dohányzás
#Drog, cigi, alkohol

A cigitől csökken az IQ!

2015.01.27.
1 perces olvasási idő

A dohányzóknak alacsonyabb az IQ-ja, mint a nemdohányzóké, és minél többet szívnak, annál alacsonyabb! Napi egy doboz cigi átlagosan 7.5 ponttal kisebb IQ-t jelent!

Azok a fiatalok, akik egy csomag vagy ennél is több cigarettát füstöltek el naponta, átlagosan 7,5 ponttal kisebb intelligencia hányadossal rendelkeztek nemdohányzó társaiknál - állítják az izraeli Serba Klinika kutatói az Addiction című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.

A kutatócsoport megjegyezte, hogy miközben a dohányzás és az alacsony IQ közötti kapcsolat bizonyított, sok korábbi tanulmány csak a gyermekkorban elvégzett intelligenciateszteken alapul, vagy mentális- és magatartászavarral küzdő embereket is bevont a kutatásba, pedig köztudott, hogy mindkét csoport hajlamosabb a dohányzásra és általában alacsonyabb az intelligencia hányadosuk az átlagnál.

cigiző srác

A tudósok több, mint húszezer újonc, 18 éves izraeli katona bevonásával végeztek kutatást a témában. Azért választották őket a felméréshez, mert a hadsereg sorozásán kihullanak a rostán az értelmi fogyatékosok vagy komolyabb mentális betegségben szenvedők.

A résztvevők 28 százaléka szívott legalább egy szál cigit naponta, 3 százalékuk leszokott dohányosnak vallotta magát, míg 68 százalékuk korábban sosem doányzott. A kutatók azt tapasztalták, hogy a dohányzók IQ-ja jelentősen alacsonyabb volt, még akkor is, amikor figyelembe vették a résztvevők társadalmi és oktatási hátterét.

Az erős dohányosok IQ-ja jelentősen alacsonyabb

A nemdohányzók intelligencia hányadosa átlagosan 101 volt, azoké pedig, akik még a sorozás előtt kezdtek dohányozni, 94. A kutatók azt is megfigyelték, hogy minél nagyobb dohányos volt valaki, annál rosszabbul teljesített a teszten. A napi egy-öt szálat szívók átlag 98-as IQ-val rendelkeztek, míg az egy csomagnál többet fogyasztók átlagosan csak 90 pontot értek el. A 84 és 116 pont közötti intelligencia hányados normál intelligenciának számít.

A tudósok azt is figyelembe vették, hogy a dohányosok esetleg azért teljesítettek rosszabbul, mert a teszt alatt nem gyújthattak rá. Ezért külön megvizsgálták azokat, akik 18 éves korukig nem cigiztek, és csak a katonaság alatt szoktak rá.

Ők is kisebb intelligenciát mutattak a nemdohányzóknál: átlag 97 pontot kaptak, mely arra enged következtetni, hogy az alacsony teljesítmény nem a nikotin megvonás hatása.

70 olyan testvérpárt is összehasonlítottak ahol az egyik dohányzott, a másik nem. Átlagban itt is a nemdohányzók bizonyultak intelligensebbnek.

Az eredményeket a kutatók úgy értékelték, hogy az emberek nem a dohányzástól lesznek kevésbé intelligensek, hanem az alacsonyabb IQ-val rendelkezők egyszerűen hajlamosabbak a dohányzásra.

(KamaszPanasz; Forrás: Foxnews)