pszichológus
#Lélek

Pszichológusnak készülsz? Mire is vállalkozol?

2022.09.22.
3 perces olvasási idő

Tizenkettedik osztályba lépve itt az ideje elgondolkodni, hogy kit merre visz az útja, hol tanul tovább. Cikkünkben a pszichológussá válás útját vesszük végig.

A pszichológia iránt általában senki sem közömbös, megosztja a társadalmat. Egyesek mindig is pszichológiát akartak tanulni, mások pedig rettegnek, hogy valaki „átlát” rajtuk. Természetesen gondolatolvasót senkiből sem nevelnek az egyetemen, ellenben kétségtelen, hogy sok anatómiát és élettant kell tanulni.

Gyakori hiba, hogy összetévesztik a pszichológust a pszichiáterrel. A pszichiáter orvosi egyetemet végzet szakember, míg a pszichológus bölcsészettudományokat végzett. A következőekben arról lesz szó, hogyan lesz valakiből képzett pszichológus.

Diplomás pszichológus

A pszichológiai szak az egyetemek egyik legkedveltebb szaka volt mindig is. Túljelentkezésre minden évben lehet számítani. Az alap és a mesterképzés annyira nem bolondította meg a pszichológiai képzést, hiszen pszichológia szakon az utolsó két év már részben a specializálódásról szól.

Az alapképzés során statisztikában és élettanban is van részünk az alap pszichoterápiás ismeretek mellett. De megismerkedhetünk a fejlődéslélektan, a személyiség lélektan a szociálpszichológia és az általános pszichológia legnagyobb elméleteivel is. A mesterképzésben pedig tovább lehet specializálódni különböző területek felé.

A mesterszak gyakorlatorientáltabb, itt már lehet választani a különböző szakirányok között: kognitív és evolúciós pszichológia, fejlődés és klinikai gyermekpszichológia, klinikai és egészségpszichológia, munka és szervezetpszichológia vagy tanácsadás és iskolapszichológia. A diploma megszerzésével azonban még nem ért véget a pszichológus tanulói karrierje.

Szakképzések

Csakúgy, ahogy az orvosok vagy mint a jogászok, a pszichológusnak is szakképesítést érdemes szereznie. A szakképzések során van lehetőség az elméleti és a gyakorlati tudás mélyítésére. Talán a pszichológia az a szakma, ami nem követi a modern kor változásait. Míg manapság olyan gyorsan változik a technológia, hogy a fiatalabbak, rugalmasabbak előnyben vannak (Y és Z generáció), addig a pszichológiára ez csak részben lehet igaz. Csakúgy, mint régen más mesterségekben évek gyakorlati tapasztalatával nő meg a tudás. A szakképzések már munka mellett adják meg a szükséges támogatást. Természetesen itt is válogathatunk a különböző képzésekben.

Vannak a szakirányú továbbképzések. Mint például a munka- és szervezetpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, egészségfejlesztő szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, sport szakpszichológus. szexuál szakpszichológus. Ezek a képzések az egyetem elvégzését követően (5 év) még általában 2 évesek.

Ezenkívül lehetőség van még szakpszichológus képzés elvégzésére is, ami a fentiekkel szemben lehetőséget nyújt rendelő nyitására, önállóan végezhető egészségügyi tevékenység végzésére is.

Ilyen például a klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus, a gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, a neuropszichológus, az alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus vagy a munka- és szervezet szakpszichológus.

A képzések elengedhetetlen feltétele a megfelelő önismeret. Azaz a pszichológusnak kötelező bizonyos óraszámmal önismeret végeznie kiképző pszichoterapeutánál vagy valamilyen önismereti csoportban. Ennek tagadhatatlan előnye van munkánkban. Nem csupán belülről, a másik székben élhetjük át a terápiát, hanem rálátást kapunk saját nehézségeinkre, akár az általunk vezetett terápiák vakfoltjaira, elakadásaira világíthatnak rá.

Módszerspecifikus képzések

Már maga az elnevezés is a nevében hordozza a lényegét: egy adott módszer elsajátítását. Olyan ez, mint az asztalosnak a kalapács és a fűrész. Megfelelő eszközöket ad a pszichológus kezébe, hogy a különböző problémákat és személyiségeket a lehető legmegfelelőbb eszközökkel érje el. Ilyen például a relaxáció és szimbólumterápiás képzés, pár- és családterapeuta képzés, hipnoterapeuta képzés vagy az individuálpszichológiai módszerpecifikus képzés, a mozgás- és táncterápia képzés és még sok minden más is. Érdemes jól átgondolni, kit milyen terület érdekel, mert az egyetemi képzést nagyon jól kiegészítheti egy-egy ilyen módszerspecifikus képzés.

Pszichoterapeuta képzés

Vegyünk egy pszichológust, aki az alapdiploma megszerzése után szakképesítést szerzett. Nevezheti-e ő magát pszichoterapeutának? Bármilyen meglepő is, nem. Ez egy további képzés, amit a klinikai szakképzésre építve lehet elvégezni és szükséges egy módszer átható ismerete is hozzá.

Összességében látható, hogy pszichológiát elszánt és elhivatott emberek tanulnak. Hosszú évek kemény munkája, mire a terapeutai székbe egy szakember beülhet.

(Börcsök Gyöngyi, pszichológus, Lektorálta: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus)