iskolai probléma
#Szülőknek

6 tipp - Ha a gyereknek problémái vannak az iskolában

2015.01.18.
3 perces olvasási idő

Még a legjobb családokban is előfordulhat, hogy a gyerek tanulmányi eredménye az addig megszokottal ellentétben komolyan romlik. Ilyenkor természetes reakció a szülőtől, hogy megdöbben, dühös és ideges lesz, vagy rettenetesen zavarba jön, úgy érzi, „tudnia kellett volna”, hogy valami baj van, és az is előfordulhat, hogy a helyzet áldozatának érzi magát.

Nagyon fontos ebben a helyzetben emlékeztetnie magát arra, hogy ez az egész nem Rólad szól! Most a gyermekedről van szó: meg kell találni a probléma forrását, és azt, hogyan lehet újból sikeres úgy, ahogy az neki a legjobb! Amennyire csak tudod, tedd félre személyes érzéseid, és koncentrálj a gyerekre!

Minden bizonnyal felzaklat a helyzet, de fontos, hogy megnyugodjatok, leüljetek, és átbeszéljétek, hogy mihez kezdjetek a gyerek iskolai problémájával! Jó ötlet ilyenkor beszélni a gyerek tanáraival, és amennyire csak lehet, együttműködni az iskolával, mert ez nyújtja a gyermeknek a legnagyobb esélyt arra, hogy sikeresen zárja majd a tanévet.

1. Ez az egész nem Rólad, hanem a gyerekről szól! Tedd félre a személyes érzéseid, és koncentráljon arra, mi a legjobb a gyereknek!

Fontos, hogy együttműködj az iskolával, ne azt hibáztasd, hanem próbáljátok meg reálisan látni a gyermek viselkedését, képességeit és igényeit! Ne feledd, hogy minden bizonnyal a te gyermeked sem mindig ártatlan kisangyal, és hogy a tanárnak még 30 másik gyerek magatartásával és igényeivel is foglalkoznia kell!

Igen, először lehet, hogy dühös leszel az iskolára, vagy a tanárokra, mert nem jelezték hamarabb, hogy a gyerek teljesítményével baj van/szokatlanul romlik. Azonban gondolj arra, milyen jó, hogy ez már most kiderült, és nem az év végi bizonyítványt, a továbbtanuláshoz fontos pontokat veszélyezteti!

2. Az iskola vagy a tanár hibáztatása nem vezet sehova! Amennyire csak lehetséges működj együtt az iskolával és a tanárokkal!

A gyermek sikerének fontos eleme, hogy partnerek legyetek az iskolával! Ha valóban leküzdhetetlen ellentéted van a gyermeked tanárával, kérd át egy másik osztályba, vagy vidd másik iskolába, ahol együtt tudsz működni a tanárokkal! Beszélj a gyerek edzőjével is (ha van neki), hogy értesítsen téged, ha azt veszi észre, valami nincs rendben a gyerekkel, vagy extra segítségre van szüksége.

Természetesen sok időt és energiát emészt fel, hogy állandó kapcsolatban legyél a gyerek tanáraival, illetve, hogy odafigyelj arra, hogy a kamasz rendszeresen elvégezze a házi feladatot és készüljön az óráira, de ez a jegyek javítása érdekében elengedhetetlen. Ha a gyerek úgy érzi, egyedül nem tud felkészülni, keressenek megfelelő segítséget a számára, ha tudnak! Ha a kamasz a korábbinál több házi feladatot végez, illetve többet, rendszeresebben tanul, a teljesítménye is gyorsan javulni fog, ami pozitív, win-win spirált eredményez mindenki számára.

3. Rendszeresen kommunikáljon az iskolával! Kérdezze meg gyermekét, milyen segítségre van szüksége a tanuláshoz?

Fontos, hogy a gyerek tudja, ő a felelős a saját feladataiért! Előfordulhat, hogy gyermekének valamiféle eddig nem észlelt tanulási zavara van – ezt érdemes ellenőriztetni! Ha tényleg ez a helyzet, az iskola iskolának biztosítani kell azokat a lehetőségeket, melyekkel segíteni tud neki, azonban gyermekének fontos tudnia, hogy a tanulásért és az előmeneteléért továbbra is ő a felelős!

4. Gyermeke felelős a munkájáért! Fontos, hogy tudja, azt Ön és a tanár is bármikor számon kérheti rajta! Ha úgy látja, gyermeke rendesen tanul, ám az eredmény elmarad, beszéljen a tanárával! Ha a tanári segítség ellenére sem javul a teljesítménye, vizsgáltassa ki, nincs-e tanulási zavara!

A legtöbb estben gyermekeink tanárai elkötelezettek a munkájuk iránt, annak ellenére is, hogy a fiatalok lelkesedése az iskola és egyes tanárok iránt idővel csökkenhet. Ez azonban fontos leckét ad a tanulónak az életről: ő sem fog mindenkit szeretni, és őt sem mindig fogják úgy kezelni, ahogy azt megérdemelné. Az életben mindenkivel előfordulhat, hogy olyanokkal kell együtt dolgoznia, akikkel nincs mindig egy hullámhosszon.

Ne kritizálja gyermeke tanárait, még akkor sem, ha ő panaszkodik rájuk! Ezzel csak arra ösztönzi, hogy a tanárt vagy az iskolát hibáztassa a problémáiért, és kibújjon a saját felelőssége alól!

5. Amikor a gyerek panaszkodik az iskolára, ne csatlakozzon hozzá a tanárok kritizálásában! Az adott tanár fontos leckére tanítja gyermekét!

Ne kritizálja a tanárt vállvetve gyermekével! Azzal többet ronthat a helyzeten, mint gondolná! Ne feledje, a történteket csak a gyerek szempontjából hallja! Ha nem szereti a tanárt, és Ön csak tovább erősíti ebben az érzésében, azzal tovább ronthatja a gyerek helyzetét, aki hetente akár több órát is eltölt az adott pedagógussal! Ehelyett próbáljon együttműködni a tanárral amennyire csak lehetséges, annak érdekében, hogy a gyerek rájöjjön, neki is van felelőssége a történetben, és nem okolhatja mindenért a tanárt vagy az iskolát!

Emellett ne feledkezzen el arról, hogy mindkét felet meg kell hallgatnia ahhoz, hogy teljes képet kapjon! Tartsa szem előtt azt is, milyen nehéz a tanárok munkája is! Nem véletlen, hogy annyira hálásak, ha azt érzik, a szülő szeretne együttműködni velük, támogatja őket, és veszi a fáradtságot, hogy teljes képet kapjon arról, mi zajlik az órán! Lehet, hogy nem fog tetszeni a következtetés, amit ez alapján levon - hiszen sokszor egyszerűbb a tanárral küzdeni, mint a gyerekkel (különösen, ha valamilyen viselkedési problémával is küzd) - de hosszú távon a gyerek jövője szempontjából az a legjobb, ha megtanítjuk: övé a felelősség!

6. Ne hagyatkozzon pusztán a gyermeke által elmondottakra! Ismerje meg a tanár szempontjából is a történteket!

Nagyon ijesztő lehet, ha a gyereknek problémái vannak az iskolában, sokszor akár azokat az érzéseket is felszínre hozza, amit Ön érzett iskolásként. Lehet, hogy Ön is visszabeszélt, nehezebben kezelhető volt, vagy tanulási zavarral küzdött, esetleg egyszerűen nem érezte magát elég okosnak vagy jónak. Gyakran éppen ezért a szülő első reakciója a saját tapasztalatai alapján a rendszerrel szembeni harc.

Azonban fontos, hogy most ne magára, hanem gyermekére gondoljon! A gyerek sikerének fontos kulcsa a szülő intenzív jelenléte, részvétele! Előfordulhat, hogy gyermekét most ez még kissé frusztrálja, idegesíti, ám ha látják majd, hogy a számonkérés és segítség meghozza a sikereket, mindketten tudni fogják, hogy Ön helyesen cselekedett!

empoweingparents