szülő
#Szülőknek

Amikor a tini hazudik a droghasználatról

2014.02.28.
3 perces olvasási idő

Ebben a cikkben a tinik leggyakoribb, drogokkal kapcsolatos hazugságait vesszük végig, illetve elmondjuk, hogy mit tehet egy szülő, hogy túllépjen a fájdalmán és mérgén és ismét biztonságban tudhassa gyermekét.

A kamaszok hazudnak, a szülők hinni akarnak

Egy kutatócsoport ki akarta deríteni, hogy milyen gyakran hazudnak a tinédzserek drogokkal, droghasználattal kapcsolatban. A kísérletben 400 tinédzsert kérdeztek meg, hogy használtak-e drogot, majd hajmintát vettek tőlük, hogy később azt tesztelhessék.

Annak ellenére, hogy a tinik tisztában voltak azzal, hogy válaszaikat diszkréten kezelik, illetve hogy drogtesztet fognak végezni rajtuk, ami kideríti az igazságot, mégis tagadták a droghasználatot. Szám szerint 52-szer gyakrabban mutatták ki a tesztek a droghasználatot, mint ahányszor a kamaszok ezt bevallották volna.

A tény, hogy a tinik hazudnak, még ha tudják is, hogy le fognak bukni, nem meglepő. A legtöbb tini nem gondol arra, hogy mi következik majd. A jövővel kapcsolatos aggodalmak még nem részei a döntéshozataluknak.

A leggyakoribb hazugságok

A kamaszok drogról való leszokását nagymértékben segíti, ha minél kevesebb idő telik el a gyermek droghasználatának kezdete és a szülő első sejtése között.

A szülők rengeteg hazugsággal találkoznak, ám hinni szeretnének gyermeküknek. A leggyakoribb hazugságok a következők:

  • Mások cigit szívtak mellettem, azért van furcsa szagom. Véletlenül én is biztosan belélegeztem egy kicsit a levegőből, lehet volt benne valami és ezért viselkdem így.
  • A barátom megfázott, ezért nekiadtam a köhögés elleni gyógyszerünket.
  • Én voltam az egyetlen a bulin, aki nem fogyasztott alkoholt, mégis mindannyiunkat letartóztattak.
  • Mákos sütit ettem, ezért lehet pozitív a drogteszt.

6 tipp kamaszok szüleinek

Ha Ön úgy érzi, gyermeke hazudik a drog- vagy alkoholfogyasztási szokásairól, akkor nagyon veszélyes hiba ezzel a sejtéssel nem törődni. Számos kutatás világít rá, hogy a szülőknek hatalmas szerepük van a fiatalok droghasználatának megelőzésében: minél hamarabb derül fény a problémára, annál jobbak az Ön és gyermeke esélyei a potenciális károsodás elkerülésére. 6 tippel szeretnénk segíteni Önnek.

1. Bízzon az ösztöneiben!

Sok szülő nem veszi figyelembe saját aggodalmát gyereke magatártásával kapcsolatban. Azzal nyugtatják magukat, hogy bizonyára csak túlaggódják a dolgot. Ám ha egy szülő ösztöne azt súgja, hogy valami nincsen rendben, akkor általában ez így is van.

Ha a köhögés elleni szirup eltűnik a gyógyszeresfiókból, akkor kérdezzen rá! Ezek a gyógyszerek olyan anyagokat tartalmaznak, melyektől bódult állapotba lehet jutni, ha nagymértékben kerül a szervezetbe.

A gyanakodásra okot adó viselkedésnek lehet teljesen egyszerű magyarázata is, de az is lehet, hogy valóban súlyos problémával áll szemben. Megeshet, hogy gyermeke csak stresszel az iskola miatt. Az is előfordulhat, hogy összeveszett egy barátjával, vagy csak van valami olyan problémája, amiről fél beszélni. Kérdezzen rá, hogy mi történik vele. Beszéljen azokról a konkrét dolgokról, amiket tapasztal, az aggodalmairól, majd hallgassa végig gyermekét.

2. Művelje magát!

Az egyes drogok népszerűsége folyamatosan változik. Az is lehetséges, hogy még sosem hallott arról a drogról, melyet gyermeke használ. Ám idővel és "kutatómunkával" megismerheti a manapság kamaszok számára is számára elérhető különböző anyagokat. Emellett rengeteg website és könyv is felsorolja a leggyakrabban használt drogokat, azok összes hatását, használatának jeleit.

3. Ne vegye magára!

Ha rájön, hogy gyermeke hazudik a drogokról, valószínűleg nagyon dühös lesz. Megbántva, csalódottnak, elárultnak is érezheti magát. Ezeknek az érzéseknek mindegyike teljesen érthető egy ilyen szituációban. Ám egyik sem fog segíteni abban, hogy megfelelő segítséget nyújthasson gyermekének.

Először is próbálja elfogadni, hogy a hazudozás egy normális tini viselkedési forma. Ám ennek ellenére a szülők feladata megtanítani a kamasznak, hogy a hazudozás elfogadhatatlan. A gyermekével való beszélgetésnek az alábbi témákat kell érintenie:

  • Próbálja meg kideríteni az okokat, ami miatt gyermeke hazudott.
  • Értse meg, mi is történik éppen.
  • Tudassa gyermekével, hogy a hazugság az Ön számára elfogadhatatlan.
  • Beszéljen arról, hogyan legyen gyermeke őszinte a jövőben.

4. Kérjen segítséget!

Nagyon sok család próbálja a gyerek droghasználatát a család falain belül tartani. Az az elmélet, miszerint a függőség rossz fényt vet a család hírnevére, rengeteg tinit foszt meg a kezeléstől addig, amíg a probléma olyan naggyá nem növi ki magát, amikor már nem lehet kezelés nélkül hagyni.

Csakúgy mint a cukorbetegség vagy egy törött csont esetén, a droghasználat kezeléséhez is szakértőre van szükség. Beszéljen a háziorvossal, de az iskolai tanácsadók, védőnők is szolgálhatnak hasznos információkkal azokról a specialistákról vagy központokról, melyek mind Önnek, mind gyermekének segítséget fognak nyújtani.

5. A bizalom újraéledéséhez idő kell!

Amikor a szülők nem bíznak gyermekeikben, az olyan gondok, mint a droghasználat sokkal nagyobb problémává nőhetik ki magukat. Egy feszült szülő-gyermek viszonyban tipikusan sokkal negatívabb a reakció minden cselekvésre, történésre.

A szülőknek biztonságos teret kell biztosítaniuk gyermekük számára, miközben definiálják a határokat és korlátokat.

Próbálja megakadályozni, hogy a gyermeke hazugságai minden beszélgetésüket beárnyékolják. A nyitott, kétirányú beszélgetések megerősíthetik a kamaszt a családi értékekben való hitében, és így a drogok használatát kevésbé fogja vonzónak találni.

6. Növelje szülői szerepét!

Sok szülő gondolkozik végletekben: túl engedékenyek, vagy túl agresszívak. A droghasználat a szülői magatartás sokféle formáját igényli:
gyermekének néha szerető, melegszívú szülőre lesz szüksége, míg máskor olyan szabályokat kell hoznia, melyet a kamasz igazságtalannak ítélhet meg.

Nagyon fontos észrevenni, hogy a szülőnek a gyermeke szülőjének, nem pedig barátjának kell lennie. A különbség kifejezetten jelentős.

A barátok gyakran úgy gondolják, hogy ha egy társuk drogot használ, hazudik miatta, és veszélybe keveri magát miatta, az rendben van, és vagány dolog. A szülők szeretik gyermeküket, és azért állítanak fel szabályokat és határokat, hogy őt védjék, még ha ez gyakran konfliktussal is jár.

(KamaszPanasz - Gy.A., webMD.com)