terhesség
#Lélek

Terhes tinik: pániktaktikák

2010.08.09.
2 perces olvasási idő

Többekhez hasonlóan sokan mondogattuk az elmúlt néhány hétben, hogy a Terhes tinik c. sorozat tökéletes eszköze a fiatalok szexuális nevelésének. Egy okból azonban valamennyi eddigi epizód közül kiemelkedik a múlt éjszakai, amely egy egészségügyi középiskolában játszódik, ez az ok pedig a szörnyű, gyomorszorító szülőszobai jelenet.

Mielőtt azonban erre rátérnék, röviden szólni kell magáról az epizódról. Ennek a résznek a tinédzser főszereplője Sári és nála egy évvel idősebb fiúja, Ez a pár viszonylag jól nevelt volt, és normálisan bántak egymással. A tini szülők általában feszült egymásközti viszonyaihoz képest az ő kapcsolatuk majdnem problémamentes volt, s voltaképpen a film első felében a két tizenéves anyja közötti állandó viszály okait próbálták feltárni az alkotók.

A gyerekeknek Erik mamája segített titokban randizni, miután Sári szülei megtiltották, hogy találkozzanak: megtudták ugyanis, hogy a tinik között már volt szexuális együttlét. Sári mamája, aki maga is tinianya volt annak idején, igencsak rossz néven vette Erik anyjának a ténykedését, és botrányt csapott.

A magunk részéről igazat kellett adnunk neki. Sári szüleinek az aggodalma jogos volt, miután a gyerekek együttlétének nem kívánt terhesség lett a következménye. Szerencsére a szülők végül is még a baba megszületése előtt félre tudták tenni a nézeteléréseiket, miután Erik mamája elismerte, hogy hibázott. De ezzel még nem oldódott meg a tini pár minden gondja.

Ezután következett Sári 21 órás vajúdása, s tudni lehetett, hogy ez más lesz, mint amilyeneket eddig láttunk a sorozatban, amikor is még csak meg sem izzadtak a vajúdó lányok. Senki nem sejthette előre, azt hiszem, legkevésbé maga Samantha, micsoda szörnyű fájdalmaknak néz elébe.

A mesterségesen megindított vajúdás közben a baba teste megszorult, mivel a feje hátra hanyatlott, Sári pedig csak sikoltozott fájdalmában. Ráadásul a szervezete nem úgy reagált a vajúdást serkentő gyógyszerekre, ahogy azt várták.

Figyelem! Némi tudományos magyarázat következik. Ugyanis miközben Sárinál jelentkeztek a vajúdási szakaszra jellemző méhösszehúzódások, a méhnyak tágulása alig valamivel volt több két centiméternél, holott a baba kitolásához tíz centi szükséges.

A kis tinédzserből feltörő sikoltozások hallatán szörnyűködve fordítottam félre a fejem. A dolog császármetszéssel végződött, és Sári egy 3.400 grammos kislánynak adott életet, aki a Zsófi nevet kapta.

Megvan az e heti beszédtéma: Helyesen cselekedett-e Erik mamája, amikor a fia boldogságát fontosabbnak tartotta, mint Sári szüleinek a kérését (azt állítja, képtelen volt nézni a fia sírását és levertségét, amiért megtiltották neki, hogy találkozzon Sárival)?

Valóban látniuk kellett-e a középiskolásoknak a Terhes tinik c. sorozatban ezt a szülőszobai jelenetet?

Végezetül (a legkevésbé fontos), te is ugyanúgy elszörnyülködtél Sári családjának rózsaszín karácsonyfáján?

Várom a válaszaitok!

(Ő.B.)