párválasztás
#Lélek

A párválasztás titkai

2010.11.13.
3 perces olvasási idő

Ha meg vagy elégedve a partnereddel, akkor hajlamos vagy azt gondolni „hú, de jól választottam”, s közben eszedbe sem jut, hogy az ösztöneid és a tudatalattid segítségével választottál.

Amit most leírok, az nem égből kapott handabanda, hanem tudományos kísérleteken alapuló megfigyelések sorozata.

Buja illatok

A legközismertebb ebben a témában az, amit a szaglásról mesél a tudomány. Innen tudunk azokról a bizonyos feromonokról, amik szépen leveszik a vállunkról a párválasztás súlyos terhét. A feromonok olyan szaglenyomatok, kémiai vegyületek, amelyek minden körülmények között dolgoznak. Fagyban és hőségben, éjszaka és nappal, egészséges és náthás testben. Kamaszkorban alakulnak ki, és nagyjából hetven évig azonos szinten maradnak. (Ez bíztató információ a szerelmi életüket későbbi korokra tervezőknek!) Az állatok több kilométeres távolságból is ez által találnak párjukra. Az embernél is hasonlóan működik a dolog, legfeljebb a kilométerekben van különbség.

Az arc szerepe

Megvizsgálták az emberi arcok szimmetriáját. Nem minden szimmetrikus, ami annak látszik. Ha az arcod két oldalát egymásra kopíroznád, meglepő különbségeket tapasztalnál. Egy tüzetesebb önvizsgálat után egyébként magad is megállapíthatod, mindenféle műszer vagy fotókópia nélkül is,hogy bizony, ami a felületes szemlével szimmetrikusnak tűnik, az valójában nem az. Kisebb az egyik szemed, nem egyforma szemöldökeid vonala, másképp kanyarognak a füleid.

Ami fontos: minél szimmetrikusabb valaki, annál nagyobb a parazitákkal szembeni ellenállása és a termékenysége, annál stabilabb testileg és pszichikailag és így tovább. Vagyis evolúciós szempontból a szimmetrikusak nagyobb értékűek, mint aszimmetrikus társaik.

És láss csodát, az ember ez alapján választ. Férfiaknak mutattak női képeket, a szimpatikusabbat kellett kiválasztaniuk. A félelmetes az egészben az,hogy ezek a képek alig különböztek egymástól, legalábbis szemmel láthatóan nem. Ennek ellenére minden alany kivétel nélkül a szimmetrikus arcokat találta megnyerőbbnek.

Rossz hír az anyósjelölttel hadilábon álló lányoknak, hogy a férfi anyjához hasonló feleséget választ magának, természetesen öntudatlanul. Pécsi Ildikó és menye hasonlóságát legendává gyúrta a média. S valószínűleg akadna még jó pár élő példa erre a törvényszerűségre. Azért ne rohanj kétségbeesve a tükörhöz, úgysem tudhatod, hogy nézett ki párod édesanyja fiatal korában, inkább fogadd el, hogy a hír igaz. A házaspárok 52 százalékban genetikai rokonok.

Azok a nehéz napok...

A nő sem úgy választ, ahogy azt ő, meg Móricka képzeli. El se hiszed, milyen mértékben befolyásol a menstruációs ciklusod! Többféle tudományterület egybehangzó vizsgálati eredményei alapján felelőséggel kijelenthető, hogy ovuláció idején teljesen másképp viselkedik a szervezet, mint "rendesen”. Ilyenkor a nők ösztönösen öltözködnek kihívóbban. Magasabb sarkú cipőket és kivágottabb ruhákat vesznek fel. Hosszabb fülbevalókat aggatnak magukra. Ebben az időszakban százalékosan megnő a félrelépések aránya. A nő, mint felajzott nyíl száguld a legnemesebb vad felé. S leggyakrabban utol is éri. Legalábbis erre lehet következtetni abból a statisztikai adatból, amely szerint a termékenység hat napja alatt a szeretkezések átlagosan 24 százalékkal megnőnek.

"Vadász szezon"?

A természet rásegített a nők vadászati idényére. Ugyanis tényleg szebbek lesznek az említett időszakra. Szintén fényképes vizsgálatokkal igazolták.: ugyanattól a nőtől származó két fotó közül egyértelműen az ovuláció ideje alatti tetszett jobban a vizsgálatban részt vevő férfiaknak. Egyébként Te is tapasztalhatod, ha jobban megvizsgálod magad. Vannak sugárzó napjaid, olyanok, amikor elégedett vagy azzal a látvánnyal, amit a fürdőszobai tükör mutat neked. Ha eddig nem tudtad, akkor most tudod, miért: a peteérés idejére megszépít téged a biológia.

A termékenység időszakában olyan leszel,mint a méheket csalogató mezei virág. Tényleg kibocsátasz olyan illatokat, ami fokozza a férfi szexuális érdeklődését. (Állítólag volt, aki rögtön üzletet szimatolt ebben, s a nők ovuláció alatti hónaljizzadságából állított elő illat anyagot.) Bőröd világosabb lesz. Libidód megnő, és ezt nem is tudod leplezni. Erotikus fantáziaképek izgatják képzeleted, csábosabban ringatod csípődet. Fényes vagy, hívogató, érzéki. Ha nem akarod, akkor is. Ne feledd: folyamatosan dolgoznak tudatalattid kis segéderői.

A bűvös 7-es

Ami a bőrnek a bűvös 5,5, az a testnek a 0,7. Az előbbit már belénk sulykolták: az a jó, ha bőröd Ph-értéke 5,5. Az utóbbi tanulása most kezdődik. Nem árt tudnod, hogy akkor vagy vonzó, ha a derekad és csípőd aránya 0,7. Biztos fontos ez a szám, mert a férfiaknál is felbukkan. Náluk a mell és váll viszonya tökéletes akkor , ha 0,7-es. Azért ne aggódj,nem kell vonalzóval és szögmérővel flangálnod az utcán, ugyanis teljesen felesleges a méricskélés. Elvégzi ezt helyetted tudatalattid. Rábízhatod magad csalhatatlan szakértelmére.

Különben is van olyan mérték, amely teljesen szembeötlő, és jól használható a szerelmi életben. (Nem az, amire gondolsz!) Ez a testmagasság. Tudniillik, minél magasabb egy férfi, annál jobb paraméterekkel rendelkezik: egészségesebb, többet teljesítő, nagyobb libidójú. Úgy tartják, hogy házasságaik is tartósabbak, mint alacsonyabb társaiknak.

(Fókuszbananő)