Az egyik pillanatban még édesen bújó gyermek, kettőt pislogunk, és már kamasz, nem akar beengedni se a szobájába, se az életébe. Nagyon nehéz. Az idő ugyan megszépíti az emlékeket, hiszen mi is voltunk kamaszok, ezen mi is keresztülmentünk egyszer, de ettől még nem feltétlenül könnyebb. Más volt kamasznak lenni a 80-as vagy a 90-es években, és megint más ma. Hogyan csökkenthetjük a kamasz gyerekünk és köztünk lévő távolságot? Az alábbi cikkben erre keressük a választ.

A bőség zavara

A mai világban rengeteg lehetőségünk és választásunk van. Kezdve attól, hogy egy kisgyerek milyen játékkal szeretne játszani vagy milyen mesét szeretne nézni. Már nem kell időre leülni a tévé elé vagy a mesecsatornák éppen aktuális kínálatából választani, hanem bármikor, bármit, és ha a szülő engedi, bármekkora mennyiségben lehet egy mai gyereknek például mesét nézni. Hasonló a helyzet a kamaszokkal is, hiszen az online térben bármikor, bármit csinálhat. Nem kell, hogy becsöngessen a barátjához vagy megvárja, amíg valaki megjelenik MSN-en, mert mindenki, mindig elérhető és a fizikai térben való találkozásra sokszor nincs is szükség. Amíg az ember iskolába jár, addig az ad egyfajta stabilitást. Tudjuk, hogy vannak dolgozatok, évvégi jegyek, majd az érettségi és egyben egyetemi felvételi. De a lehetőségek ezután csak még inkább kitárulnak. Elkezdhetünk ugyan egy egyetemet, de ha nem tetszik, lehetőségünk van szakot váltani vagy akár párhuzamosan végezni több szakot, de ha nem tanulni akarunk, akkor utazhatunk és dolgozhatunk is.

A mai világban gyakorlatilag a térkép bármely pontjára rábökhetünk, és valamilyen úton-módon lehetőségünk van oda eljutni. Elmehetünk külföldre dolgozni, önkénteskedni, ösztöndíjasként szerencsét próbálni. Nem véletlenül küzd sok kamasz és fiatal felnőtt az úgynevezett kapunyitási pánikkal. Megjelenhet a pályaválasztás előtt: jó döntéseket hoztam, valóban jó irányba megyek? De megjelenhet akár később is: valóban ez lesz a szakmám innentől kezdve? És akkor még nem is beszéltünk a párkapcsolatokról vagy annak dilemmájáról, hogy a szüleinkkel maradjunk, elköltözzünk stb. Szülőként érdemes ezekre is figyelemmel lenni, amikor leülünk beszélgetni a kamasz vagy már nagyobbacska gyerekünkkel. Bár sokszor ezt a beszélgetést nem egyszerű megvalósítani.

Érdeklődés

Egymás meg nem értése természetes, hogy frusztrációt okoz. Legyünk mi is nyitottak a gyerek felé már egészen kicsi kortól akár úgy, hogy érdeklődjünk, mit olvas, mit játszik, milyen videókat néz. Lehet, hogy minket nem érdekelnek a dinók kiskorban, de mégis lehet, hogy elmegyünk vele egy dinó kiállításra. Lehet, hogy utáljuk a focit, de ha a gyerekünknek ez fontos, akkor menjünk el és nézzük meg a meccsét. Ahogy Kim John Payne mondja, fontos, hogy néha csak úgy beparkoljunk a gyerek mellé, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindig beszélgetni kell. Üljünk le mellé a kanapéra akár egy könyvvel, miközben ő telefonját nyomkodja. Ezzel egyrészt azt is mutatjuk, hogy mi is bele tudunk merülni valamibe (pl. egy jó könyvbe), de közben az esély is nagyobb arra, hogy esetleg kialakul közöttünk valamilyen kommunikáció. Ismerjük meg a saját gyerekünk temperamentumát, személyiségét, ami egyáltalán nem biztos, hogy egyezik a mienkkel. Egészen biztos, hogy a kamasz gyerekünk is fog hibákat véteni, ahogyan azt mi is tettük anno.

Bár nagyon szeretnénk megóvni őket minden fájdalomtól, mégis lehetetlen kihívás, hogy olykor elkerülje a szenvedést és a kudarcokat, legyen az egy szerelmi bánat vagy éppen egy rosszul sikerül felvételi. Láthattuk, hogy manapság a fiataloknak mennyire sok lehetősége van, nyilvánvalóan tele vannak álmokkal, vágyakkal a közeli és távoli jövőre vonatkozóan. Szülőként nem az a feladatunk, hogy megmondjuk, mit csináljon és merre menjen, hanem sokkal inkább az, hogy segítsük őket abban a folyamatban, hogy megtalálják a nekik való utat. Néha segít, ha egész egyszerűen csak hallgatunk, esetleg néhány segítő kérdéssel próbáljuk rávezetni őket a megoldásokra. Pl. Szerinted mi kell ahhoz, hogy felvegyenek abba az iskolába? Szerinted a barátaid miért viselkednek így? Ahelyett, hogy megmondanánk mennyit kell tanulnia naponta és kikkel barátkozzon, engedjük, hogy maga találja meg a válaszokat.

Példamutatás

A gyerekünkkel való kapcsolatban a nulladik lépés, hogy ne csak bort igyunk és vizet prdédikáljunk. Az egyik ilyen nagyon aktuális téma a telefonozás, amit a szülők sokszor legalább annyira használnak, mint a gyerekek. Hogyan is várhatnánk, hogy a telefon nyomkodása helyett a kamasz gyerekünk inkább csacsogjon a vacsora asztalnál, ha valójában mi magunk is ezt csináljuk a nap nagy részében? Érdemes már kisgyerekkorban odafigyelni a saját telefonhasználatunkra is. Legyen idő, amikor nincs nálunk és csak rájuk figyelünk. Ha használjuk is, sokszor elmondhatjuk, hogy mire: most befizetem a számlát, most rendelek neked egy új cipőt. Ha a gyermek azt látja, hogy mi szülők is mozgunk, kirándulunk, sok zöldséget, gyümölcsöt eszünk, akkor kisebb eséllyel lesz az az érzése, hogy miért kell már megint edzésre menni és miért ez a vacsora, amit kapott. Ha már korán bevonjuk a feladatokba, és látja, hogy az egész családban megosztjuk a terheket, pl. apa is főz, akkor neki is ez lesz normális. Ideális esetben ezt már kisgyerekkorban elkezdhetjük, de valójában soha nem késő.

Szülőként is jogunk van a változásra, azaz elkezdhetünk sportolni, mert kiderült, hogy magas a vérnyomásunk vagy elmenni pszichológushoz, mert kirúgtak a munkahelyünkről. Ezzel mind már önmagában példát mutatunk nekik. Ha nem is ismeri el ezt egy kamasz, akkor is mi vagyunk azok, akik iránytűt adunk a kezükbe, hogy hogyan kell ebben a világban működni. Kicsit olyan ez, mint a segítő szerepe a vajúdó nő mellett, aki nem biztos, hogy reagál arra, amit mondunk, de mégis érzi, hogy megtartjuk őt, és van, akinek a kezét szoríthatja. A fájdalmat nem tudjuk elvenni tőle, de abban segíthetünk, hogy ez sokkal elviselhetőbb legyen a számára. Kicsit valahogy szülőként is ez a dolgunk, hogy segítsük a gyerekünket ebben az érzelmileg felkavaró időszakban, amiben éppen van.

Szabályok

Akár hisszük, akár nem, de szabályokra egy nagyobb gyerek esetében is szükség van, hiszen a szabályok egyben biztonságot is nyújtanak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezek a szabályok nem lehetnek olykor rugalmasak és nem kell tudnunk rajta időnként változtatni, szorítani vagy éppen lazítani. Nem attól leszünk jó szülők, ha mindent megengedünk, és attól sem, ha igyekszünk mindent szabályozni. Ugyanakkor az arany középút megtalálása korántsem egyszerű feladat és gyerekenként nagyon eltérő lehet, hogy kinél, mi válik be. Nem kell egy kamasz gyereket arra kényszeríteni, hogy minden étkezésnél velünk üljön az asztalnál, de igenis jó, ha tudja, hogy a vacsorát vagy a hétvégi ebédet mindig együtt töltjük. A szabályok persze szülőként ránk is vonatkoznak.

Ha megengedem, hogy átjöjjön a barátja vagy a barátnője, akkor ne akarjak folyton valami kamu indokkal benyitni a szobába, hanem tartsuk tiszteletben a csukott ajtót és a privát teret. Igaz ez akkor is, ha elképzelhető, hogy olyan dolgok történnek ott, ami nekünk nem tetszene. Más kérdés, hogy ha megérzem a füst szagot és azt, hogy a szobában cigiznek, akkor nem kell azt szó nélkül hagynom. Ilyenkor érdemes újra átbeszélni a szabályokat és kereteket. Tetszeni nem fog neki, de hosszú távon ez mégis őt szolgálja majd.

Az a dolga, hogy most messzebb legyen...

Nehéz elfogadni, de az, ami a kamasz gyerekünkkel olykor történik, teljesen normális. A kamaszkornak természetes része az, hogy lázad, ellenkezik, nagy az igazságérzete, kíváncsi a világra és minél többet meg szeretne ebből tapasztalni. Ha az identitáskeresésnek vége, és viszonylag jó munkát végeztünk, akkor vissza fog találni, és esetleg még a véleményünkre is kíváncsi lesz.

(Szerző: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus)

Felhasznált irodalom:

• Kim John Payne: Melegszívű fegyelmezés. Kisgyermekkortól kamaszkorig. Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2018.
• Steigervald Krisztián: Generációk harca a figyelemért. Hogyan tanuljunk egymástól, egymásért? Partvonal Könyvkiadó, Budapest, 2024.