energiaital
#Drog, cigi, alkohol

Energiaital-fogyasztókból alkoholisták?

2011.01.08.
3 perces olvasási idő

A cím meghökkentő lehet, de nem szó szerint kell értelmezni. A kutatást egy amerikai intézet végezte, mely szerint azok az emberek, akik rendszeresen fogyasztanak energiaitalokat, könnyen problémás alkoholfogyasztókká válhatnak.

Ha naponta, esetleg hetente, de rendszeresen iszol valamilyen energiaitalt, már megvan benned a hajlam arra, hogy problémáid legyenek az alkohollal. Az új tanulmány kitért a ma divatos szokásra, az energiaital és az alkohol együttes fogyasztásának hatásaira is.

A kutatás során több mint 1000 főiskolás/egyetemista diákot vizsgáltak meg. Akik évente legalább 52 vagy annál több energiaitalt fogyasztanak, kétszer olyan nagy veszélynek vannak kitéve az alkoholfüggőség szempontjából, mint azok, akik nem isznak. Azoknak, akik szinte napi szinten fogyasztják e koffeinbombákat, még több kellemetlen mellékhatással kell szembesülniük. Ilyen például a fiatalabb korban elkezdett ivászat, az egyre nagyobb mennyiségű alkoholbevitel, émelygés, ájulás, emlékezetkiesés vagy állandó másnaposság, amely egyértelműen akadályozza az egyént a mindennapos cselekvéseiben.

Összességében a főiskolások 60%-a fogyasztott néha energiaitalt az elmúlt évben, 10,1%-uk heti rendszerességgel fogyaszt, 2.6%-uk pedig napi szinten szürcsöli.

A tanulmány segített abban, hogy a szakértők megállapíthassák, a modern korral kialakult egy új, veszélyeztetett fiatal réteg. Pontosan azonban még nem tudták megállapítani, hogy mi az a mennyiség, ami már komolyabb alkoholfüggőséget okozhat. Sokan arra használják ezeket az italokat, hogy ébren maradjanak az órákon egy átbulizott (és végig ivott) éjszaka után, vagy arra, hogy hamarabb elűzzék a másnaposságot. Tulajdonképpen az energiaital nem csinál mást, mint eltakarja a részegséget, ezzel pedig egyenes utat nyit a tivornyázás felé, amelyből pedig alkoholfüggőség alakulhat ki.

De mi történik akkor, ha az alkoholt az energiaitallal keverik? Nos, a koffein tulajdonképpen elrejti szervezetünk elől a mérgeket, így több alkoholt tudunk fogyasztani, mint normál esetben, hiszen nem érezzük magunkat részegnek. Ez azért veszélyes, mert így sokkal több méreganyag kerül a szervezetünkbe, és sokkal jobban felpörgünk, mint normál esetben.

Éber ittasság

Nos, lehet, hogy viccesen hangzik, de a jelenség létezik és komoly. Amikor alkoholt fogyasztunk, az ivászati periódusaink egyre hosszabbak lesznek, mivel a mérgek elfedése miatt egyre többet és többet akarunk majd.

Ezt a fajta jelenséget nevezzük éber részegségnek vagy - mértékétől függően - éber ittasságnak. A mérgezésen kívül azonban van ennek egy sokkal nagyobb veszélye is. Gyakran előfordul, hogy az ilyen jelenségek átélői másokat vagy önmagukat is veszélybe sodorják.

Szakértők szerint, soha semmilyen körülmények között nem szerencsés keverni a kétfajta italt, mégis számtalan bár szerepelteti koktélként az itallapján. Amerikában léteznek már eleve a gyártás során alkohollal kevert energiaitalok is, de ezeket egyre szélesebb körben, például Washingtonban vagy Michigan államban már betiltották.

Alkoholt energiaitallal fogyasztani olyan, mintha vezetés közben egyszerre nyomnánk a gázt és a féket. Az alkohol köztudottan depresszáns, az energiaitalok pedig rengeteg komoly stimulánst tartalmaznak, és ezek közül csak egy - a legismertebb - a koffein.

Az FDA-nak (étel és alkohol felügyeleti szerv) szabályoznia kellene az energiaitalok fogyasztását.

Sajnos ma még nincs szabályozva egyetlen alapanyaga sem az energiaitaloknak, sőt a mennyiségük sem. Így tulajdonképpen korlátlan mennyiségben kerülhet bele szinte bármi, tehát nagy mennyiségű koffein is. Némelyikükben háromszor, négyszer nagyobb mennyiség van, mint egy csésze kávéban. Természetesen erre irányuló kezdeményezések vannak. Egyes tudósok saját honlapjukon vagy egészségügyi szakportálokon írják le az energiaitalok koffeintartalmát, de ez egyelőre nem visszatartó erő.

Higgins professzor, aki egyébként hasonló kutatásokban is részt vett már, elmondta, hogy a gyárak nem csak koffeint raknak stimulánsként az italaikba. „Ahhoz, hogy minél vonzóbbá tegyék márkájukat, több koffein típusú stimulánst is használnak, ezzel pedig sokszor kétszer akkora hatást érnek el, vagy kívánnak elérni.” –mondta. „Szomorú, hogy az FDA ennél veszélytelenebb szereket is szabályozott már, ezért érthetetlen számunkra, hogy az energiaitalokat miért nem.” – tette hozzá.

Alkohol és koffein: kockázatos párosítás

A magas koffein és cukor tartalmú löttyök alkohollal való kombinálása rengeteg problémát vethet fel. Nagyobb mennyiségű energiaital tulajdonképpen egyenlő bármilyen más szeszes itallal. Egyre többet fogyasztunk belőle, hogy éberek legyünk, ébernek pedig általában egy buliban kell lennünk, ennek hatására pedig többet iszunk, így könnyen alkoholmérgezés lehet a vége.

Mivel manapság sokszor értékrend az, hogy ki mennyit bír inni, a fiatalok gyakran használják az energiaitalokat, nem is számolva a rájuk leselkedő ezer veszéllyel. Ez egy viszonylag új jelenség, amit fontos lenne kezelni. Eddig a fiatalok megelégedtek egyetlen sörrel, de ma? Ma már más a helyzet, mondták egybehangzóan a kutatók.

A gyárak válaszolnak

„A most napvilágot látott tanulmány nem mutat ki egyértelmű kapcsolatot az alkoholfüggőség és az energiaital fogyasztása között.” – mondta Maurey Storey, az energiaitalgyárak nevében.

„Sőt mi több, a koffein nem egy újkeletű dolog. Megtalálható a kávéban is. Sok energiaitalban feleannyi koffein található, mint egy csésze kávéban. A fiatalok állandó tivornyázásai és hétvégi részegeskedései valóban komoly problémát jelentenek. De nem hiszem, hogy különféle szankciókkal, amelyek erre a termékcsoportra összpontosítanának, vissza tudnánk szorítani a részegeskedő fiatalokat!” –mondta.

Nos, egy biztos, ha nem is buzdít alkoholfogyasztásra az energiaital, akkor is fontos, hogy odafigyelj, és ne ez legyen a partik elengedhetetlen kelléke se neked, se a barátaidnak!

(KamaszPanasz - Cs.B.)

Kapcsolódó cikkek