ülőmunka
#Testi problémák

Fontos a testtartás

2023.08.16.
1 perces olvasási idő

A suliban vagy az ülő munkát végzőknek nagy gondot okozhat a későbbiek során egy rosszul beállított monitor vagy szék. Pedig ezek a legtöbbet használt munkaeszközök, ezekkel találkozunk nap, mint nap. Előzd meg a bajt!

Ha rosszul tartjuk magunkat munka közben, nem várt következményekkel járhat. A rosszul beállított szék, vagy az asztal hát-, derék-, illetve nyaki fájdalmakat okozhat, később ínhüvelygyulladást. A monitor rossz beállítottsága pedig szem-, és fejfájással járhat. Különösen kellemetlen, hogy sokáig semmit nem érzünk, majd később egyszerre jelentkeznek a tünetek. Mit tehetünk ellene?

Általában a rendszeres testmozgás soka javít ezeken az állapotokon, sokszor az is nagy segítség, ha félóránként, vagy esetleg óránként felállunk, és átmozgatjuk izmainkat. Szorítsuk ökölbe kézfejünket, majd nyújtsuk ki ujjainkat. Nyújtózkodjunk egy párat, majd hajoljunk előre lassan, érezve, hogy csigolyánként haladunk előre. Emellett gondos figyelmet fordítsunk munkaeszközeink helyes beállítására.

Szerencsére ezen problémák ellen számos eszközt dolgoztak már ki, amit gond nélkül „becsempészhetünk” munkahelyünkre, esetleg a suliba.

Lepénypárna

Tökéletes gerincjavító eszköz, melyet levegővel kell felfújni. Helyezzük a szék ülő részére, kezdetben csak puhára fújjuk fel, majd fokozatosan egyre keményebbre. Használatát érdemes először csak egy órával kezdeni, testünk hadd szokjon hozzá a változáshoz. Kivitelezése diszkrét, jó formán nem is látszik, ha használod.

Térdepelőszék

Ez már igazi profiknak való. Háttámla nélküli, így rákényszeríti használóját a helyes testtartásra. De talán ez a veszélye is, ha görnyedten használjuk, és nem tartjuk magunkat, ugyanazt a hatást érjük el, mint egy rossz székkel. Beállítása igen nehéz, figyelembe kell venni a térd és a boka elhelyezkedését, valamint a magasságot is. Használata előtt kérjük szakember segítségét!

Felfújható ülőlabda

Szerencsére ma már egyre több munkahelyen elfogadják ezt az eszközt, használójára már nem néznek furcsa szemmel. Különböző méretben és színben kapható. Vásárláskor vegyük figyelembe a csomagoláson látható mérettáblázatot, és magasságunk szerint válasszunk. Fontos a labda keménysége is, akkor jó, ha ráülünk, és a combunk nem megy a vízszintes vonal alá. Emellett fontos az asztal mérete is. Mivel a labdának folyamatos az imbolygása, finom izommunkára kényszeríti testünket, ezzel megakadályozva az elgémberedést. De ezt is csak fokozatosan kezdjük el használni!

(KamaszPanasz)

Kapcsolódó címkék

csont