szakítás
#Lélek

6 biztos jel, hogy szakítani akar!

2014.06.25.
1 perces olvasási idő

Ritkábban hív? Már nem bókol annyit? Nem olyan figyelmes, mint eleinte? Számos jel utal arra, hogy a pasid már nem lát fantáziát a kettőtök kapcsolatában, és szakítani akar.

Ha a párkapcsolat kezdeti lángolása után egyszer csak egyre ritkulnak a telefonhívások, biztos lehetsz benne, hogy a pasid nem váratlan utazásra indult, nem is családi gondok gyötrik. Szomorú dolog tudomásul venni, de az esetek többségében ilyenkor arról van szó, hogy kiszeretett belőled, és a szakítást fontolgatja. Az egyik legnagyobb német internetes társkereső portál legutóbbi közvélemény-kutatásán 2003 szingli pasi vallott arról, mit tesz akkor, ha úgy érzi, hogy partnere mégsem a nagy Ő.

1. A leggyakoribb „megoldásnak” az számít – a pasik negyvenegy százaléka él ezzel az eszközzel – hogy a férfi egyre ritkábban hívja fel partnerét.

2. Ezzel közel megegyező gyakoriságúnak az számít, ha egyik napról a másikra elapadnak a dicséretek és bókok.

3. A férfiak harmincnégy százaléka hajlamos arra, hogy egy-egy randi után egyre több idő eltelte után jelentkezzen csak barátnőjénél;

4. Minden harmadik egyszerűen nem öleli meg partnerét.

5. Harminc százalékuk minden kifogást kitalál, hogy egyre későbbi időpontra halassza a következő találkozás időpontját,

6. nagyjából ugyanennyien vannak azok, akik a rendkívül sok tanulás vagy munkahelyi teendő miatt mondja le a randevúkat.

A legtöbb lány tévesen értelmezi mindezt

A közvélemény-kutatás készítői külön kitérnek arra, hogy az érintett nők nagyon sok esetben tévesen értelmezik az említett jeleket. Közülük sokan kreatív indokokat találnak ki, hogy a férfi viselkedését maguknak megmagyarázzák, ám tény: ha a pasi fel akar hívni, akkor fel is hív.

„Nagyon nehéz a jeleket megfejteni, ha a másikat még nem igazán ismerjük, mert még frissnek számít a párkapcsolat” – kommentálja az eredményt Lisa Fischbach, a portál pszichológusa. „Ha valakinek szimpatikus a másik, akkor hajlamos annak viselkedését is pozitívan értékelni még olyan esetekben is, amikor egy kívülálló számára teljesen világos a szituáció. Mindent olyannak lát, amilyennek látni akar” – teszi hozzá a szakértő.

Ám a legutolsó randi utáni egyre csak hallgató telefonból, vagy a folyton elhalasztott újabb találkozásból egyértelműnek kellene lennie, hogy a másik nem akar folytatást. Az önáltató reménykedés helyett ajánlatosabb a kapcsolat jövőjének tisztázása, az pedig egyelőre magyarázat nélkül marad, hogy a „teremtés koronája” az egyenes beszéd helyett miért ezt a struccpolitikára hajazó megoldást választja.

(Fókuszban A Nő)