Hírek
Lehet javítani a hangszínünkön, beszédhangunkon?
A hang minősége sokat elmond rólunk, már az első bemutatkozás során. Önbizalmunk mértékéről is árulkodik, ha magas, mély, határozott, vagy félénk, rekedtes hangon szólalunk meg; és az is hamar kiderül, hogy hajlamosak vagyunk-e a másokat olyan bosszantó torokköszörülésre, köhécselésre. Ha elégedetlen vagy a hangoddal, a beszédterápia segíthet!
Mivel fogyhatsz úgy, hogy többet eszel?
Ha a fogyókúrára gondolunk, már szinte természetes, hogy a koplalás, a kemény diéta jut az eszünkbe, miközben egyre többet gondolunk az ételre. Ennek általában csalódás a következménye, hiszen nagy eredményeket nem tudunk elérni ezzel a módszerrel, és feladjuk a diéta gondolatát is. Majd ha újból erőt érzünk magunkban, ismét elkezdjük, majd megint feladjuk.
Vissza a suliba: azért nem dől össze a világ
Újra itt az iskolaidő! Valószínűleg izgatott vagy és lehet egy kicsit szomorú is, hogy vége a nyárnak. Néhány tanuló ideges, vagy egy kicsit fél az iskola első napján, az összes új dolog miatt. Szerencsére ezek az „új” aggodalmak csak kis ideig maradnak meg. Nézzük csak, mit is tartogathat még az iskolakezdés.
Cukorbetegen a suliban
Ha cukorbeteg vagy, a biztonságod szempontjából elengedhetetlen, hogy a tanáraid és osztálytársaid tudjanak az állapotodról, illetve arról, hogyan segíthetnek neked.
Gyakran rágózol?
Ha Te is rendszeresen rágózol, nem árt, ha az előnyök mellett megismered a dolog hátulütőit is, mert bizony - mint minden jónak - ennek is vannak.
Így viseld a kontaktlencséd!
Kontaktlencséd van és nem érted, hogy miért kell havonta cserélned őket? Ebből a cikkből kiderül, hogyan sokszorozhatod meg kontaktlencséd élettartamát, és hogyan óvhatod meg szemeid egészségét!
Szeptemberben új suliba kerülsz?
Minden tanévkezdés egy kicsit kalandos. Persze a többségnek nincs kedve tanulni, de az osztálytársak feldobják a napot. Különösen izgalmas, ha új suliba kerülsz, ahol még nem ismered a tanárokat, a többieket. Igazából még azt sem tudod, hogy hol van az osztályterem. Kalandos napok elé nézel.
Még nem ért véget a nyár: szombattól jön az új hőséghullám
Jövő héten kezdődik a suli, ám vigaszként augusztus utolsó hétvégéjén újra igazi nyári idő lesz. Használjátok ki a meleg napokat!
Szuper videó! 100 évnyi divat mindössze 2 percbe sűrítve
Már az is elég, ha visszagondolsz a néhány évvel ezelőtti ruháidra, amik akkor igenis menőnek számítottak, ma viszont már fel nem vennéd őket. Nos, képzelheted, milyen más volt a divat röpke 100 évvel ezelőtt. Íme, egy videó, amelyben végigkövetheted a hihetetlen változást!
Ezt művelték velem a drogok
25 éves srác vagyok. 7 évig drogoztam és 9 évig voltam alkoholista. 15 évesen már egyedül töményeztem suli előtt. 13 éve dohányzom (édesanyám halála óta), de már egész gyerekkoromban is voltak depresszív gondolataim.
Mi mindenre deríthet fényt az ultrahangos vizsgálat?
Az ultrahang szó hallatán a szemünk előtt többnyire a vizsgálóasztalon nagy pocakkal fekvő, izgatott kismama képe jelenik meg. A képalkotó vizsgálat felhasználási köre a valóságban azonban a növekvő magzat fejlettségének és nemének meghatározásánál jóval szélesebb. Az ultrahang diagnosztikáról dr. Szabó Andrea radiológus beszélt.
Induljon a suli stresszmentesen!
Hamarosan véget ér a felhőtlen nyár, és a szórakozás. Itt az ideje készülni, és ráhangolódni az iskolára. A KamaszPanasz csapata ebben is a segítségetekre szeretne lenni.
A látásproblémák rontják a 3D élményt
Egy-egy 3D-s mozifilm különleges élményt nyújthat a vizuális hatásai miatt, amit Hollywood fejlett 3D technológiája produkál. Nos, ez korántsem igaz mindenkire.
Könnyek nélkül: a szemszárazságról
A száraz szem szindróma elsősorban a nők betegsége, a kiváltó okok széles skálája miatt azonban mindkét nem körében egyre gyakrabban okoz panaszokat. Nevezhetjük korunk civilizációs betegségének is, kialakulásának kockázatát a légkondicionáló használata, a dohányzás, a gyakori tévénézés és számítógép vagy okostelefon használat egyaránt növeli.
Sportolj hetente háromszor egy órát!
A Sportolj hetente 3x1 órát! szlogennel a rendszeres testmozgás fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet a Médiaunió idei kampánya.
Jó megoldás cigi helyett? – a vízipipa
Nemrég beszélgettem egy lánnyal, nevezzük Briginek, aki fiatal kora ellenére máris cigifüggő. A jó oldala az egésznek, hogy ő ezt tudja magáról, és próbál rajta változtatni. Sokat beszélünk, már egy hónapja nem szívott egy szálat sem. Elmondta, hogy sok a kísértés, hiányzik a cigi – és maga az érzés is hiányzik, ahogy beszívja, füstkarikát fúj, azaz pöfög.
Víz nélkül nincs élet
„A víz az energia forrása – számos mozifilm gyakran ezért kezdődik, vagy végződik vizes jelenetekkel.” – mondja Steve Lichtag rendező. – „A víz igazi rejtély, amelynek még a mélyére kell hatolnunk. Víz nélkül nem tudunk élni. Vonz minket a hihetetlen energiája. És megpróbáljuk legyőzni.” Ma van a Víz Világnapja.
Mi okozza a pattanásokat?
Ellentétben a tévhittel, a pattanásokat nem a koszos bőr, a csokoládéevés vagy a sok szénsavas üdítőital fogyasztása okozza. A pattanásokat valójában a túlzottan tevékeny zsírmirigyek a bőrben, az olajfelhalmozódás, az elhalt hámsejtek és baktériumok okozzák, amik a pórusok begyulladásához vezetnek.
Milyen ásványvizet igyunk?
Míg évtizedekkel ezelőtt az ásványvíz luxusterméknek számított, addig ma már rendszeres fogyasztása összefonódik az egészségmegőrzés szemléletével.
Figyelj a partneredre!
Honnan tudhatjuk, hogy nem erőszakoltuk meg partnerünket? A férfiaknak figyelniük kell azokra a tényezőkre, amelyek növelik annak a kockázatát, hogy valakit megerőszakolhatnak. A Nemzetközi Betegség-megelőzési Centrum kutatásai szerint ezek a tényezők a következők lehetnek: