#Betegségek
1227 db cikk a témában
A szívhalottak 70%-a újraéleszthető lenne az első 3 percben
Az Európai Unióban, így hazánkban is a vezető halálok a szív- és érrendszeri betegségek valamelyike. Honfitársaink kicsit több mint felét így veszítjük el. Ezen belül, az úgy nevezett hirtelen szívhalál kiemelt figyelmet érdemel, hisz becslések szerint 25 percenként szedi áldozatait.
Torokfájást okoz az antibiotikumos pattanáskezelés?
Azon pattanásos páciensek, akik antibiotikus kezelésben részesülnek, nagyobb eséllyel kaphatnak torokgyulladást. Egyes kutatók szerint az intenzív antibiotikumos kúrának számos mellékhatása lehet, ezért a pácienseknek mérlegelniük kell a várható kockázatok és a kezelés által elérhető javulás között.
A paradicsomlé csökkenti a sugárkezelés mellékhatásait
A rosszindulatú daganatok kezelésének a röntgenbesugárzás egyik fontos módszere, melynek mellékhatásait amerikai kutatók szerint enyhítheti a paradicsomlé.
A seprűvéna nemcsak szépséghiba, hanem betegség is
Kozmetikai rendellenességként könyvelik el sokan, ha combjukon, lábszárukon elszíneződött hajszálerek, úgynevezett seprűvénák jelennek meg, vagy duzzanatokat, megvastagodott ereket észlelnek. Pedig egészen másról van szó, vénás betegségről, amelynek - ha időben nem kezdik el orvosolni - súlyos következményei lehetnek.
Hallucinálok a hatéves énemről
19 éves lány vagyok, és elkezdtem hallucinálni a 6 éves énemről. Arra tudom visszavezetni, hogy a terápia egyik alkalmával, amikor relaxáltam a terapeutámmal, egy rétet kellett elképzelnem a 6 éves énemmel. (Szorongás és pánikroham miatt jártam terápiára.)
Balesetveszélyes karácsony
A havas karácsony ritka, az orvosi rendelőben töltött azonban annál gyakoribb Nagy-Britanniában, ahol hagyományosan az év végi ünnepi készülődés napjai a legveszélyesebbek az otthoni balesetek szempontjából.
Megvan a 2-es típusú cukorbetegség oka
Az úgynevezett áttörési jelenség vizsgálata közben jöttek rá pécsi kutatók a kettes típusú cukorbetegség egyik okára. Ez hozzájárulhat a kór hatékonyabb kezeléséhez, de a gyógyszerek megjelenéséig még hosszú évek munkájára van szükség - mondta a Pécsi Tudományegyetem II. sz. Belgyógyászati Klinikájának vezetője hétfőn az MTI-nek.
A nemi herpesz szappannal is terjed?
Tisztelt doktornő! A szobatársamnak hüvelyi herpesze van, és közösen használjuk a szappant. Mekkora az esély rá, hogy megfertőződjek a közös szappanhasználattól?
A HPV a fiúkra is veszélyes!
A férfiakat is ugyanúgy veszélyezteti a humán papillomavírus, mint a nőket! A pénisz, a végbélnyílás, a fej és a nyak körül kialakult rákos megbetegedések egyaránt származhatnak ezen kórokozó valamelyik fajtájától.
Új betegség: SMS-ezés alvás közben
Az orvosok szerint egyre több ember fizeti meg az árát az állandó kommunikációs készenlétnek, azaz az örökös telefonhasználatnak és -figyelésnek egy újfajta rendellenességgel, melyet „alvó SMS-ezés” néven emlegetnek.
Valódi vámpírok? Emberek, akik allergiások a napra
Először is, tisztázzunk néhány régi szóbeszédet! A napallergiás emberek nem éjszakában bolyongó nyugtalan teremtmények. Nem élőhalottak, habár néha érezhetik magukat annak egy napfényes bikinifesztivál végignézése után.
Napi három órányi tévénézés megbetegít
A tévénézés rontja a szemet - hallhattuk évekkel ezelőtt, ám ettől sokkal veszélyesebb hatásai vannak, ha túlzásba visszük a tévézést. Amerikai kutatók friss megállapítása szerint már napi 3 órányi tévénézés is elég ahhoz, hogy drasztikusan megrövidüljön élettartamunk.
Rapunzel-szindróma: a hajevés veszélyei
Mikor Chandan Baria alhasi fájdalmakkal került a sebészetre, még az orvosok sem sejtették, hogy hamarosan egy több, mint 1 kg-os, 50 cm-es hajcsomót fognak kioperálni belőle. A 13 éves lány trichotillomániában szenved, mely lényege, hogy a beteg leküzdhetetlen kényszert érez arra, hogy a hajszálait kihúzza, majd megegye.
A meleg srácok egészségügyi kockázatai
A meleg férfiak számára fontos az elővigyázatosság, nem csak a szexuális úton terjedő betegségekkel, de a depresszióval és más egészségügyi kockázatokkal is számolniuk kell. Valamint az általános egészségi állapotuk karbantartásáról sem szabad megfeledkezniük.
Gyomorba vágó klipet készített a Fish!
Énekesének gyomortükrözéses „élményeit” klipesítette az interneten a Fish! zenekar, a képek a Sav című új nagylemezhez készült első videóklipben láthatók. Az MTV European Music Awards Legjobb Magyar Előadó kategóriájában díjra jelölt rockegyüttes a következő másfél hónapban élőben, a koncertjein folytatja a pimaszkodást országos turnéja állomásain.
7 iPhone alkalmazás, ami életet menthet
A mobiltechnika rohamos fejlődése számos új lehetőséget hordoz magában. Bár ezek a szolgáltatások nálunk még nem igazán elérhetőek, elterjedésük nagy valószínűséggel nem sokáig várat magára. Íme, néhány példa, ismerkedj meg velük!
Még nem jött meg a menstruációd? - Az amenorrhea lehetséges okai
A legtöbb lány tizenhat éves korában kezd menstruálni. A primer amenorrhea azokra a nőkre vonatkozik, akiknek még nem volt meg az első menstruációjuk tizenhat éves korukra. A primer amenorrheának számtalan oka lehet. Általában egyébként fizikai vizsgálatokkal és néhány speciális teszttel meghatározható, hogy mi az oka annak, ha egy tinédzser lány vagy fiatal nő még nem kezdett el menstruálni.
Zeneterápiával oldható a rákos betegek szorongása
Egy nemrégiben napvilágot látott tanulmány szerint a zenehallgatás vagy a zeneterápia segít enyhíteni a rákos betegek szorongását. A zenehallgatásnak, zeneszerzésnek, éneklésnek köztudottan pozitív hatásai vannak az egészséges emberre is. A zene fájdalomcsillapító, hangulatjavító hatása pedig már régóta közismert.
Mit kell tudni a kamaszok sugárkezeléséről?
A rákos emberek több mint felét radioterápiával (sugárkezelés) kezelik. Ez összezsugorítja a tumorokat és meggátolja a rákos sejtek képződését. Ha kamaszként diagnosztizáltak rákot nálad, az nagyon rémisztő és sokkoló. Olvasd tovább a cikket, hogy megtudd, mire számíthatsz és hogyan kezelheted a mellékhatásokat.
Magas vérnyomás: előzd meg!
A Magyar Hypertonia Társaság az „Éljen 140/90 alatt!” program során idén ősszel elindítja fiataloknak szóló kampányát. A kezdeményezés célja, hogy az iskolákon és a közösségi médián keresztül hívja fel a figyelmet a magas vérnyomás megelőzésére.