy új dolog, a közösségi média ezt egy új szintre emeli. Példának a sexting (szexuális tartalmú üzenetváltás) egy olyan dolog, melynek nem érzik a tinik a vonzatát és az életre szóló következményeit, ha megosztanak magukról ilyen fajta fotókat. De a helytelen fotók megosztása nem az egyetlen dolog, mely nyomhatja egy serdülő vállát.

Rengeteg tini nyomás alatt van, hogy szexelt-e már, drogozott-e már. Hogy ezeket megelőzhessük, fontos, hogy a szülők el tudják látni a kamaszokat tanácsokkal, ha valami hasonló helyzetbe kerülnének.

Néha képesek hibákat véteni és szégyellnek segítséget kérni. Fontos, hogy a tini ne féljen erről beszélni a szüleivel. A szülőnek meg kell ígérnie, hogy nem ítéli el az ilyenekért és nem reagálja túl a dolgot, máskülönben lehet, nem lesz, aki segítsen neki egy ilyen helyzetben.

Közösségi média

Facebook, Instagram vagy a Snapchat: egy jó mód arra, hogy a tinik tartsák egymással a kapcsolatot, de ezek az oldalak problémásak is lehetnek. Csak példának, ezáltal ki van téve a fiatal a „cyberbullyingnak” (internetes zaklatás) vagy annak, hogy helytelen dolgokkal illessék őket (pl. slut-shaming) és még sok más minden. Tehát sok előnye is van ezeknek az oldalaknak, de nagyon rizikósak is.

A közösségi média akár negatív hatással lehet barátságokra és változtatja az ismerkedési szokásait is a fiataloknak. Ez akár a mentális egészségüket is ronthatja. Egy szülő bármennyire is óvja kamasz gyermekét, ki van téve kellemetlen embereknek és rengeteg szexuális tartalomnak.

Erőszak a képernyőn

A tinédzserek egyszer mindenképp erőszakos tartalom tanúi lesznek. Nem csak a TV-ben, zenékben, és filmekben láthatnak erőszakot. A mai videójáték ipar rengeteg erőszakos és agressziót kiváltó játékot gyárt.

Az elmúlt néhány évtizedben a tanulmányok az erőszak nézését az empátia hiányával és az agresszív viselkedéssel is összefüggésbe hozták. Más tanulmányok pedig azt mutatták, hogy a szülők gondolkodása és cselekedete az első számú tényező annak meghatározásában, hogy a tinik hogyan viszonyulnak a médiához.

Fontos hogy a szülő beszéljen szexuális szituációkról és rasszista sztereotípiákról a tinivel, hisz ezeket bármikor láthatja bárhonnan. A serdülőknek meg kell tanulniuk elkülöníteni a közösségi média használatának jó és rossz oldalait. Ez által objektívan tudják kezelni, mit látnak online.

(KamaszPanasz - R. Á., verywellfamily.com)