Szeretnéd, ha a kamasz gyereked komolyan venné, amit mondasz neki? A dolog nem bonyolult: mindig tartsd be, amit te mondasz neki. Mindig. Akkor fog komolyan venni, ha biztos abban, hogy amit te mondasz, az úgy is lesz.

Minden kapcsolat kétirányú, mindkét félen múlik, hogy hogyan alakul. Nincs ez másként a gyerek-szülő kapcsolat esetében sem. Beszéltem már olyan édesanyával, aki a saját kommunikációján nem akart változtatni, de azt elvárta volna, hogy gyereke megváltozzon. Ez pedig nem megy. Sok szülő gondolja, hogy mivel ő a felnőtt, ő mindent jól csinál. „És nehogy már ő bármit is megváltoztasson egy gyerek kedvéért!” Ha ezt te is hasonlóképpen gondolod, akkor ne is olvasd tovább, mert nem fog tetszeni.

Példa: Beszéltem olyan édesapával, aki csak parancsok formájában kommunikált fiával. Ide gyere, ezt csináld, ne beszélj, menj a szobádba, öltözz, indulunk. A fiú egy idő után már nem tudott egy szobában maradni az apjával. Mindent megtett, hogy elkerülje, és még véletlenül se tegye azt, amit az apja kér tőle.

Amikor leültem az apával beszélni, elmondta, hogy nagyon nehezen viseli, hogy fia így ellene fordult, hogy nem veszi észre, hogy ő mindent csak érte tesz, azért, hogy neki jobb legyen. Honnan venné észre a fiú? A parancsokból? Amikor felvetettem az apának, hogy ezt el is mondhatná neki, ahelyett, hogy arra vár, magától vegye észre, azonnal ellenállt. Szerinte a gyerek dolga, hogy kérdés és kétely nélkül tudja, az apja mindent csak érte tesz. Pedig a gyerekek sem gondolatolvasók, csak azt tudják, amit a szülők elmondanak nekik.

Ha a gyerek annyit hall, hogy menj ide, tedd oda, akkor annyit ért belőle, hogy az apa óriási hatalmi fölényben van vele szemben, és hogy felülről lefelé kommunikál vele. Ahogy a gyerek kamaszodik, egyre nehezebben viseli a felülről lefelé jövő parancsokat, természetes, hogy lázad, hogy azt szeretné, ha az apa komolyan venné, ha egyenrangú félként beszélne vele. Nem hozzá, vele. Az apa úgy érezte, nem teheti meg, hogy egyenrangú félként beszél a fiával, pedig tudta, hogy csak azzal javíthatna kettejük viszonyán.

Tényleg olyan nehéz szemtől szembe, őszintén beszélni egy szülőnek saját gyerekével?

A változást a szülőnek kell kezdeményeznie, nem várhat arra, hogy a gyerek egyszer csak magától ráeszmél: a szüleim jót akarnak nekem, ezentúl bármi lesz is, azt csinálom, amit ők mondanak. Ugye, milyen irreális? Ráadásul sokan nem veszik komolyan, amit gyereküknek ígérnek. Sem a pozitív, sem a negatív dolgokat.

Ismerek olyan anyát, aki mérgében azt mondja, egy hétig nincs számítógép, de aztán később, miután megnyugodott, megsajnálja a gyerekét, és mégis megengedi neki, hogy használja a gépet. Így pedig nem megy. Muszáj a szülőnek betartania a szavát, ha azt szeretné, hogy ez fordítva is működjön.

Nézzünk egy példát arra vonatkozóan, hogy miért fontos a szülőknek minden esetben betartani, amit egyszer kimondtak

- Fiúk, 21 órakor hozzátok le a tableteket, addig játszhattok, utána fogmosás, alvás – mondja az anya két kamasz fiának.

Eljön a 21óra, fiúk sehol. Eltelik 5 perc, 10 perc, 15 perc, majd 30. Anya szól nekik:

- Fiúk, letelt az idő! Gyertek!

Fiúk nagy nehezen megjelennek, mérgesek, mert még hátra volt néhány perc a videóból, amit néztek. Anya örül, hogy legalább odaadták a kütyüt, nem akar lefekvés előtt feszültséget, ezért nem mond semmit.

Az üzenet: ne vegyétek komolyan, amit mondok, én magam sem gondolom komolyan!

Gyakorlat: mondd el gyerekednek, hogy hogyan szeretnéd az estét! Kilencig még játszhat, de 21:00-kor várod a géppel a kezében. Nincs még egy perc, nincs még ezmegaz. Ha nem tartja be, másnap egyáltalán nem játszhat.

Eljön a kritikus időpont, a gyerek nagy valószínűséggel nem fog megjelenni. Várj pár percet, majd kapcsold le a wifit. Ha ez nálatok nem megoldás, akkor 5 perc múlva menj be a szobába, vedd el tőle a kütyüt, majd mondd meg neki, hogy másnap nem kapja meg, mert nem tartotta be, amit megbeszéltetek. Másnap nagyon nehéz lesz, ha eddig nem így működött köztetek a dolog. Nem fogja érteni, meg lesz sértődve, mindent bevet, hogy mégis meggondold magad, és odaadd neki az aktuális játékszerét.

Nagyon figyelj most: nem törhetsz meg. Akkor sem, ha az agyadra megy, akkor sem, ha zokog, vagy beveti azt, amivel többnyire eléri, amit akar. Maradj nyugodt, ne kiabálj, de tarts ki. Ne add oda neki!

Másnap kezdjétek újra. Mondd el neki, hogy meddig játszhat, pontosan, percre pontosan, először muszáj nagyon tartani a határokat.

Még valami: az időt te csak azért figyeld, hogy tudd, mikor kell jönnie. Ne szólj neki, ne figyelmeztesd, neki kell tudnia, hogy hány óra, neki kell erre figyelnie.

Ha ezt nem tartod be, nem ér semmit. És hidd el, ha olyasmiről van szó, ami valóban fontos neki, képes lesz koncentrálni az időre. Adj neki esélyt, hogy betarthassa, amit megbeszéltetek.

Ha azt szeretnéd, hogy figyeljen rád, muszáj végigvinned, amit egyszer kimondtál. Ez mindenre igaz. A jó dolgokra is. Ha azt mondod, szombaton elmentek valahova, menjetek el mindenképpen! Sokan gondolják úgy, hogy amit a gyereküknek ígértek, az nem olyan fontos, az csak egy opció, vagy úgy lesz, vagy nem.

Ha te magad sem veszed komolyan, hogyan várod, hogy ő komolyan vegye? A legfontosabb: mindig tartsd be, amit mondasz. Mindig.