vér
#Betegségek

Az elhízott tinik hajlamosabbak az impotenciára

2014.11.16.
1 perces olvasási idő

A 14-20 év közötti elhízott fiatalok csak feleakkora tesztoszteron-szinttel rendelkeznek, mint vékonyabb társaik, így sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy felnőtt korukban impotenciával kell majd küzdeniük – állítja egy új amerikai tanulmány.

Kutatók már 2004-ben felismerték, hogy alacsony tesztoszteronszint tapasztalható az elhízott, 2-es Az elhízott tinik hajlamosabbak az impotenciáratípusú diabétesszeküzdől felnőtteknél. Ezt egy 2010-ben végzett kutatás megerősítette, amikor több mint kétezer elhízott férfinál mutatták ki a tesztoszteronszint jelentős csökkenését, cukorbeteg és nem cukorbeteg embereknél egyaránt.

„Meglepődtünk az 50%-kal alacsonyabb tesztoszteronszinten, mert ezek az elhízott férfiak fiatalok voltak, és nem szenvedtek cukorbetegségtől sem. A fiatal férfiak egy része potenciálisan impotens és steril” - nyilatkozta a kutatást vezető professzor a Clinical Endocrinology című szaklapnak.

A kisebb kutatást 25 túlsúlyos és 25 sovány férfival végezték el. A tesztoszteronszintre, valamint az ösztrogén hormonra összpontosítva, reggeli vérvételekkel mutatták ki eme hormonok szintjét a szervezetben.

„Ezek az eredmények megmutatják, hogy milyen súlyos következményei lehetnek az elhízásnak, még a fiatalok körében is, és azt, hogy az életmódnak és az étkezésnek már a gyerekkortól kezdve nagyon fontos hatása van az élet későbbi szakaszaira vonatkozóan is.”

Az alacsony tesztoszteronszint emellett összefüggésbe hozható a megnövekedett hasi zsírral és a csökkent izomtömeggel, valamint növeli az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kockázatát is.

A tesztoszteronszint visszaáll a normálisra abban az esetben, ha a beteg megfelelő életmódváltoztatással (rendszeres testmozgás és egészséges táplálkozás), és visszanyeri az egészséges testsúlyát.

(Gy. Z. - foxnews)