önértékelés
#Lélek

Önértékelésed növelése - mantrával vagy anélkül?

2009.08.17.
1 perces olvasási idő

Számtalan könyv, újságcikk arra buzdítja az önbizalmukat fejleszteni kívánó embereket, hogy pozitív gondolatokkal próbálják megalapozni hiányos önértékelésüket. Kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy a pozitív sugallatok ismételgetésével szándékainkkal éppen ellentétes hatást válthatunk ki.

Kanadai kutatók által végzett vizsgálatok azt igazolják, hogy az eleve alacsony önértékelésű fiatalok pozitív állítások ismételgetése után kimondottan rosszabbul érezték magukat. A „szerethető vagyok” mondat mantraszerű ismétlése a megfigyelések szerint elsősorban a nagyobb önértékeléssel bíró fiatalokra volt jó hatással.

A mantra ellenkező hatást is kiválthat

Amennyiben az önbizalomhiányban szenvedőket nem ösztökélték kifejezetten pozitív tartalmú önszuggesztióra, jobb hangulatba kerültek. Az alaptalanul pozitív szuggesztív üzenetek visszafelé sülhetnek el az alacsonyabb önértékelésű emberek esetében: a várttal ellentétben még több negatív érzést generálhatnak. A negatív gondolatokat az érintettek r9nértékelésáadásul sokkal erőteljesebben élik meg, káros hatásuk jobban kihat a mindennapi életükre.

"Öngyógyítás"

A pozitív gondolkodás azonban határozottan jótékony hatású, ha egy hosszabb pszichoterápiás program részeként alkalmazzák. Az önbizalmat serkentő, pozitív tartalmú önszuggesztió gondolata elsőként Samuel Smiles fejéből pattant ki 150 évvel ezelőtt. A nemes egyszerűséggel Öngyógyítás címet viselő könyvében többek között a „segíts magadon, Isten is megsegít” gondolat is elhangzik. Azóta az öngyógyítás óriási, sokmilliárdos üzletté nőtte ki magát világszerte.

Az önértékelés fontos összetevői

Az önbizalom alapját elsősorban a mindennapi élmények, tapasztalatok adják, nem pedig a képzelet szülte fantáziaképek. A szoros családi kötelékek, a barátok, a munkahelyi, az iskolai kapcsolatok, a megjelenés mind az önértékelés fontos összetevői. Ha nem vagy szoros lelki kapcsolatban a szüleiddel, ha nincs sok barátod, ha rossz iskolai tapasztalataid vannak, ha elégedetlen vagy a külsőddel, aligha remélheted, hogy az önbizalmad a magasban szárnyaljon.

Ha azonban pozitív élmények sokasága színesíti a napjaidat, minden alapod megvan arra, hogy célba érjen a „jól érzem magam a bőrömben” önszuggesztiója.

(O.K.T.)