házi feladat
#Szülőknek

Hogyan ösztönözheti gyermekét a házi feladatának elvégzésére?

2014.10.09.
2 perces olvasási idő

Biztosítson olyan feltételeket a gyermekének, melyek megléte esetén jobban megy a tanulás. Némely tini számára ilyenkor magányra és nyugalomra van szükség, míg mások akkor érzik jól magukat, ha vannak mások is a közelükben.

Teremtse meg a megfelelő körülményeket!

Találja meg az otthonában azt a helyet, ahol a legjobban tud koncentrálni a gyermeke a feladataira. Biztosítsa számára a tanuláshoz szükséges dolgokat! A tinik hasonlítanak abban a felnőttekre, hogy a külső tényezők hamar el tudják terelni a figyelmüket az adott feladatról.

Házi feladatEgy fárasztó iskolai nap után az egyetlen olyan dolog, amit nem szeretnének egyből elkezdeni, az a házi feladat elkészítése. Ha sikerül kipihenniük magukat, és végre leülnek az asztalhoz, akkor onnan már sima ügy a házi. Azonban a legkisebb olyan dolog, ami miatt fel kell állniuk, már kizökkentheti őket, és csak nagy nehezen fognak visszaülni az asztalhoz, hogy folytassák a feladataikat. Mint szülő, Ön bizonyára tisztában van ezzel, éppen ezért próbáljon megtenni minden Öntől telhetőt, hogy munkára bírja gyermekét!

Jelölje meg a házi feladat írásának időpontját!

A rutin kialakítása a legfontosabb. A megszokott dolgok könnyebben mennek a gyerekek esetében is. Számukra is kényelmesebb, ha egy fix időpontban kell leülniük és megcsinálniuk a dolgaikat. Így tudnak előre tervezni, és jobban is teljesítenek, mert hamarabb ráhangolódnak a feladatok elvégzésére, és tudják, hogy utána pihenhetnek. Ha így tesz, akkor elfelejtheti a „Mikor lesz készen a leckéd?” típusú mondatokat. A házi feladat írásakor maradjon a gyermeke közelében, nem csak az ellenőrzés végett, hanem hogy tudjon neki segíteni, ha kérdése lenne vagy elakadna.

Hagyja, hogy ő alakítsa ki a napi ütemtervet! Így kevésbé érezheti kényszerítve magát. De ne feledkezzen meg a szankciókról sem, a gyermekének tudnia kell, hogy milyen felelősséggel jár az önálló tanulás. Vagyis ha nem ülne le időben a gyerek az asztalhoz tanulni, akkor nem telefonálhat, nem nézhet tévét, nem használhatja a számítógépet, stb. A helyzete megkönnyítésének érdekében tervezzen előre, és készítse el a saját időbeosztásukat az adott félévre.

Ne hagyja, hogy túlvállalja magát a gyerek!

Amikor a gyerek középiskolába kerül, hirtelen sok mindenre lesz lehetősége. Bizony sokan bele is esnek abba a hibába, hogy elvállalnak mindent. Itt a megfelelő alkalom, hogy elbeszélgessen gyermekével, és megemlítse neki, hogy mit is jelent „a jóból is megárt a sok” kifejezés. Először győződjön meg arról, hogy felelősséggel tudja teljesíteni a kötelességeit, mielőtt más elfoglaltságot megengedne neki. Találja meg számára a helyes egyensúlyt a szórakozás és a kötelességek között.

Előzze meg a problémákat!

Az első iskolai héten hívja fel gyermeke tanárait, vagy szervezzen találkozót velük. Ismerje meg őket, és próbáljon jó tanár-szülő kapcsolatot kiépíteni velük, biztosítsa őket támogatásáról a gyerek oktatását illetően. Ez ugyan nem feltétlenül fog tetszeni a kamasznak, még akkor sem, ha egyébként jó tanuló (senki sem szereti, ha rendszeresen a körmére néznek, nemde?). A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ha a tanárok jó kapcsolatot ápolnak a szülőkkel, akkor hajlamosak jobban odafigyelni azok gyerekeire. Tehát a tini biztos lehet benne, hogy otthon is és az iskolában is szemmel tartják tanulmányi előmenetelét.

Segítsen önmagának!

Az internet egy elképesztően nagyszerű hely az információgyűjtésre. Ma már rengeteg, direkt a kamaszokat célzó (vagy tini gyereket nevelő szülőknek szóló) weboldal létezik, melyek sok hasznos tanáccsal és segítséggel szolgálhatnak akár a tanulásról, vagy az egészségről életvitelről legyen szó.

Adjon teret a gyermekének!

A tini gyereket nevelő szülők gyakran nem tudják, hogy hol húzzák meg a határokat, mennyi felelősséget engedjenek át a gyereknek, és mennyire kontrollálják a tinik életét. A gyereknek kell vinnie az iskolatáskát, vagyis az elért eredmények az ő képességeit kell, hogy tükrözzék, és nem szülőkét.

Az Ön feladata, hogy a jó eredmények eléréséhez, a tanuláshoz szükséges feltételeket biztosítsa (hely, idő, eszközök). Ugyan nem egyszerű dolog a bizalmat és a felelősséget megszavazni egy fiatal, a saját útját botladozva kereső gyerek számára, azonban saját maguknak kell megtapasztalniuk az élet dolgait- Az életben pedig akadnak sokkal rosszabb dolgok, mint 1-2 gyengébb érdemjegy. Önnek az a feladata szülőként, hogy az életre nevelje gyermekét.

(N. L. - parentingteens.about.com)