terhes
#Testi problémák

5 évesen szült a világ legfiatalabb anyukája

2011.08.16.
2 perces olvasási idő

Egy fáradt, rongyos indián nő érkezett a piscói kórházba – az Andok lábaitól, gyalog. Kezében vezetett egy félénk, alig egy méter magas, gesztenyebarna szemű lányt, rendkívül domború hassal.

A megrémült gyermekre mutogatva az asszony elkezdett könyörögni Dr. Geraldo Lozadának, hogy űzze ki a gonosz szellemeket gyermekéből, melyek uralkodnak rajta. A doktor biztos volt benne, hogy a gyermek hasában egy nagy tumor van, éppen ezért érte hatalmas meglepetésként, amikor felfedezte, hogy a kislány 8 hónapos terhes. Dr. Lozada elvitte Limába, Peru fővárosába a gyermeket a műtét előtt, hogy más szakemberek is megerősítsék, hogy Lina valóban terhes.

Másfél hónappal később, 1939. május 14-én életet adott egy kisfiúnak – persze a szüléshez császármetszésre volt szüksége a túl kis medencéje miatt. A műtétet Dr. Lozada, Dr. Bussalleu és Dr. Colretta vezette. Ők erősítették meg, hogy az első menzesz időpontja a kis Linánál 8 hónapos korában, valamint az emlőfejlődés 4 éves korában történt. 5 évesen már a medencéje is elkezdett szélesedni, majd a csontjai is fejlődtek.

A kisfia 2,7 kilogrammot nyomott születésénél és Gerardonak nevezték el a doktor után. Gerardo abban a hitben nőtt fel, hogy Lina a nővére, de 10 éves korában rájött, hogy valójában az édesanyja. Egészségesen nőtt fel, de 1979-ben, 40 éves korában meghalt csontvelő rendellenességben.

Sohasem volt bizonyíték arra, hogy Lina nem természetes úton-módon esett teherbe, de sosem tárta fel gyermeke apjának kilétét. Dr. Escomel-nek sem adott Lina pontos választ a kérdésekre. Lina apja erőszak és vérfertőzés gyanúja miatt őrizetbe került, de később bizonyítékok hiányában szabadon engedték.

Lina később Raúl Jurado-hoz ment feleségül, aki később második gyermekének apja lett 1972-ben. Jelenleg Chicago egy szegényebb negyedében élnek, legalábbis egy 2002-ben a Reutersnek adott interjú alapján.

2 publikált fotó dokumentálja az esetet. Az elsőt 1939 áprilisában készítették, amikor a lány 7 és fél hónapos terhes volt. Ez az egyetlen kép, melyet Lina a terhessége alatt készíttetett. Ez a fénykép azért különösen fontos, mert egyrészt bizonyítja Lina terhességét, csak úgy, mint a testi fejlettségét, kondícióját is. Bárhogy is, ez a fénykép nem túl ismert orvosi körökben. A másik fénykép már sokkal jobb minőségű, valamint már majdnem a szülés után egy évvel készült – Gerardo ekkor 11 hónapos volt.

Bár az ügyet többen is átverésnek nevezik, az évek során több orvos is ellenőrizte a leleteket, a biopsziát, a röntgeneket és a gondozó orvos fényképeit. Az ilyen extrémen korai mértékű pubertás az 5 évesnél fiatalabb gyerekek esetében nagyon ritka, de nem ismeretlen.

A terhesség vagy a szülés is rendkívül ritka ilyen korban, mert a nagyon korai pubertást úgy kezelik, hogy elnyomják a nemi érést, úgy, hogy közben a gyermek növekedési potenciáját megőrizze, illetve hogy a társadalmi következményeket, kellemetlenségeket - főleg gyermekkorban csökkentsék. Az ilyen jellegű beavatkozások sokkal szélesebb körben elérhetőek most, mint a 20. század elején.

Anyaság – egyéb lenyűgöző esetek

Bobby McCaughney

Az az anya, aki a legtöbb túlélő gyermek megszülésének a rekordját tartja. Világra hozta az első túlélő hetes-ikreket : 4 fiút és 3 lányt, 1997 November 19-én. A mesterséges megtermékenyítés után a 31. héten hozták császármetszéssel a világra a gyerekeket, 16 perc alatt. A babák nevei Kenneth, Nathaniel, Brandon, Joel, Kelsey, Natalie és Alexis lett.

Jayne Bleackley

A gyermekei szülése közötti legrövidebb idő rekordját tartja. Joseph Robertet 1999. szeptember 3-án, míg Annie Jessica Joycet 2000. március 30-án hozta a világra. A gyermekek születése között 208 nap telt el.

Elizabeth Ann Buttle

A gyermekei születése közötti leghosszabb intervallum rekordját tartja. Belinda nevű gyermekét 1956. május 19-én hozta világra, míg Joseph fiát 1997. november 20-án. A gyermekek születése közben 41 év és 185 nap telt el. Az anya Joseph születésénél már 60 éves volt.

További rekordok

A legmagasabb hivatalosan rögzített adat szerint egy orosz édesanya 69 gyermeknek adott életet 1725 és 1765 között, összesen 27 terhesség alatt. 16-szor szült ikerpárokat, 7-szer hármas ikreket, valamint 4-szer négyes ikereket. A gyermekek közül 67 élte túl a csecsemőkort.

A modernkor legtöbb gyermeket szülő rekordja a San Antonio-i lakosú Leontina Alibina nevéhez fűződik. A chilei Leontina azt állíta, hogy 64 gyermek anyja – de ezek közül csak 55 dokumentált. Így szerepelhet az 1999-es Guinnes Világrekordok könyvények későbbi kiadásaiban.

(Gy. A., Forrás: oddee.com)