motiváció
#Szülőknek

Hogyan motiváljuk gyermekünket?

2015.02.08.
2 perces olvasási idő

Sokan gondolják azt – nem ok nélkül –, hogy a mai fiatalság legfőbb életcélja a lustálkodás, alvás, netezés és a barátaikkal való együtt lógás. Általában ilyennek látják a szülők gyermekeiket. Ez a sztereotípia annyira elterjedt, hogy sokan azt feltételezik, hogy a motiválatlanság és lustaság a kamaszkor természetes következménye. – Ez azonban téves felfogás. A probléma onnan származik, hogy manapság a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy mi az, ami felkészíti őket jövendőbeli életükre.

A most következő tippek segíthetnek motiválni a tinédzsereket:

1. Értessük meg vele, hogy az adott dolog az ő javára válhat!

Ez a legalapvetőbb módszer az ösztönzésre. Éreztetni kell kamasz gyermekünkkel, hogy amit tesz, azt a saját érdekében teszi. Fontos, hogy ő is úgy érezze, hogy van értelme a feladatainak. Ez vonatkozik a házira és a ház körüli munkákra is. Meg kell értenie gyermekének, hogy néha meg kell tennünk olyan dolgokat, amik nem tűnnek fontosnak, hogy elérhessük a céljainkat, vágyainkat.

2. Beszélgessen el vele arról, hogy mit miért kell megtennie!

A kamaszok, akik ebben az életszakaszban függetlenedni akarnak a szüleiktől, nem lesznek motiváltak, ha csak annyi indoklást kapnak tőlük egy feladat elvégzéséről, hogy: „Mert azt mondtam.” Értékelni fogják, ha bevonjuk őket is a teendők megbeszélésébe és elosztásába. Így kellő szabadságot biztosítunk nekik a továbbiakhoz.

3. Hagyja, hogy gyermeke a saját hibáiból tanuljon!

Amikor a szülők folyton közbelépnek, hogy megóvják gyereküket a csalódástól vagy bukástól, azzal csak akadályozzák a felnőtté válás folyamatát. Az ember a hibáiból tanul és fejlődik, ilyenkor a következményekkel való szembenézés a legfontosabb lecke a fiataloknak. Ha a szülők mindent elrendeznek gyerekük helyett, megfosztják őt a motivációtól, ami arra ösztönözné őt, hogy máskor jobban teljesítsen.

4. Emlékeztesse őt feladatira!

A tinik nem mindig szándékosan nem vesznek tudomást a kötelezettségeikről – néha csak motiválásmegfeledkeznek róluk. Emlékeztetéskor ki kell emelnünk, hogy az adott teendő a kamasz érdeke is. Szóbeli felhívás mellett határidőnaplók, kis cetlik és telefonos alkalmazások segítségével megtaníthatjuk gyermekünknek, hogy hogyan legyenek összeszedettek és szervezettek.

5. Adjon megvalósítható feladatot kamaszkorú gyermekének!

Előfordulhat, hogy a fiatalok azért nem akarnak megtenni valamit, mert teljesíthetetlennek érzik azt. Ezért adhatunk egy kis segítséget: beszéljük meg a gyerekünkkel, hogy hogyan kezdjen hozzá egy nehezebb feladathoz. Vegye rá, hogy a tinik számára gyakran nyomasztó hosszútávú tervezés helyett apránként, lépésről lépésre haladjon!

6. Jutalmazza meg!

Bizonyos feladatokat (például az iskolában) nem lehet semmilyen személyes motivációhoz kötni – egyszerűen csak meg kell tenni őket. Ilyen esetekben a jutalmazás általános motivációt tud kialakítani a kamaszokban: az erőlködés, fejlődés vagy részvétel jutalma éreztetni fogja tinédzserkorú gyermekünkkel, hogy a feladással szemben a próbálkozás és kitartás az értékelendő cselekedet. Ilyenkor lepjük meg őt valami aprósággal!

7. Motiválja gyermekét mókával!

Mindenki lelkesebb, ha valami érdekeset vagy vicceset kell csinálnia, mint amikor valamilyen unalmas dologról van szó. A mókázás főleg a társasági tevékenységeknél kulcsfontosságú. Egy tinédzser motiválásához jó módszer, ha felélesztjük benne a versenyszellemet, vagy kihívást állítunk elé, sőt, tanító céllal számítógépes játékok, filmek vagy az internet segítségét is igénybe vehetjük.

Manapság rengeteg tinédzserből hiányzik a motiváció, ez azonban megoldható probléma. Ezekkel a tippekkel nemcsak ösztönzést, de indoklást, segítséget és jutalmat is adhatunk gyermekünknek!

B.CS.

Kapcsolódó címkék

anya