Hírek
7 nyári pénzkereső tipp kamaszoknak
Egy hónap van már csak a nyári szünetig, gyanítom, már minden kamasz visszaszámlálásba fogott. Sőt nemcsak visszaszámolsz, hanem már terveid is vannak, hiszen ki akar egész nyáron otthon ülni?
Túlhajszolt a gyermeke?
Az ébresztőóra reggel hat harminckor csörög, a gyerek ébredés után végigpörgeti a fejében, hogy mi mindent kell megtennie az első tanítási óra kezdetéig. Az esti házi feladat elkészítése és a másnapi órákra való készülődés sokáig tartott, emiatt a tini még álmos, de már próbálja összeszedni a gondolatait, számba veszi a napi teendőit. Végiggondolja, hogy hogyan tud majd megfelelni az aznapi röpdolgozatnál, feleletnél, témazárónál.
5 tipp, amivel felgyorsíthatod a tanulást
A gyors tanulás nagyszerű adottság. Akik képesek gyorsan elsajátítani és alkalmazni az új ismereteket, és az új információkat gyorsan értelmezik, hatalmas előnnyel rendelkeznek azokkal szemben, akik eme képességeket nem birtokolják.
Fogyj a KamaszPanasszal! 9. hét
Nagyszerűen haladsz! Hiszed vagy sem, máris eljutottál a 9. hétig! Reméljük, hogy mostanra már sokkal egyszerűbb odafigyelned a kalória-számlálásra és a megfelelő mennyiségű sportra!
Hogyan bánjon egy elkényeztetett tinivel?
Egy elkényeztetett kamasz nevelése igen nehéz feladat lehet, még a legfelkészültebb szülők számára is. Íme, néhány egyszerű lépés, hogy hogyan lehet megbirkózni egy problémás gyermekkel.
Túl szőrös vagyok, segítsetek!
"17 éves lány vagyok, és szerintem túl szőrös vagyok, főként a hasamon és a mellemen. A családunkban nem volt még ilyesmire példa. Mit tudok ellene tenni? Örökre ilyen maradok?" Válogatás a KamaszPanasz Szakértő válaszol rovatának kérdéseiből.
Ha nem szimpatikusak gyermeke barátai
A barátságok rendkívül fontosak, különösen azok a kamasz évek alatt. Annak ellenére, hogy a tinik barátságai igen fontosak, erről beszélgetni a tinikkel érzékeny téma lehet.
Így növeld a mellméretedet természetes módon
Vannak olyan lányok, akik elégedettek a mellükkel, mások azonban szeretnék, ha dúsabb idomaik lennének. Jó hír, hogy a megfelelő edzés és étrend természetes úton növelheti a melleid méretét. Sajnos azonban ezek a technikák csak minimális növekedést eredményezhetnek.

5 hiba a gyereknevelés során
A dolgok már nem úgy mennek, mint azelőtt? A 12 éves „nagy” már nem Önhöz szalad elsőként, ha valami gondja-baja van? Nem jön haza időben, és a beígért szobafogság hallatán csak nevet?
Óvszer vagy tabletta?
Barátommal csaknem fél éve élünk nemi életet, s védekezésképpen óvszert használunk. Pár hete viszont felvetődött a kérdés, hogy mi lenne, ha tablettára váltanék. Sokat olvastam róla, de sok előnye mellett rengeteg mellékhatást is feltüntettek. Mi erről az Ön véleménye?
Kiskamasz randizás: amire figyeljen oda szülőként
Gyermeke lassan abba a korba lép, amikor egyre inkább foglalkoztatni kezdi a másik nem. Hamarosan eljön a pillanat, amikor sor kerül az első igazi randevúra is. De vajon hogyan készülhet fel minderre szülőként?
7 gyakori tévhit a nemi életről
Milyen esélyed van a WC ülőkéről betegséget szerezni, teherbe eshetsz-e az első szex során, vagy a menstruációs időszakban? Mi az összefüggés a sürgősségi fogamzásgátló és az abortusz között, elhízáshoz vezetnek-e a fogamzásgátló tabletták? Íme, a válaszok!
Fogyj a KamaszPanasszal! 8. hét
Már a 8. hétnél tartunk és nagyszerűen haladsz! Gratulálunk, csak így tovább! Már alig maradt pár hét a programból! Mind tisztában vagyunk vele, hogy sokkal több gyümölcsöt és zöldséget kéne fogyasztanunk, különösen akkor, hogyha fogyni próbálunk. A gyömölcsök és zöldségek rengeteg rostot, vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Naponta legalább 5 adagnyi különböző gyümölcsöt és zöldséget ajánlott fogyasztanunk.

Újbóli erekció magömlés után?
Tisztelt Szakértő! Igen kényes problémával fordulok Önhöz: nem tudok erekciót előidézni közvetlenül ejakuláció után. Van, hogy várok 10-20 percet is, de nem igazán jön össze a dolog, és ilyenkor ez bosszantja a barátnőmet, aki ezt a tudtomra is adja.
Répafőzelék gyomorfekélyeseknek
A répa rengeteg vitamint tartalmaz, ezért érdemes gyakran beiktatni az étrendbe. Receptünk alapján elkészített répafőzelékkel garantált sikert aratsz! Ajánljuk, hogy allergiások, epebetegek, gyomorfekélyesek, keringési problémások, vashiányosok, crohnosok, vesebetegek, májproblémákkal küzdők is fogyasszák.
Az édesítőszerek szerepe a fogyókúrában
Szinte nincs olyan ember a Földön, aki ne szeretné az édes ízt. De mit tehetünk akkor, ha fogyókúrázni szeretnénk, vagy ha cukorbetegek vagyunk? Az édesítőszerek segítenek, hogy ne kelljen teljesen lemondani az édes ízről.

Vigyázat, kalóriabomba: a kávézás hízáshoz vezet?
Egy New York város egészségügyi hatóságai által 3 ezer résztvevő közreműködésével elkészített felmérés szerint, az aktuális kávéfogyasztási kultúra naponta 240 felesleges kalória beviteléhez járul hozzá. Ez elsőre nem tűnik soknak, de pusztán matematikai alapon számolva ez évente 9 kilónyi súlygyarapodást jelent minden egyes érintett esetében.
Minden ötödik iskolás fogyasztott már drogot
Elrettentő eredményei születtek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréseinek, melyet a Magyarország 2015 című kiadványban tettek közzé. Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a HIV-fertőzöttek száma, minden ötödik iskoláskorú fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, és a drogfogyasztók egyre inkább a követhetetlenül változó összetételű szintetikus szereket használják.
Rossz társaságba keveredett gyermeke?
Gyakran hallani: Az én gyerekem nem ilyen, csak rossz társaságba keveredett. Míg az Ön célja az, hogy megvédje gyermekét mindentől, addig az övé az, hogy olyanok társaságában legyen, akik szeretik.
Ma a német érettségi vizsgákkal zárják a hetet a diákok - Mik a feladatok?
Német nyelvből középszinten 1 006 helyszínen 17 161-en, emelt szinten 55 helyszínen 2 316-an vizsgáznak. Mutatjuk az első információkat a feladatokról.