Amikor a gyermek szorongást él át, keresi a gondozóját, szülőjét. Ahogyan ezeket a pillanatokat kezeljük, megalapozzuk gyermekink önbizalmát, a kapcsolatba vetett hitét. Hiszen ha a gondozó elérhető ezekben a helyzetekben (szülő vagy bármilyen fontos személy, gondviselő), az azt jelenti a gyerek számára, hogy a világ biztonságos és számíthatok másokra. Ez azonban nem minden gyermek számára elérhető és későbbi kapcsolataira is hatással lehet.

Az idegenhelyzet kísérlet

Az 1970-es években Ainsworth és Bowlby idegenhelyzet kísérlete forradalmasította a gyermekpszichológiát a kötődés elméletével. A ma már klasszikus kísérletnek mondható helyzetben az édesanya a gyermekét bekíséri egy játékokkal teli szobába, majd a szoba másik végében leül, néhány perccel később belép egy gyermek számára ismeretlen ember, pár szót vált az anyával és játszani kezd a gyermekkel. Ezt követően az édesanya kimegy, gyermekét magára hagyja az idegennel. A gyermekek ebben a helyzetben különbözőképpen viselkedhetnek, máshogyan reagálnak az idegenre, illetve édesanyjuk visszatérésére is. A kísérlet alapján ma már négy különböző kötődési stílust különítünk el.

A biztonságosan kötődő gyermek bátran felfedezi a szobát, amikor megjelenik az idegen, keresi anyja közelségét, biztonságát. Feszültség esetén szüksége van anyjára, kapaszkodik belé. Amikor anyja visszatér, megnyugszik, hozzábújik.

A szorongó-elkerülő gyermekek azonnal kétségbeesnek, amikor anyjuk elhagyja a szobát. De amikor anyja visszatér kerüli őt, feszültség esetén inkább elfordul a gyermek az anyjától. A kutatók szerint ennek hátterében a gondozók passzív, elutasító viselkedése állhat.

Az ambivalens szorongó-ellenálló csoportba tartozó gyerek sokat sírnak, keresik a kontaktust. De amikor gondozójuk visszatér, ellentmondásos a gyerek viselkedése: egyszerre keresi is anyját és harcol is vele. A gondozó jelenléte nem nyugtatja meg. Ennek hátterében olyan következetlen gondozói viszonyulást feltételeznek, ahol a gyermek igényit nem veszik figyelembe. Pl.: A gondozó nem a gyermek szükségletire reagálva öleli meg, emeli fel, hanem saját kénye-kedve szerint.

A zavart, dezorganizált kötődésű gyermekek sok visszautasítást, agressziót tapasztaltak. Így egy zavart kötődésű gyermek rendkívül ellentmondásosan viselkedik, amikor gondozójuk visszatér: megközelíti őt, de nem néz rá, amikor odaér, zavartan elkerüli. A gyermek érzelemmentesnek vagy lehangoltnak tűnnek.

Felnőttkorban is érvényes a kötődési modell?

Innen már csak egy lépés volt a felnőttkori kötődések vizsgálata. Jeff Simson kutatásában szerelmi kapcsolatukról kérdezte a nőket és férfiakat, majd egy hasonló kísérlet következett, mint a gyermekeknél. A párok szorongató helyzetbe kerültek: a nőknek azt mondták, hogy hamarosan olyan tevékenységet fognak végezni, amitől az emberek többsége tart. (Azt nem közölték, hogy mi és természetesen nem is következett be.

A kísérlet valódi célja a reakciók megfigyelése volt). Azok a nők, akik biztonságosnak vélték a kapcsolatukat, megosztották félelmüket partnerükkel és segítséget kértek tőle. Azok a nők viszont, akik a kérdőívben tagadták, hogy igénylik a kötődést, ilyenkor jóval zárkózottabban viselkedtek. A férfiak is kétféle módon viselkedtek: akik bíztak a kapcsolatukban támogatták a partnerüket, vigasztalták párjukat; viszont akiket zavart a párjuk kötődési igénye elutasítóbbakká váltak.

A biztos kötelékben élő felnőttek érdeklődőbbek és nyitottabbak, rugalmasabbak így könnyebben kezelik a kétértelmű helyzeteket, hiszen a kíváncsisághoz biztonságérzet kell. Ha nem tudjuk azt, hogy mit nyújt a világ, ha kiszámíthatatlannak látjuk az embereket, mint ahogy egykor gondozóinkat, akkor falakat emelünk magunk köré, hogy megvédjük magunkat.

A biztonságosan kötő párok párkapcsolatukkal is elégedettebbek, hiszen adják és megkapják párjuktól az a támogatást és odafigyelést, amit egykoron szüleiktől kaptak. Ebből is látszik, hogy milyen hosszútávú a szülők gyermekekre gyakorolt hatása. De szerencsére a kötődési típusok nincsenek kőbe vésve. A bizonytalan kötődési stílus is változhat, ha a személynek sikerül olyan kapcsolatot létesítenie, ahol megtapasztalhatja a biztonságos kötődést. A „gyógyító kapcsolatot” nyújthatja egy rokoni, egy baráti, vagy akár pszichoterápiás kapcsolat is.

(Börcsök Gyöngyi - gyermekpszichológus, klinikai szakpszichológus)