bébiszitter
#Lélek

Bébiszitter leszek: Irány az ágy!

2010.07.17.
2 perces olvasási idő

Szeretnék inni egy kis vizet! Csak még egy mesét, kérlek! Ez a pizsama túl kicsi, fel kell vennem egy másikat! Tipikus mondatok, melyek alvásidő előtt hangzanak el! Hát igen, a lefektetés nem csak abból áll, hogy berakjuk a gyereket az ágyba.

A nagyobbaknál a dolgok mögé kell látnunk, és különböző taktikákat kell kidolgoznunk. A csecsemőknél pedig arról kell meggyőződnünk, hogy a környezet megfelelő-e a pici számára.
Most pedig pár tanács, hogy megkönnyítsük az ágyba juttatást!

Csecsemők

A biztonság alapszabály, ha csecsemőkről van szó. Két alapszabály, amelyet mindenképpen szem előtt kell tartanunk, ha kisgyermeket altatunk.

• 1. Háton alvás! Mondogasd ezt a mondatot, mindig mikor kisgyermeket fektetsz le. A csecsemőknek mindig háton kell feküdniük, így tudjuk csökkenteni a fulladás kockázatát!

• 2. A megfelelő hely a szundításra! A csecsemőt mindig mózeskosárba vagy bölcsőbe fektesd! Távolíts el onnan minden játékot, párnát és takarót! Ezek ugyanis fulladást okozhatnak! Szintén fulladás veszélye állhat fenn, ha a csecsemő puha helyeken például normális ágyon vagy kanapén alszik. A csecsemőknek továbbá nem szabad senkivel együtt aludniuk, így ne feküdj le mellé, ha a pici elalszik.

Aztán még pár dolog, amit nem árt tudni a kicsikről és az alvási szokásaikról:

• A csecsemők nincsenek tudatában annak, hogy milyen hangokat adnak ki. Így ne ijedj meg, ha különféle hangokat hallasz, miközben alszanak!

• A csecsemők sokszor csak egy pár percre ébrednek fel, aztán azonnal visszaalszanak. Így, ha azt szeretnéd, hogy a pici tovább aludjon, ne menj be azonnal a szobába! Ha azonban sír és ténylegesen úgy érzed, valami gond lehet, azonnal nyiss be!

• Ha lenyugtatod, a csecsemőt könnyebben elalszik! Ringasd a karodban, énekelj neki, dúdolgass! Lesd el, hogy a szülők, milyen taktikákat alkalmaznak!

• Ha a bébit tisztába kell tenni, miután elaludt, tedd meg olyan halkan és gyorsan, ahogy csak lehet. Lehetőleg mellőz minden hang és fényjelenséget, annak érdekébe, hogy a pici fel ne ébredjen!

Gyerekek

Mindenki, aki a gyerekekkel foglalkozik, tudja, hogy nem egyszerű a kisgyermekeket az ágyba parancsolni egy hosszú és mókás nap után. Ez pedig számodra is nehézséget jelent! Most pedig pár tanács, hogy felkészült légy a fecsegő-tipegők taktikáira!

• Légy határozott! Tartsd be a lefektetés idejét!

• Légy következetes, használj megszokott rendszert! Sokkal könnyebb rávenni a gyerekeket az alvásra, ha nem csak lefekteted őket, hanem valamilyen formát adsz a lefekvésnek. A legjobb erre a lefektetési szokások kialakítása. Egyeztess a szülőkkel és hozzatok például olyan szabályokat, hogy lefekvés előtt fél órával nincs tvzés vagy számítógépezés!

• Ügyelj az alapokra! Vidd a gyereket fürdőszobába, segíts neki megmosni a fogát, ( vagy rakd fel az éjszakai pelenkát! Aztán pedig gondold át, hogy miben tudnál még segíteni a szülőknek, mielőtt csemetéjük az álmok világába merül.

• Csak úgy, mint a szülők! Ha szülők elalvás előtt mindig felolvasnak, vagy énekelnek esetleg zenét halgattattnak a kisgyermekkel, tedd te is ezt!

• Emlékeztesd a kicsit, hogy most már aludni kell! Légy határozott és egyértelműen kívánj jó éjszakát! Ne fordulj vissza többször!

Ha a gyerek nem marad az ágyban vagy felébred éjszaka:

• Ha a kisgyermek felébred, kísérd vissza az ágyába! Beszélj hozzá kedvesen és kísérd vissza az ágyba, ha úgy látod, hogy semmi baja.

• Ha a kisgyermek sír, találd meg az okát! Beteg? Vagy csak rosszat álmodott? Ha látod rajta, hogy meg van, rémülve, maradj vele, és ha a tünetek folytatódnak hívd a szüleit! Ha egyszerűen csak fél, vele együtt keressétek meg a félelem okát! Nézzetek be együtt az ágy alá, hogy ott nincsenek szörnyek, és ha kéri, hagyd résnyire nyitva az ajtót, hogy legyen egy kis világosság a szobába!

A rémálmok viszont nehezebben kezelhető pelenkásoknál (3év alatti járni, beszélni képes kisgyermek). A pelenkások ugyanis nem képesek elválasztani a valóságot a képzelettől! (Ezért is fontos felügyelni, hogy mit néz esetlegesen a tv-be lefekvés előtt!) A rémálom után beszélgessetek az álomról és maradj vele, amíg megnyugszik!

• Ha a gyerek hív ne ugorj elsőre! Fontos, hogy minden egyes alkalommal többet várj, míg bemész hozzá! Ne feledd ez az alvás ideje és nem a játéké!
Miután a gyerekek elaludtak, nem árt figyelemmel kisérni őket és figyelni arra, hogy nem-e sírnak vagy hívnak! De egyébként ez az az idő, amikor relaxálhatsz egy kicsit, tévézhetsz, és kipihenheted az altatás fáradalmait!

(Cs.B.)