kapcsolat
#Lélek

Túlélheti a kapcsolatunk a nyarat, ha még nem is szexeltünk?

2020.06.29.
2 perces olvasási idő

Kedves Szakértő! Egy 19 éves egyetemista lány vagyok. Van egy 20 éves barátom, és most komoly aggodalmaim támadtak. Nagyon jól megvagyunk, már arról is többször beszéltünk, hogy egy napon összeházasodunk.

Nagyon kiegyensúlyozott a kapcsolatunk, mindent megbeszélünk, ő pedig nagyon kedves, aranyos, és segítőkész. Úgy érzem, hogy számomra ő az igazi és igazán szeretnék lefeküdni vele. Már kétszer próbáltuk, de sajnos nem sikerült, mert nem voltam elég tág. Biztos vagyok benne, hogy a probléma mindösszesen annyi, hogy egy kicsit flexibilisebbnek kellene lennem, mert már voltam nőgyógyásznál és semmilyen fertőzést nem mutatott ki.

A barátom nagyon megértő és mindig azt mondja, hogy nem gond, és így is szeret, viszont bűntudatom van, mert félek, hogy hosszútávon nem tudok megfelelni neki. Hogyan szabadulhatnék meg ettől a bűntudattól? Itt a nyár, és hazautazom, így egy bizonyos ideig egymástól teljesen külön leszünk. Szeretném, hogy a kapcsolatunk a lehető legszilárdabb legyen, mire elmegyek, de félek, hogy ez így nem valósulhat meg. Szeretném, ha a legjobb esélyekkel térhetnék haza! Kérem, segítsen!

Kedves Kérdező!

Miután semmi sem tudja garantálni igazából azt, hogy együtt maradjatok, a szex miatti aggodalmad felesleges. Ugyanis attól, hogy lefeküdtök egymással, még nem biztos, hogy kapcsolatotok stabilabbá válik, mint előtte. Belerohanni vadul a szexbe csak azért, mert nemsokára nem lesztek közel egymáshoz és félsz, hogy elveszíted, valószínűleg nem a legjobb, legbölcsebb és legbiztonságosabb módja a szeretkezésnek. Az első együttlét ugyanis egy olyan döntés, amelyet nem szabad elhamarkodni. Ha már nem vagy szűz, akkor sem!

szerelmespár

A leírásod alapján a választottad tényleg szeret és különleges figyelemmel tüntet ki. Úgy tűnik, hogy számára ténylegesen mindegy, mi történik a kapcsolatotokban és számára ténylegesen nem a szex a lényeg. Talán ez számára is valamilyen szinten biztatást ad, hiszen belegondol abba, hogy vele is előfordulhat bármilyen probléma, akkor pedig a te megértésedet várja majd. Hogy megnyílj valaki előtt, időbe telik. El kell, hogy nyerje bizalmadat és a testednek is el kell őt fogadnia. Ha azonban számodra ténylegesen, ahogyan leírtad, ő a nagy Ő, akkor nyugi, egy kis idő és minden működni fog!

Említetted, hogy aggódsz a távolság miatt. Nos, rengeteg hasonló pár van, akik pontosan olyan helyzetben vannak, mint ti. Időről időre, hosszabb vagy rövidebb intervallumra egymástól külön kell lenniük. Nem kell pánikolni! Ha mindketten minimális erőfeszítéseket tesztek, kapcsolatotok igenis fenntartható. Természetesen a hosszú ideig tartó, nagy távolságú kapcsolatok nem mindenkinek ajánlottak. Azonban vannak olyan módszerek, melyeket ha egy kis kreativitással és rendszeresen használunk, a kapcsolat igenis fenntartható. Így például az egyes kommunikációs eszközök, mint például az e-mail, a skype, az SMS használata különösen nagy segítség lehet.

Továbbá pedig, ha törekedtek a lehető legtöbb találkozó összehozására, nagy probléma nem lehet. Természetesen a kommunikáció ezen fajtái nem helyettesítik a személyes, fizikai kontaktust. Viszont, ha a személyes találkozók között kellőképpen sokat beszélgettek, ezek a kommunikációs csatornák is izgalmassá és bensőségessé válhatnak, sőt, érzelmileg akár több szálat fűzhetnek közétek. A távolság továbbá megtanítja, hogy hogyan értékeld, ha fizikailag is veled van szerelmed.

Ne feledd, a feladat nem egyszerű, ám a leírtak alapján nem lesz akadály sem a szex, sem pedig a távolság! Ha mindketten akarjátok, kapcsolatotok nem csak túlélheti a nyarat, hanem sokkal mélyebb is lehet, hiszen sokkal inkább megismerhetitek egymást, ugyanis nyár végére mindketten ötösre vizsgáztok majd bizalomból, szeretetből és kitartásból! :)

(KamaszPanasz)