A lényeg: legyen valamilyen módszer a gyereked tanulásában! Általában nincs, és a többség nem is hallott olyasmiről, hogy lehetne. Sokan azt gondolják, hogy annyi kell a jó tanuláshoz, hogy a gyerek leüljön, megírja a leckét, és megtanulja, ami a könyvben van. Pedig ez így csak arra jó, hogy szinten maradjon, ne bukjon meg, de mindenképpen utálja az egészet.

A megfelelő módszer többet nyújt, mint hinnéd. Nemcsak abban segít, hogy gyermekednek jobban menjen az iskola, hanem abban is, hogy koncentráltabb legyen, hogy megtapasztalja, hogy mire képes, hogy átgondolja, mi az, amire vágyik, amit annyira szeretne, hogy még tanulni is hajlandó érte.

1. Legyen ideje a tanulásnak

A legtöbb szülő teljesen random módon küldi tanulni a gyerekét, általában akkor, amikor elege lett, vagy nyugalomra vágyik, vagy rossz jegyet kapott az iskolában. A „Menj a szobádba tanulni!” felszólítás ilyenkor büntetés, nem motiválás. Olyan, mintha azt mondtad volna: Menj a szemem elől!

Hogyan lehet ezt elkerülni? Napirenddel! Mindenki számára legyen egyértelműen világos, hogy mikor van ideje a tanulásnak.

Jó napirend

A jó napirend világos, áttekinthető, mindenki számára egyértelmű és betartható. Figyelembe veszi a családtagok igényeit. A házimunkát igazságosan osztja be (az nem igazságos, hogy minden anya csinál, a többiek néha segítenek…)

Beszéljétek meg, hogy kinek mi lesz a feladata! Pontosan határozzátok meg, és lehetőleg írjátok is ki valahova. 10 év fölött mindenképpen konkrét dolga legyen a gyerekeknek, amiért ők a felelősek, amit nem kell naponta újra kérni tőlük, mert kérés nélkül is egyértelmű, hogy az az ő dolguk. Ilyen feladat lehet például: kutyaetetés, macskaalom-takarítás, mosogatógép ki és bepakolása, porszívózás, szendvicskészítés másnapra, stb.

A leginkább motiváló módszer, ha a tanulás és a házimunka elvégzése után kapnak a gyerekek lehetőséget arra, hogy azt csinálják, amit szeretnének. Amíg nem végzik el a feladatukat, minden eszköz legyen a szülőknél, így el lehet kerülni az állandó könyörgést: „tedd már le, kapcsold ki, gyere segíteni…”

Több család kipróbálta, és a kezdeti értetlenség és lázadás után a gyerekek gyorsan elfogadták a feltételeket, ha azokat valóban betartják a szülők. Ez azt jelenti, hogy akkor is meg kell engedni a szabadprogramot, ha épp dühösek vagytok rá valamiért. Ha ő betartja azt, amit megígért, vagyis tanul (iskola után még egy órát kb.), megcsinálta a feladatát, akkor megérdemli, hogy estig (szintén nagyon pontosan meg kell határozni, hogy meddig! Lehetőség szerint lámpaoltás előtt fél órával kapcsoljanak ki mindent) azt tegyék, amihez kedvük van.

2. Legyen helye a tanulásnak

Kell egy hely, egy asztal, egy lámpa, papír, ceruza. Lehetőleg egy külön szoba is, ha megoldható. Ha nem megoldható, akkor se legyen a szülő egy légtérben a gyerekkel, mert az generálhatja a feszültséget.

Dolgoztam egy családdal, náluk az volt a szokás, hogy amíg anya a konyhában főzött, a gyerekek az étkezőben (ugyanaz a légtér) tanultak az étkezőasztalnál. Ráadásul a számítógép is ott állt az egyik sarokban. Együtt mentek haza délután, a gyerekek ledobták a táskájukat, bekapcsolták a számítógépet, játszani kezdtek, vagy videót néztek. Anya kipakolt, hagyta, hogy a gyerekei kicsit lazítsanak, közben gyűjtötte az erőt, hogy kimondja: „na ideje tanulni!” Már a gondolatától rosszul lett. Már a szótól rosszul lett: tanulás.

A gyerekek ezt pontosan érezték, ezért egy centit sem mozdultak addig, amíg anyuka nem szólt. Nem mozdultak az első kérésre sem. A másodikra sem, csak akkor álltak fel a gép elől, amikor anyuka kellően ideges lett, és indulatból szólt rájuk: elég, gyerünk tanulni. Akkor felálltak a gép elől, elkezdték az időt húzni: éhes vagyok, szomjas vagyok, képzeld anya, az volt, hogy…, keringtek a házban, a konyhában, az étkezőben, kipakolták a táskájukat az asztalra. „Jajj, nem akarok tanulni, nem is volt házi, nincs kedvem.” Mire odáig jutottak, hogy csináljanak is valamit, mindenki ideges és fáradt volt.

Közben persze a gyerekek egymás agyára mentek, az idősebbet anyuka egy idő után elzavarta a saját szobájába. Eljött az este, a két gyerek semmi hasznosat nem csinált, csak húzták az időt, idegesítették anyukát, egymást. A jegyeik rosszak voltak. Muszáj volt változtatni, mielőtt mindenki megbolondul.

3. Legyenek prioritások

Ha a továbbtanulás a cél, akkor muszáj tudni, hogy melyik tantárgy a legfontosabb. Szükség van egy sorrendre, nem lehet az összes tárgyra ugyanolyan hangsúlyt fektetni. Ehhez persze szükség van arra, hogy tisztában legyenek a lehetőségekkel, és azzal is, hogy melyik iskola milyen átlag fölött elérhető, milyen szakok vannak..

Nem várhatjuk el a gyerekünktől, hogy mindig minden tárgyból jól teljesítsen. Fel kell állítani a sorrendet, hogy ne vesszen el a hatalmas anyagmennyiségben, leckében, tantárgyak özönében.

Feladat

Beszélgessetek egymással arról, hogy ki hogyan szeret tanulni, a szülők meséljék el, hogy fiatalabb korukban mi vált be nekik, mi volt az, amit nem szerettek, mit tanultak szívesen, mi volt a kedvenc tantárgyuk, mit szerettek volna felnőttként csinálni, és ez megvalósult-e. Fontos, hogy magatokról meséljetek, ne a gyereket kezdjétek el kritizálni!

Nagy a kísértés, hogy ez a beszélgetés átmenjen nevelésbe, de ne hagyjátok, álljatok ellen neki! Ha például te vagy a párod jobban tanultatok, mint a gyereketek, akkor ne azt mondjátok, hogy: „kisfiam, veled ellentétben én képes voltam leülni a könyv mellé, és komolyan vettem a tanulást”, stb, hanem inkább ilyesmit: „nagyon élveztem a biológiát, órákig képes voltam az idegrendszer működésén gondolkodni. Sokkal jobban megértettem a világot, mindent.” Ugye, hogy sokkal jobb egy ilyen beszélgetés hangulata?

A tanulás a gyerek dolga, nem a szülőé, ez talán a legfontosabb. A feladat nem az, hogy a szülő együtt tanuljon a gyerekkel, hanem az, hogy a gyerek saját maga, egyedül tanuljon. Ahhoz, hogy ez hatékonyan működjön, kellenek olyan kapaszkodók, amik segítik a gyereket céljai elérésében. Ehhez kell a módszertan, ehhez kellenek a trükkök, az önismeret. Ebben segít a Kamasznavigátor.