egyetem
#Suli, munka

Egyre többen puskáznak az egyetemeken

2012.04.03.
2 perces olvasási idő

Angol egyetemisták tízezreit kapták puskázáson az egyetemi vizsgák, a zárthelyik és a házi dolgozatok esetében, a tendencia egyre csak nő.

Az elmúlt három év során 80 brit felsőoktatási intézmény több mint 45 000 hallgatóját nevezték meg bűnösként valamilyen, az iskolával szembeni csalás vádjával. A kihágások széles skálája volt látható az egyes vizsgák és iskolai feladatok kapcsán, melyeket igen változatos formában és módon kiviteleztek a diákok. Kezdve a dolgozat közbeni átmásolós puskázásoktól a mobiltelefon igénybevételén át, egészen odáig is elmentek egyesek, hogy magáncégeket béreltek fel, hogy írják meg helyettük a házi dolgozatukat. Csak az elmúlt évben 16 000 visszaéléses esetet jegyeztek fel.puska

A hozzáértők állásfoglalása szerint annak ellenére, hogy az egyetemek, főiskolák hatalmas összegeket költenek olyan eszközökre, megoldásokra, például szoftverekre, melyek a plágium lehetőségét hivatottak kiszűrni, mégis ezek a felsőoktatási intézmények egy vesztes csatát vívnak a csalókkal szemben.

Mivel a folyamatos technikai fejlődés a csalókat is ugyanúgy segíti, sőt ők alkalmazzák először az új módszereket, aminek eredményeképp lépéselőnyben lesznek, például egyre nehezebb kiszűrni a másolt szöveget vagy a csalás elkövetőinek kilétét felfedni.

Az felsőoktatási vezetők azt mondják, hogy a gazdasági válság kényszeríti a hallgatókat arra, hogy mindent megtegyenek azért, hogy kitűnő eredményeket érjenek el, vagyis biztosítsák a jövőjüket, akár több száz fontot is képesek kifizetni egy-egy jó minőségű esszéért a direkt erre szakosodott cégeknek.

Szakértők szerint, a jelenség annak a következménye, hogy az új munkáspárti politika egyik fő eleme, hogy növeljék a felsőoktatásban résztvevő fiatalok számát. Azonban ennek az irányzatnak az egyik negatív következménye az, hogy jelentős számmal bejutnak olyan fiatalok is az egyes felsőoktatási intézményekbe, akik szellemi és gyakorlati képességeiket tekintve nem lennének alkalmasak rá. Minden a politika nyomására bevezetett engedményeknek és könnyítéseknek köszönhető.

A Liberális Demokrata Párt elnöke, aki az egyetemi csalások felderítéséért és kivizsgálásáért felállított bizottság vezetőjeként volt kinevezve három évvel ezelőtt azt mondta, hogy az érdemleges előrejutás érdekében meg kell szerezni a hamis dolgozatokat gyártócégek felett az irányítást, mivel a termékeiket lehetetlen lenyomozni, ezáltal a csalást tényét kideríteni és bebizonyítani.

Egy egykori vezető tanár szerint a szakminiszternek el kellene rendelnie az ilyen „szakmai tanácsadó” cégek nyilvántartásba vételét, vagyis kontrollt szerezni az ilyen feketéző vállalkozások felett. Ezt, mint az egyik legcélravezetőbb megoldást említette a szakember.

A visszaéléseket tekintve a Greenwich-i Egyetem a listavezető, több mint 900 regisztrált csalással, de a többi felsőoktatási intézményben is napi rendszerességgel számolnak be csalásról.

(M. T., telegraph.co.uk)