karácsony
#Szülőknek

Hogyan éljük túl a Karácsonyt tinikkel?

2015.12.18.
2 perces olvasási idő

Ahhoz, hogy az ünnepek meghitten teljenek, nem kevés kompromisszumra van szükség a szülők és a kamasz részéről egyaránt. Ennek oka, hogy bár a karácsony családi ünnep, nem reális elvárás egy tinivel szemben, hogy négy napon át otthon ülve, vagy vendégségből vendégségbe járva a rokonokkal töltse a szünidejét.

Ez olyan kérdés, amit jó még időben megbeszélnie a kamasszal, hiszen egy szülő sem szeretné az elkövetkező heteket veszekedéssel és vitákkal tölteni. Érdemes az összes elvárását előre átbeszélnie gyermekével – így elkerülheti a konfliktusokat az ünnepek alatt.

Tervezzék meg a programot előre!

Ha bármilyen fontos családi kötelezettségük van, mint például a távolabbi rokonok meglátogatása, vendégvárás, illetve különleges ebédek vagy vacsorák, érdemes ezt gyermekével minél hamarabb közölnie, és nem kivárni az utolsó pillanatot.

Tudassa a kamasszal, hogy milyen tervei vannak, hogy ő is ezek alapján tervezze a programjait. Beszéljék át a kamasz terveit is, ezzel megelőzi a későbbi vitát!

Törekedjen kompromisszumra!

Természetesen léteznek olyan kamaszok, akik élvezik a családi eseményeket, ám a legtöbbjük sokkal szívesebben töltené a szünet nagy részét a barátaival. Keressenek olyan megoldást, ami mindannyiuknak megfelelő!

Mondja el a kamasznak, hogy tisztában van vele, hogy a barátok most nagyon fontos szerepet játszanak az életében, de a karácsony mindenhol a családról szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne találkozhatna velük is, de mindent a maga idejében. Magyarázza el neki, hogy milyen sokat jelent a nagyszülei számára, hogy láthatják őt, és emlékeztesse arra is, hogy annak idején milyen sokat jelentett az ő számára is a nagyszülőkkel töltött idő.

Figyelmeztesse a kamaszt arra is, hogy cinikus megjegyzéseivel ne tegye tönkre a vendégségbe érkező kisebb gyerekek illúzióját a Jézuska/Angyalka/Télapó karácsonyi meséjéről, és emlékeztesse, hogy anno milyen sokáig próbálták az ő számára is őrizni a varázst.

Hagyjuk a kamaszt pihenni – úgy, ahogy neki a legjobb!

A karácsony remek lehetőség arra, hogy Ön meghitt pillanatokat töltsön a családjával és a barátaival. Ám érdemes fejben tartania, hogy a tinik nem feltétlenül szeretnének otthon ülni és relaxálni – próbáljon emlékezni arra, hogy Ön hogy vélekedett erről az időszakról kamaszkorában!

A legszebb ajándék kamaszoknak: önbizalom
Az egészséges öntudat és önbizalom a legjobb védekezési módszer a világ viszontagságai ellen. Azok a gyerekek, akik tisztában vannak az erősségeikkel, és együtt tudnak élni a gyengeségeikkel is, sokkal könnyebben kezelik a konfliktusokat, illetve a negatív impulzusokat. Tovább a cikkhez

A tiniket napjainkban sokkal több stressz éri a mindennapokban, mint anno szüleiket, így sokkal jobban vágynak arra, hogy együtt lehessenek a barátaikkal, és a maguk módján engedjék ki a gőzt. Bizonyosodjon meg arról, hogy erre lehetőséget biztosít gyermekének! Keményen dolgozott egész évben az iskolában, és ő is megérdemli, hogy egy kicsit kikapcsolódjon és szórakozzon! Amíg tudja, hogy kikkel, hol és mit csinál, engedje meg gyermekének, hogy elhagyja a házat és felüdüljön.

Egy, a vendégeket mosolygósan köszöntő, velük kicsit elbeszélgető, majd vidáman elköszönő kamasz társasága mindenkinek sokkal jobb, mint az egész este duzzogó, félszavakban válaszoló, cinikus megjegyzéseket tevő tini. Az ebéd vagy vacsora végének türelmes kivárása, illetve a rég nem látott rokonokkal való beszélgetés kiváló gyakorlat a szociális készségek fejlesztésére.

Ügyes szervezéssel és megfelelő kompromisszumkészséggel megoldható, hogy mindenki boldogan és vidáman élvezhesse az év eme csodás időszakát!

(KamaszPanasz - Gy. A.)