idegesség
#Lélek

Önmagam ellensége vagyok, démonok üldöznek!

2011.11.17.
1 perces olvasási idő

Kérlek, segítsetek nekem! Folyton stresszelek és idegeskedem. Negatív helyzeteken jár az agyam, sőt, továbbgondolom őket, és egy idő után az őrületbe kergetnek. Persze, a végén mindig gyomorgörccsel ücsörgök tovább.

Mindig figyelem, ki hogyan néz rám, illetve a véleményekre a megjegyzésekre, ezekre mind-mind nagy figyelmet fordítok, és azt gondolom, hogy szinte már csak ezeknek élek. Nem tudom megakadályozni, nem tudok megszabadulni általam kreált démonoktól, a beágyazódott gondolat pedig sosem akar távozni elmémből. Hogyan tudnám leküzdeni mindezt? Miért hagyom, hogy a gonosz megjegyzések és azok a bizonyos negatív tényezők letérítsenek utamról? Már félek a magánytól, mert „Ő” mint gonosz bűntárs képes a nyugodt percekből, szenvedést, és szinte már annyira túlzásba viszi, hogy akaratlanul pánikszerűen felsikoltok.depresszió

A barátaim elhagytak, mert nem tartottak szépnek, körül voltam véve kétszínű emberekkel, akik most pletykákat terjesztenek rólam az iskolában és érzem magamon a gúnyos mosolyokat, hogyha elmegyek előttük. Nem találom sehol sem a helyem.

Elszórva vannak olyanok a suliban, akikkel tudok néha egy-egy szót váltani, de ők egyáltalán nem akarnak elém állni, hogy ne legyek az iskola célpontja. Vagy ezt is csak bebeszélem magamnak? Már nem tudom megkülönböztetni a valóságot a kitalációmmal, nem tudom mi igaz és mi valótlan. Kérlek, segítsetek nekem, hogy végre kezembe vehessem, az irányítást nem akarok több álmatlan éjszakát, s görcsös perceket. Boldog akarok lenni, vidám és olyan, aki képes mindezek felett elnézni.

Kedves levélíró!

Azt gondolom, úgy tudnál valóban hatékony segítséget kapni, ha személyesen fordulnál pszichológushoz. Tedd meg ezt a lépést magadért, nézz szembe azzal, hogy rosszul érzed magad a világodban és próbálj meg segítséget kérni ahhoz, hogy változtatni tudj rajta!

Mint te is írod, a saját, negatív irányba tartó gondolatmeneteid, bonyolításaid, idegeskedéseid teszik, hogy ennyire rossznak érzed a helyzetedet. Valószínűleg kicsit eltorzítod ezt a képet negatív irányba, mert annyira tartasz tőle, hogy tényleg rossz lesz, hogy észre sem veszed a jó dolgokat. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon a pozitív visszajelzéseket is észreveszed-e a negatívak mellett!

Próbáld tudatosan leállítani magad, elterelni valami pozitív irányba a figyelmedet, amikor érzed, hogy kezdesz belemenni a bonyolításba! Emellett pedig keress jó dolgokat az életedben, olyanokat, akik kedvelnek téged és csinálj olyan dolgokat, melyektől tudod, hogy jobban érzed majd magad. Legyél inkább partner saját magad számára abban, hogy jobban érezd magad a bőrödben!

(Pyreschitz Anna, pszichológus)