gyomirtó
#Zöldövezet

Gyilkos gyomirtók és rovarölő szerek

2015.07.19.
2 perces olvasási idő

Azok a szülők, akik kertjükben gyomirtót és rovarölő szert használnak, potenciális veszélynek teszik ki gyermekeiket. Egy tanulmány szerin, a vegyszerek leginkább rákos megbetegedések előidézői lehetnek.

Általánosan ismert tény, hogy a gyerekek sokkal érzékenyebbek bármilyen vegyszerre, idegen anyagra, mint a felnőttek. A növekvő szervezetükre több ponton is káros hatást gyakorolhatnak az egyes mérgek (hormonális egyensúly, növekedés, agyi funkciók) még a legnagyobb elővigyázatosság esetén is. Ráadásul a gyerekek kitettsége is nagyobb, hiszen kint játszanak a „porban-piszokban”, még a nagyobbacskák és tinik is, valamint nem igazán figyelnek a higiéniára, és ez egy sor baj előidézője lehet.

A tanulmány szerint azon gyermekek esetében, ahol a kert vegyszerezve volt, ott négyszer nagyobb eséllyel alakultak ki rákos elváltozások, ellentétben a kezeletlen kertben játszó gyerekekkel. A tanulmány szélesebb körben is foglalkozott a gyerekeket érő káros környezeti hatások és a rák kapcsolatával. A vizsgálat összesen 252 rákos betegséggel diagnosztizált gyerek bevonásával készült. A szülőket alaposan kikérdezték többek között arról, hogy kezelték-e a kertjüket valamilyen peszticiddel, herbiciddel, voltee rovarirtás a házban, kiköltöztek-e az irtás idejére, helyeztek-e ki rovar- és rágcsálómérgeket, valamint más, hasonló kérdésekre kellett válaszolniuk a vizsgálat során.

Leukémiát okoznak a kemikáliák

A tanulmány szerint erős, de nem teljesen pontos az összefüggés a vegyszeres kertápolás és a lágy szövetekben bekövetkezett kóros elváltozások között, a 0-2 éves korban vegyszereknek kitett gyermekek esetében.

Viszonylag szoros kapcsolat volt kimutatható az egyes peszticidek és a leukémiás gyerekek között. Azoknál a gyerekeknél, akiknek az édesanyjuk méreggel érintkezett a terhesség utolsó trimesztere során háromszorosra nőtt a leukémia kialakulásának kockázata. Más esetekben nem volt egyértelműen bizonyítható az adott méreg hosszú távú hatása a rák kialakulására.

A konklúzió szerint némely vegyszerek okozhatják vagy növelhetik a betegség kialakulásának esélyét. Valamilyen összefüggés fennállhat a mérgek és a gyerekkori rákos megbetegedések között, de a részletek tisztázásához további, mélyreható kutatások szükségesek.

Vajon szükséges elhagyni a saját kezűleg végzett irtást/védekezést és minden esetben érdemes inkább szakembert hívni? Nem feltétlenül, a tanulmány ugyanis nem tudott egyértelmű alapot szolgáltatni, ráadásul nem ment bele konkrét részletekbe (az egyes vegyi anyagok külön-külön, valamint együttes hatásának vizsgálata, a veszélyeztetettség mértéke, a szülőknek feltett kérdések is csak általános, átfogó információkat szolgáltattak, kevés a tudományos felhasználásra). Azonban égető szükség van egy olyan átfogó vizsgálatra, amely pontot tesz az ügy végére és az aggódó szülőket is megnyugtatná.

A felnőttek is veszélyben vannak

Azonban a háztáji rovarirtó vagy rovarriasztó szerek se ártalmatlanok az egészségre, még felnőttek esetén sem. Az elektromos irtó/riasztószerek fejfájást, émelygést okozhatnak. A spray-k károsak a tüdőre. A legtöbb rovarméreg az idegrendszerre hat az ízeltlábúak esetén, ugyan a melegvérű emlősök kevésbé vannak kitéve ezen anyagoknak, de attól még hatásuk érezhető és nem éppen egészséges. Nem árt az elővigyázatosság, irtás idejére ne tartózkodjunk az adott helyiségben, mindenképp kerüljük a gyerekek valamint a hálószoba levegőjének méreggel való telítését, és irtás után nem árt szellőztetni.

Az érem másik oldala, hogy létezik számtalan környezetbarát megoldás a kártevők visszaszorítására, bár nem olyan kényelmesek vagy nem olyan egyszerű az alkalmazásuk, mint a mérgeknek, de jó eredményt lehet elérni velük és az egészségre sem ártalmasak: méreg nélküli rovarcsapdák, szúnyogháló felhelyezése a nyílászárókra, természetes riasztószerek. A rendszeres fűnyírás sokféle problémának az elejét veheti. Érdemes keresni a természetes megoldásokat. Kertes ház esetén nem árt a szomszédokkal is megegyezni az egyes kártevő elleni módszerekről, mert a mérgek nem ismerik a kerítést.

(N. L.)

Kapcsolódó cikkek