Hírek
Élet a Facebook-on – Tippek, tanácsok
Kétségtelen, hogy a közösségi oldalak egyre jelentősebb szerepet játszanak az életünkben. Az olyanok, mint a Twitter, a Facebook és a Google Plus megváltoztatják kultúránkban az egymással való kommunikációt, kapcsolattartást.
Hogyan működik a transzfúzió?
A transzfúzió naponta életeket ment. Vérátömlesztést azoknál alkalmaznak, akik megsebesültek, műtétre volt szükségük, akiknek a rákos megbetegedésük miatt kezelése volt szükségük, valamint azoknál, akik olyan betegségben szenvednek, amely a vérükkel kapcsolatos, amilyen például a sarlós vérszegénység.
A szaglás élessége megjósolhatja, meddig élünk
A szaglás idős kori élessége megjósolhatja a várható élettartamot: mérések alapján az orvosok megmondhatják, életben lesz-e páciensük még öt évig - derült ki egy amerikai tanulmányból.
Korai pubertáskor lányoknál
Íme, a három leggyakrabban tárgyalt elképzelés, hogy miért okoz kellemetlenséget a korai (idő előtti) pubertáskor beköszönte a kiskamaszok számára, milyen negatív hatásai vannak a kislányok életére nézve.
Bőrbiopszia fajtái, menete
A biopszia során az orvos vagy sebész mintát vesz egy szövetből, sebből vagy daganatból, amely segítségével a szakértők ki tudják deríteni, hogy pontosan mivel is állnak szemben.
Mit egyen, aki cisztás fibrózisban szenved?
A cisztás fibrózis az egyik leggyakoribb veleszületett anyagcsere betegség. Ha te is ilyen betegséggel vagy diagnosztizálva, ne aggódj, ettől függetlenül is élhetsz teljes életet.
Mit tehet, ha gyermeke nem akarja folytatni az iskolát?
Igen gyakori a tinik esetében, hogy ott akarják hagyni az iskolát, vagy minél előbb be akarják fejezni tanulmányaikat. Sokan, mikor betöltik a tizenhatodik életévüket, szeretnének függetlenedni, váltani.
Mi határozza meg a személyiséged?
Azt szokták mondani, hogy a személyiség kialakulása egy igen soktényezős dolog, és egészen a kamaszkor végéig tart. Az bizonyos, hogy a környezet jelentősen hat az egyéniség, az individuum kialakulására.
Mi az a transzfúzió?
A transzfúzió, azaz a vérátömlesztés egy viszonylag egyszerű orvosi eljárás, amelyet arra találtak ki, hogy a nagy mennyiségű vérveszteséget pótolni tudják. Ezen kívül még abban is segítséget nyújt, ha valakinek például valamelyik alakos elemből nincs elegendő mennyiség a vérében.
Tinik és a DXM, mint kábítószer
Sok olyan tini gyereket nevelő szülő van, aki még nem hallott a DXM-mel vagy köhögéscsillapító gyógyszerekkel való visszaélésről, így a veszélyekkel sincs tisztában.
Zaklatnak az interneten? Segítünk
A magyar fiatalok, gyerekek körében végzett kutatások szerint a diákok egyharmadát bántalmazták már valamilyen formában. Az iskolai zaklatás, egymás heccelése, csúfolódás, kiközösítés, megszégyenítés egyáltalán nem új keletű jelenség, régen ugyanúgy létezett, mint napjainkban. Az internetes világ térhódításával azonban a zaklatás egy újabb formája is megszületett: a cyberbullying.
A kamasz és a barátok
Ahogy a gyermeke fejlődik és belép a tinikorba, előbb vagy utóbb kiépíti a saját társas kapcsolatait, elkezd barátkozni a többi gyerekkel. Mindez szép és jó, mindössze annyi a hátulütője a barátkozásnak, hogy kevesebb időt tölt emiatt a családjával. Ez fontos lépés a felnőtté válás útján.
Hogyan rángathatja vissza a valós világba technokrata tini gyerekét?
A mai modern, kommunikációs eszközök (pc, laptop, tablet, okos telefon) világában a fiatalok olyan szinten tudnak kapcsolatokat létesíteni és fenntartani, információt cserélni, terjeszteni, mint azt azelőtt még soha. Azonban a szakértők úgy vélik, hogy mindez inkább csak hátráltatja őket a valós életben történő boldogulás, kapcsolatteremtés során, gyakorlatilag elszakadnak a külvilágtól és izolálódnak a saját kis virtuális világukban.
Válaszolunk a leggyakoribb női gondokra
Van, ami érdekelne, de eddig nem merted megkérdezni? Összegyűjtöttük a leggyakrabban fölmerülő problémákat, és meg is válaszoltuk őket.
Megvastagodott, sötét bőr: mi okozhatja?
Ruby most 17 éves. 9 éves korában vette észre először, hogy a nyakán és karján lévő bőr piszkosnak, foltosnak nézett ki. Nem számított, hogy mennyit súrolta a foltokat, azok csak nem akartak eltűnni. Amikor orvoshoz fordult, az diagnosztizálta nála az acanthosisnigricans bőrbetegséget. Ezen betegség esetén a bőr megvastagodik, illetve bizonyos területein be is barnul.
10 tipp az egészséges étkezéshez
Nap mint nap újabb hírek röppennek fel arról, melyek a legegészségesebb élelmiszerek, a leghatásosabb diéták. Időnként Te is úgy érzed minél többet hallasz a témáról, annál nagyobb a káosz benned? Íme 10 tipp, mely segít az egészséges táplálkozásban.
Ha túl korán jön a serdülőkor: útmutató lányoknak
A pubertáskor nem könnyű – különösen akkor nem, ha nálad sokkal korábban kezdődik, mint más barátnőidnél, osztálytársaidnál. Ilyenkor a tested nagyon rövid idő alatt sok változáson megy át.
Családi pénzügyi válság
Gazdasági válság: szinte már a csapból is ez folyik. De sajnos a hírek igazak. Nagyon rövid időn belül komolyan összébb kell húzni a cipzárt a pénztárcánkon, mert hamarosan érezhető lesz következménye a folyamatnak. Azonban nem kell mély letargiába esni, tégy meg mindent, hogy a lehető legjobban kerülj ki a szorult helyzetből!
Fájdalmas volt az első alkalom. Hogyan tovább?
Kedves Szakértő! Az első szex szörnyű élmény volt, a partnerem durva volt és mélyre hatolt. Ez körülbelül három hónapja történt. Előfordulhat, hogy a vagina sérül a szextől?
Hogyan kezelje problémás gyermekét?
Egy tinédzser életében a kamaszkor sok változást hoz, mind testi, mind lelki, mind érzelmi változásokat. Sokszor van úgy, hogy a gyermeke egyik pillanatról a másikra dühös lesz, megváltozik a viselkedése, és ez frusztrálja Önt?