lopás
#Lélek

A lopás következményei

2014.07.30.
2 perces olvasási idő

A lopáskor átélt izgalom vagy annak a bebizonyítása, „hogy elég bátor és ravasz vagyok ehhez”, a többiek kérlelése és még megannyi dolog hozhat olyan helyzetbe, hogy megfontolod a lopás lehetőségét. A lopás azonban bűncselekmény. Lássunk néhány okot, amiért megéri elkerülni ezt a helyzetet!

1. A törvény bünteti

Attól még nem tolvaj egy ötéves gyerek, ha elcsen egy cukorkát, de tizenévesen már tisztában kell lenned a következményekkel. Három 15 éves lány elcsent egy-egy bizsut egy ékszerboltból. Régebben, ha 20 ezer forint érték alatt volt a lopás, akkor a dorgáláson és a szülők értesítésén kívül nem történt semmi. De a törvények már megváltoztak, büntethetőnek számít minden 14 év feletti személy és a kisebb értékű lopás is. A lányok „heccből” loptak, de súlyos árat kellett fizetniük érte. Megérte-e az a fülbevaló a 40 órás őrizetbe vételt, az ijedtséget, a kétségbeesést? Ők is azt mondják, hogy nem. Megbánták a tettüket, nyilván a lopás célja nem csupán a bizsu megszerzése volt, hanem egyfajta bátorságpróba.lopás Tudnod kell, hogy jelenleg a 14 év feletti személyeket akár börtönbüntetéssel is sújthatják.

Bolti lopás esetén a biztonsági őrök egy szobába vezetik a tolvajt. Jegyzőkönyvet vesznek fel, és értesítenek mindenkit, aki az ügyben érintett. Ebbe beletartozik a gyámhatóság is, akiknek az lesz a feladata, hogy kivizsgálják, miért történt lopás. Miután ez megtörtént, következik a tárgyalás, ahol a gyereknek és a szülőnek is meg kell jelenniük. Ezek után, ha valaki újra lopást követ el, visszaesőnek minősül, és komolyabb büntetésre számíthat. Ez a hivatalos következménye egy kis „csínynek”.

2. Szüleid, barátaid véleménye

Ha megtörtént az eset, utána szembe kell nézned a többiek véleményével. A szüleid megértőek lehetnek ebben a kérdésben, némi szidás után melletted állva megpróbálják ezt a problémát megoldani. A szülői szívnek azért fájni fog, hogy gyermeke most rosszul döntött. Lehet, hogy ordibál első felindulásában. Próbáld meg a szavai mögöttes tartalmát meghallani, ahol csak a csalódottság szólal meg! Ezt az érzést nehéz, de nem lehetetlen dolog megváltozatni.

3. Lelkiismeret-furdalás

A harmadik és a legnehezebb dolog önmagunkkal szembenézni és önmagunknak megbocsátani. Lelkiismeret-furdalást nyilván az él át, aki megbánta a tettét. Ha mondjuk azt a kifogást találod magadnak, hogy a többiek vittek bele, az azt jelzi, hogy nem szállsz mélyebbre, csak ezt a felszínes okot mondogatod magadnak. Lehet, hogy elsőre könnyebbnek tűnik a többieket hibáztatni, de pont emiatt még nagyon sokáig fogsz rágódni rajta. Igenis jobb, ha beismerjük magunknak, hogy „azért tettem, mert gyenge voltam, ÉN voltam az, aki hallgatott rájuk…”. Ez az első lépés sokkal nehezebb, mint bármi más. De innen már könnyebb szembenézni önmagunkkal, elengedni a kellemetlen élményt és megszabadulni a marcangoló bűntudattól.

Bajban ismerszik meg a barát. Ha egy barátod fontolgat hasonlót, nem valószínű, hogy felháborodott ordibálással és a börtön fenyegetésével le tudod beszélni róla. Inkább próbáld megérteni, hogy miért szeretné megtenni, mi mozgatja! Lehet, hogy csak a figyelmedre, a barátságodra van szüksége. Próbálj vele beszélni!

(Börcsök Gyöngyi)