Volt idő, amikor sanda szemmel nézte az ember azt a társát, akit ott hagyott az apukája vagy anyukája. Akkoriban, jó pár évtizeddel ezelőtt még nem volt olyan „divat” az egyszülős család. Mára azonban ez lett természetes. Az osztályoknak legalább harmadában, de néhol még a felében is csonka családok vannak.
Vannak olyan statisztikai mutatóink, amelyekkel dobogós helyezéseket érünk el világviszonylatban is. Ez nem mindig dicsőséges dolog. A válás ilyen. Minden harmadik (mások szerint második) házasság válással végződik. Megszaporodtak „a te gyereked és az én gyerekem a mi gyerekeink” című szituációk, amik rokoni kapcsolatok kusza és agyonbonyolított szálaival járnak együtt. Meg azzal, hogy kissé bonyolultabbá válik a mindennapok, s főleg az ünnepnapok megszervezése.
Nem vagy egyedül
Ha gyors számvetést végeznénk egy tetszőlegesen kiválasztott iskolai osztályban, bizonyára nem túl rózsás helyzettel szembesülnénk. Ilyen szempontból tehát nem kirívó a helyzeted. Ha Te is azok közé tartozol, akiknek elváltak a szülei, akkor múltbeli társaidhoz képest annyi az előnyöd, hogy nem vagy egyedül. Rengetegen járnak hasonló cipőben. Ez persze nem vigasz, de egy olyan állapot, amitől nem érezheted kuriózumnak magad, vagy olyannak, akire ujjal mutogatnak.
Ha épp most vagy benne
A legrosszabb annak, aki épp most éli meg a válás válságos időszakát. Tudom, hogy min mész át. Tudom, hogy miket érzel. Tele vagy egy csomó felkavaró érzéssel. Dühös vagy a szüleidre, mert veszekednek, mert nem teremtenek békét, mert nem figyelnek rád. Lelkiismeret furdalásod van, hogy ezt érzed, mert tisztában vagy vele, szeretni kellene őket, mégsem tudod. Gyakran félsz, rossz álmaid és rossz éjszakáid vannak. Sokkal gyakrabban érzel késztetést a sírásra, mint régebben.
Tudd meg, ezek természetes érzések. Hagyd őket szabadon, jöjjenek ki belőled. Ez olyan, mint a gyászmunka. Ha meghal valakink, sírni kell, és meggyászolni, mert csak így gyógyulunk ki bánatunkból. A válás során fellépő érzéseket sem szabad elfojtani. Csak odafigyelni rájuk.
Lehet, hogy most még nem látod át a helyzetet, minden kusza és gyötrelmes, de pár év múlva letisztul majd minden. Ha elolvasod a cikket, nem is kell várnod évekig.
Nem Te vagy a hibás! Ez az első és legfontosabb törvény!
Minden gyerek azt gondolja magában, amikor megromlik szülei viszonya, hogy biztos ő csinált valamit rosszul. Ráadásul ezekben az időkben esetleg számszerűen is több letolást kapsz, gyakoribb fejmosást. Ezek a konfliktusok csak erősíthetik a bűntudatod.
Lehet, hogy ennek sem örülsz: de neked semmi közöd nincs a szétváláshoz. A dolgok „rendes” menete vezetett oda. Az emberi kapcsolatok tele vannak buktatókkal. Egy pszichoanalitikus, Wilfred Bion azt mondta, hogy csak az lépjen kapcsolatba, aki szeret viharos tengeren vitorlázni. Ő már csak tudta, ismert elég esetet.
Vagyis szerinte nem is lehet más egy párkapcsolat, csak viharos. Ezek a viharok pedig jönnek-mennek, és van, mikor állandósulnak. Az állandósulás idején, a szűnni nem akaró viharban áll elő az a helyzet, ami aztán a szülők elválásához vezet. A kapcsolatok megromlásának olyan sok és bonyolult szálakon összeszövődő oka lehet, hogy erre nem is érdemes szót vesztegetni.
A kapcsolatok már csak ilyenek, szétszakadhatnak
A lényeg, hogy tudatosuljon, ez a második törvény. Éppen a válás után tapasztalod meg, hogy nagyon is fontos vagy mindkettő szülődnek. Sokszor pontosan az a civakodás tárgya, hogy melyiküké legyél. (Az már egy másik fejezet, és nem is neked, hanem nekik szól, hogy mennyire rossz stratégia ez.)
Tény, hogy ilyenkor nagyobb szükséged lenne a beszélgetésre, a megértő szóra, és az is tény, hogy ilyenkor kapsz ezekből a legkevesebbet. A szüleidet annyira lefoglalja a maguk gondja, és a másikkal való problémázgatása, hogy kevesebb idő marad rád. De van megoldás. Beszélgess az érzéseidről egy barátoddal, a nagymamáddal vagy egy tanároddal, mindegy kivel. Csak olyannal, aki fontos neked és szívesen meghallgat.
A felgyülemlett érzések kiadása a harmadik számú törvény
Ha történetesen nincs a környezetben olyan, akinek kiönthetnéd a szíved, akkor sincs veszve semmi. Kitűnő szolgálatot tesz egy napló. Írj le mindent, ami eszedbe jut! Nem is hiszed, milyen jó terápia, amíg ki nem próbálod. Évekkel később meg egy érdekes kordokumentum lesz számodra.
Ez nem a legjobb időszak életedben, de elviselhetővé lehet tenni. Koncentrálj a saját életedre, hagyd, hogy kitombolja magát a vihar. Nem hitegetés, hanem tény: hamarosan minden csak emlék lesz számodra.
Remélhetőleg túlteszi rajta magát minden résztvevője. S akkor helyére kerülnek a dolgok. Megint tudod majd szeretni őket. Meg fogod érteni, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt.
(Intera)