tv
#Drog, cigi, alkohol

A tv ellentmondásos üzenete az alkoholról

2010.06.20.
1 perces olvasási idő

Úgy tűnik, hogy a fiatalok alkoholizálásának megelőzésére szolgáló törekvéseket a televízió fő műsoridejében az alkohol fogyasztására buzdító burkolt üzenetek aláássák.

A Consumer Affairs című hetilapban közölt tanulmány szerint a televíziós műsorokban gyakran egymással ellentétes tartalmú üzeneteket közvetítenek az alkoholról, noha az alkoholfogyasztás pozitív és a negatív vonatkozásai különbözőképpen kerültek bemutatásra.

A vizsgálatot végző Dale W. Russell és Christel A. Russell, a Megelőző Kutatóközpont kutatói a 2004-2005-ös évben fő műsoridőben vetített sorozatok tüzetes vizsgálata alapján jutottak erre a megállapításra. Az alkoholizmust gyakran kísérőjelenségei, a bűnözés, a szenvedélybetegség, a csökkenő munkateljesítmény függvényében ábrázolták, jóllehet a negatív ábrázolás mellett burkoltan pozitív mellékzöngék is megfigyelhetők voltak: a szeszes italok hangulatjavító hatása, mint a szórakozás nélkülözhetetlen kelléke is megvilágításra került. Az ehhez hasonló ellentmondásos tartalmak veszélyeztethetik az alkoholfogyasztás visszaszorítására irányuló törekvéseket.

Önszűrés? Hogy is van ez?

"A rendeletalkotóknak és a szülőknek szemfülesnek kell lenniük, hogy a műsorokból kiszűrjék az indirekt alkoholfogyasztásra buzdító mozzanatokat, mivel a szeszesipar marketing- és reklám törekvéseinek pillanatnyilag ez nem érdeke" - hangsúlyozták a kutatók.

A televízió kétségbevonhatatlanul befolyással bír a nézők szokásaira és viselkedésére, ezért rendkívül fontos hangsúlyozni a műsorokban egyre gyakrabban szereplő alkoholfogyasztás hatását a rendszeresen tévéző emberekre, főképpen a fiatalokra. A kutatócsoport munkája folytatásaképpen a kettős üzenetek gondolkodásra való hatását vizsgálja, valamint górcső alá veszi a nézők vélekedését a szeszes italok fogyasztásáról, s az ivási szokásokról.

(KamaszPanasz - O.K.T.)