hal
#Táplálkozás

Ezért fogyassz rendszeresen halat

2015.03.16.
2 perces olvasási idő

A sült vagy grillezett hal fogyasztása csökkenti egyes szívproblémák kialakulásának esélyét, a rántott változat azonban éppen ellenkező hatást válthat ki.

A helyes és egészséges étrend betartása minden korosztály és nem számára egyaránt fontos. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ha már egészen fiatal kortól kezdve helyesen és tudatosan étkezünk, akkor egy rakás egészségügyi probléma könnyen megelőzhető lenne (elhízás, diabétesz, szív- és érrendszeri betegségek).

A kutatók részletesen kielemezték annak a 84493 nőnek az étrendjét, akik részt vettek, az átfogó egészségügyi projektben. Az eredmények azt mutatták, hogy a rendszeresen sült vagy grillezett halféléket (5 vagy több alkalommal egy héten) fogyasztó nők esetében 30%-kal alacsonyabb a szívproblémák kockázata azokkal szemben, akik havonta egyszer vagy ritkábban esznek halat. A felmérés során a rákféléket is beleszámolták az egyes halból készült ételek közé.hal

A tudósok megemlítették, hogy már egy korábbi kutatás keretében foglalkoztak a halfélékben nagy mennyiségben előforduló omega-3 zsírsav jótékony hatásaival, melynek eredménye szerint az omega-3 zsírsav hozzájárul a vérnyomás normalizálásához, a szív és az erek jó állapotához és a szervezetben előforduló gyulladások csökkentéséhez, így a szív- és érrendszeri megbetegedések esélye kisebb lesz a rendszeres fogyasztása esetén. A tanulmány ugyan megállapított bizonyos összefüggést a halfogyasztás és a szívbetegségek között, de a viszony nem ok-okozati szinten van, hanem csak közvetett.

Az egyes halfajták hatásai a szívproblémákra

A tanulmány azt is megállapította, hogy nem mindegy, milyen típusú halat fogyasztunk a hatás elérésének érdekében. A sötét húsú halak, mint például a lazacfélék, makréla, bluefish, nagyobb kockázat csökkentő hatással bírnak, mint az olyan fehérhúsú halak, mint a tonhal, nyelvhal, tőkehalfélék, sügérfélék.

Valamint azt is kimutatták a kutatók, hogy a hetenként egyszer egy adag rántott hal (olajban, fritőzben kisütve, más ételek esetében is egészségtelen) elfogyasztása 48%-kal növelte a szívbetegségek kockázatát.

Nem minden hal egyforma és az elkészítésük is sokat számít, hogy jót tesznek-e egészségünknek vagy nem - jegyezte meg a kutatás vezetője Donald Lloyd-Jones egy interjú során. Ha kirántod a halat, akkor azzal nem csak értékes tápanyagokat veszítesz, hanem a sütés során egészségre káros anyagok kerülhetnek a húsba, állította Donald.

Egy korábbi kutatás keretében bebizonyították, hogy az olajban sütés (rántás) során olyan káros anyagok kerülnek az ételbe majd az emberi szervezetbe, melyek rákkeltő hatásúak, károsítják a szívet és a vérereket. Az egyik ilyen például a transzzsírok csoportja, leginkább a feldolgozott élelmiszeripari termékekben és vendéglátó ipari egységekben fordul elő nagymennyiségben (sütéshez használt olaj egy része, állagjavító hatású, többször lehet újrahasználni az olajat, más példák: chipsek, ropik, kekszek). Azonban a szívbetegségek és a transzzsírok kapcsán megoszlanak a vélemények, egyes kutatások cáfolják, hogy lenne közvetlen kapcsolat a kettő között.

A halfogyaszás jótékony hatásai

Azon résztvevők, akik rendszeresen ettek sült vagy grillezett halat többnyire egészségesebbek, fiatalosabbak voltak azokhoz képest, akik rántva ették a halat. Fizikailag és szellemileg is jobb állapotban voltak, fittek és kevesebb egészségügyi problémával küzdöttek (úgymint: dohányzás, diabétesz, magas vérnyomás, szívbetegségek)

Ráadásul az étrendjük több zöldséget-gyümölcsöt is tartalmazott, több egészséges zsírsavat és kevesebb káros, telített és transz zsírsavat. A rántott dolgok fogyasztását (rántott hal) olyanokkal hozták összefüggésbe, mint rostszegény táplálkozás, túlzott kalória bevitel és magas testtömegindex.

A megfelelően elkészített, egészséges alapanyagokat tartalmazó étrend nagyban hozzájárul egészségünk megőrzéséhez és szervezetünk fitten tartásához. A sült vagy grillezett halak (és más ételek is egészségesebbek így elkészítve) kiváló fehérjeforrások és tele vannak egészséges omega-3 zsírsavval. Fogyasztásának eredménye képen jó eséllyel csökkenthető a különféle szív és érrendszeri problémák kockázata. Ugyanakkor vannak olyan nézetek, melyek épp más állásponton vannak az omega-3 zsírsavról.

(N. L.)