Hogy is van? Bevezetés, tárgyalás, befejezés? Vagy fordítva? Tényleg, és miért nem jó, ha a végéről kezdjük? Egyszerűbb lenne úgy olvasni egy könyvet, ha a befejezéstől kezdenéd? Vagy megoldani egy számtanpéldát úgy, hogy tudod a megoldást?

Tulajdonképpen az egész életünket meghatározzák a sorrendiségek, ezek szerint működünk, és annál jobban, minél tervezettebb valami. Ezt lehet, hogy rögtön cáfolnád, de nézd csak meg magad kicsit közelebbről! Vagy akármilyen másik élőlényt a természetben. Rendszer szinten működik a test, minden egyes kis sejtjének megvan a feladata, a helye, hogy mit kell tennie. Ha valamelyik sejt, szövet nem megfelelően működik, akkor azt stresszként, betegségként éli meg a szervezet.

Ha te nem megfelelően működsz, nem jól rendezed a dolgaidat, akkor hamarosan te is stresszként éled meg. Csak másfajta stresszként, hangulati ingadozásként, vagy rosszkedvként, később talán depresszióként.

Mi nyitja az ajtót?

Hogyan is csináljam? Szórakozás, munka, pihenés. Nagyjából ennyiből áll egy nap. De miből mennyit mégis? Nyilván amikor a Facebook előtt püfölöd a gépet, nem az jut eszedbe, hogy most hasznosan töltöd-e az idődet. De mondjuk négy óra chatelést követően, mikor hullafáradtan esel az ágyba éjfélkor, és a holnapi matekdolgozatra valamilyen csoda folytán nem volt időd tanulni, akkor talán eszedbe jut. De jó lett volna, ha…

És bánod, hogy az egész délutánodat és estédet a gép előtt töltötted. Talán egy kis bűntudatot is érzel. De aztán jön a következő nap, vagy az azutáni, és te megint ugyanúgy ott görnyedsz a gép felett, remélve, hogy végre „rád ír” valaki. Csak „beszélgettek” és te elfelejted, hogy sokkal fontosabb dolgod is lenne annál, minthogy valakivel éjszakába nyúlóan megvitassátok, hogy hány lába van egy póknak.

De lehet, hogy akkor ez nem érdekel. Vagy igen, de annyira azért mégsem. Mindegy, a lényeg, hogy az egész a jegyeid és a szüleid türelmének rovására megy. A helyzet egyre rosszabb, te egyre idegesebb vagy, nem tudod, hogy mit tegyél.

Most mi a fontosabb? Pillanatnyilag villog a chatablakod és éppen most írt neked a barátod, hogy valami katasztrófa történt és érzed, hogy meg kell vigasztalnod, vagy az a fránya matek dolgozat, ami egyébként is reménytelen, meg nincs is hozzá semmi kedved?

Hol van már az a kulcs?

Ott van kezedben minden: szereted a tanárt, tudod, hogy keményen kell nála tanulni, és ráadásul holnap még röpdogát is írat. Te mégsem tudsz készülni, mert valami pillanatnyilag fontosabb dolog elvonja a figyelmedet.

És már úszott is a jóindulat, meg a jó jegy. Ez lehet biológia, fizika, kémia, de nem kell, hogy az legyen. Valami egészen más. Mondjuk a sportkarriered, vagy a családod, vagy akármi. A lényeg, hogy bármikor közbeléphet egy olyan zavaró tényező, ami borítja az addigi sorrendet. Ami annyira sürgős és talán még jelentős is, hogy megváltoznak a súlypontok. Ami addig fontos volt, már nem lesz az.

Aztán évekkel később rájössz, hogy talán akkor jól gondoltad. És nem kellett volna változtatnod az elképzeléseiden. Mások miatt, vagy egy fontosabbnak tűnő dolog miatt. Nem kellett volna eltérni az eredeti tervtől…

Megvan a kulcs!

Csak kicsit mélyebbre kell nyúlnod, mint az előbb. Kicsit nehezebb lesz. Kitartás kell hozzá és akaraterő. Abból pedig jó sok. Ugye megvan már az út? Látod, hogy mi a legfontosabb? Nem is, inkább érzed. Csak most inkább valami mással vagy elfoglalva. Mert az kevésbé macerás. Az most jó. Most élvezhető.

De ha jobban végiggondolod, vagy csak arra gondolsz, hogy te milyen gyorsan változol, akkor talán rájössz, hogy ami most jó, és nem kell érte küzdeni, az múlékony. Igen, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is mehet. Viszont amiért keményen és kitartóan megdolgozol, az mindig ott lesz mögötted, elkísér életed során büszkeséggel tölt el, és új tettekre sarkall. Előre visz.

Akkor jó a kulcs, amit a zsebedben találtál, ha egy új ajtót nyit meg előtted. Új lehetőségekkel. Ha folytathatod vele azt az utat, amin elindultál. Tűzd ki a célt, találd meg a kulcsot, és nyiss ki egy új ajtót, hogy továbbléphess!

(KamaszPanasz - Sz. D. L.)