#Jogaid
5 db cikk a témában
Egészségügyi adataid és jogaid – Amit kamaszként is érdemes tudnod
Amikor orvoshoz mész, vizsgálaton veszel részt vagy kezelést kapsz, rólad egészségügyi adatok keletkeznek. Ilyenek például a leletek, ambuláns lapok vagy a kórházi zárójelentés. Ezek rólad szólnak, ezért fontos, hogy tudd, ki láthatja őket, és milyen beleszólásod van ebbe.
Nincsenek egyedül a bántalmazott fiatalok
A bántalmazás hiába tiltott és elítélt cselekedet, az elszenvedők mégis sokszor érzik úgy, hogy magukra maradnak gondjaikkal. Hiszen olykor épp az a bántalmazó, akihez leginkább fordulhatnának, máskor szégyen vagy félelem miatt nem mernek lépni. Ezért is fontos tudnod, hogy Magyarországon létezik egy olyan jelzőrendszer, amelyen keresztül bárki eljuttathatja információit a hatóságokhoz, az egészségügyben dolgozó szakemberek - akik sokszor elsőként figyelnek fel a jelekre – pedig minden esetben külön kérés nélkül is jelzik a gondot az illetékeseknek.
Tudtad, hogy jogod van az egészségedhez?
Az egészség nem csak személyes ügy, hanem olyan közös érték, amihez a lehetőséget az államnak is biztosítania kell. Nincs ez máshogy 18 év alatti fiataloknál sem, így neked is törvényekben garantált jogod van az ellátáshoz, az egészségmegőrzéshez, a jogszabályok pedig részletesen előírják az egészségügyben dolgozók számára a veled kapcsolatos kötelezettségeket.
Háziorvos, iskolaorvos – Te tudod, kinek mi a feladata?
Rosszullét az iskolában? Sportsérülés tesiórán? Védőoltások vagy szűrővizsgálatok a suliban? Ilyen helyzetekben benned is felmerülhet a kérdés: ki dönt, ki intézkedhet?
Te tudod, kik és hogyan dönthetnek az egészségügyi ellátásodról?
Ez egy nagyon összetett kérdés, a mindennapok pedig számos olyan speciális helyzetet hoznak magukkal, amikor a jogszabályokhoz kell fordulni útmutatásért. Nézzük, milyen döntési jogaid vannak neked és szüleidnek, és mikor hozhat más döntést.