#Testi problémák

Melyek a leggyakoribb mérgezések?

2013.06.27.
1 perces olvasási idő

A statisztikai adatok alapján a leggyakrabban gyógyszerek okoznak mérgezést, az utóbbi években az összes mérgezéses eset közel kétharmada ilyen volt. A második helyen az alkohol áll, ezt követik sorrendben az ipari és háztartási szerek, a kábítószerek, valamint a növényvédő szerek.

A mérgezéses esetek húsz százaléka hazánkban a 15-24 éves korosztályt érinti. Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet ezért úgy döntött, hogy közel viszi az információkat a fiatalokhoz, így az idén harmadik alkalommal vesznek részt az EFOTT Fesztiválon. A Civil Tér programjai között olyan kvízjátékok, információk is elérhetők, amelyek segíthetnek megelőzni a mérgezéses eseteket, illetve olyan veszélyekre is felhívják a figyelmet, amelyek például a tetováláshoz kapcsolódnak.

Több mint 3500 olyan mérgezéses eset történt tavaly hazánkban, ami a 15-24 éves korosztályt érintette. Miközben ennek döntő része – sajnálatos módon – szándékosan következik be, jelentős számban vannak olyan mérgezések is, amelyek véletlenszerűek, kis körültekintéssel megelőzhetők lettek volna.

Gyakori a gyógyszermérgezés

Az Országos Kémiai Biztonsági Intézet (OKBI) az EFOTT Fesztiválon többek között éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen jelzéseket kell figyelni például a háztartási tisztítószerek csomagolásán. A jelenleg használt narancs-fekete piktogramokat folyamatosan cserélik le, az új előírás szerint 2017-ig minden terméken egy hegyére állított piros négyzet jelenik meg, a keretben fehér alapon fekete szimbólummal. Az uniós szabályozás mögött egy új, az eddiginél szigorúbb osztályozási követelményt is bevezetnek. Fontos tehát, hogy minél többen tudják: az eddig megszokott jeleket milyenek váltják fel, és tisztában legyenek azok jelentésével.

A Civil Téren felállított standon a különböző mérgező növények, illetve a droghasználat veszélyeire is felhívják a figyelmet, emellett arról is lehet tájékozódni, hogy mire kell figyelni, ha valaki tetoválást szeretne.

Kevesen tudják például, hogy az erre használt festékanyagok nagy része nem növényi eredetű. A szalonokban elsősorban fémvegyületeket és az úgynevezett szénfeketét alkalmazzák. A felhasznált pigmentek egy része az autóiparban és az írószerek gyártásában is használt festékanyag. Mindezek akár allergiás reakciókat, bőrelváltozásokat is okozhatnak.

Az OKBI munkatársai az EFOTT-on számos játékkal (memory, twister, tabu, kvíz) várják a fiatalokat, illetve arra is kitérnek, hogy mi a teendő mérgezés vagy annak gyanúja esetén, és hová fordulhatnak segítségért.

(ÁNTSZ)

Kapcsolódó cikkek