Lola
#Betegségek

Lola: a vesebetegség megtanított vigyázni magamra

2012.06.01.
1 perces olvasási idő

Lola saját betegségei miatt is jól tudja: mindennél fontosabb az egészséges táplálkozás. Mióta tinédzser korában kiderült, hogy gyógyíthatatlan vesebetegséggel kell leélnie az életét, fokozottan ügyel az egészséges táplálkozásra.

Nyolc éve énekelek. Ebben a szakmában pedig, hogy valóban sikeres tudj lenni, az első 2-3 év borzasztóan nehéz. Nem ettem rendesen, ott volt a suli is, csütörtöktől vasárnapig pedig minden éjszaka felléptem valahol. Állandóan pörögtem, de kikapcsolni nem tudtam, nem is foglalkoztam ezzel. Szerintem a családom is igen nehezen viselt – kezdte a fiatal énekesnő. Ezt a hajtást azonban még egy tinédzser fiatal és erős szervezete sem bírja. Lola öt éve egy délután olyan rosszul lett, és olyan erős vesegörcsei lettek, hogy a fájdalomtól elájult.

Nem tudtam, hogy mi történik velem

Lola

Fogalmam sem volt, hogy mi történik velem, a kórházban aztán rengeteg vizsgálat következett. Amikor először azt mondták, hogy a vesém energiahiányos, fel sem fogtam, hogy mi ez az egész. Igaz, tinédzserként nem is nagyon foglalkoztatott, időm sem volt arra, hogy a saját testemmel és egészségemmel foglalkozzak. Inkább az apukám volt az, aki rám-rám szólt, hogy igyak már valamit. Sokszor még a fellépésekre is elkísért, ott ugyanis még kevesebbet ittam, mint egyébként. Általában nem is érzek szomjúságot – magyarázta Lola, akinek nem csak a vesegörcsökkel, hanem alacsony vérnyomásával és rendszeresen vissza-visszatérő cisztáival is meg kell küzdenie. A sokféle betegség miatt olyan életet kellett kialakítania, ami gyökeresen eltért az addigitól – s pláne attól, amit a vele egykorú tinédzserek élnek.

Jobban odafigyelek magamra

Eleinte rengeteg görcsoldót és fájdalomcsillapítót szedtem, mert a vesegörcsöktől kibírhatatlan fájdalmaim voltak. A vérnyomásom is alacsony volt, arra is kaptam gyógyszert. A mai napig rendszeresen járok orvoshoz, sokkal jobban odafigyelek magamra, mint tinédzser koromban, de gyógyszereket szerencsére már nem kell szednem. A vesebetegség miatt változtattam a táplálkozásomon, és a vérnyomásom miatt néha megiszok egy kávét, de azt is csak mértékkel. A tempón is visszavettem, illetve megtanultam kezelni a körülöttem lévő felhajtást és stresszt. Megfogadtam, hogy ha hazaérek, minden gondot lerakok, és ez így is van. Nagyon szeretek főzni és sportolni, ezek mindig kikacsolnak – folytatta Lola.

A fiatal énekesnő az étkezésén is változtatott. A betegséget valószínűleg apukámtól örököltem, így ahogy neki is, nekem is vigyáznom kell a sós és fűszeres ételekkel. Mivel a kedvencem a kínai, ez eleinte nagyon nehezen ment, de aztán megszoktam. Ha mégis valami fűszereset eszem, sok folyadékot iszom rá, hogy átmossam a szervezetem. De egyébként azt vallom, hogy amit megkíván a szervezetem, azt meg kell adni neki.

(Szerző: Kósa-Boda Veronika, újságíró)

Kapcsolódó címkék

vese