brazil gyantázás
#Testi problémák

Biztonságos a brazil gyantázás?

2010.03.28.
2 perces olvasási idő

Tudni szeretnéd, hogy van-e kockázata az egészségedre nézve, ha teljesen csupasz ott lent? Érvek a brazil gyantázás mellett és ellen.

Míg a rendes bikinivonal gyantázása a bikini vonalán túlnőtt fanszőrzetet tünteti el, a brazil gyantázás a szőr eltávolítását jelenti a nemi szervek teljes felületéről, beleértve a fenék környékén nőtt pihéket is. Néha beletartozik az is, hogy egy keskeny csíkot hagynak a lányok ott lent.

A tangás bikini megjelenése tette népszerűvé ezt a formát, hol máshol, Brazíliában, az 1980-as években. Nagyon sok követőre talált Észak-Amerikában a 90’-es években. Néhányan a „J sisters” New Yorkba érkezésének tulajdonították. Nyitottak egy szalont, a technikát pedig a manhattani nők körében is elterjesztették.

A kockázatok

Akárhonnan is származik, akár próbáltad már vagy sem, valószínű, hogy megfordult már a fejedben, hogy van-e kockázata az egészségedre nézve? Ha szőrtelen vagy ott lent, még nem növeli az esélyét a nemi szervi bajoknak, a procedúra azonban igenis lehet kockázatos. Irritáció, gyulladás és fertőzés is felléphet, ha pedig le van gyengülve az immunrendszered, a brazil gyantázás tulajdonképpen még veszélyes is lehet.

A problémák akkor kezdődhetnek, ha a kozmetikus nem húzza elég feszesen a bőrt a gyantázás alatt, esetleg túl szűk, bőrirritációt okozó ruhát viselsz a beavatkozás után. Mivel a nemi szerv területén a bőr sokkal érzékenyebb, mint a test bármely más részén, sokkal hajlamosabb az ödémára (dagadás) és a fertőzésre.

A gyantázás a bőr irritációjához, viszketéséhez, majd sebesedéshez és gyulladáshoz vezethet, végül pedig fertőzés is kialakulhat. A sebesedés veszélyezteti a bőr ellenálló képességét, növeli a fertőzés veszélyét.

Nézd meg, hová mész!

Azt tanácsoljuk, hogy körültekintően válaszd meg a kozmetikát és a kozmetikust. Amennyiben nem megfelelő vagy tapasztalatlan kezekbe kerülsz, akkor a brazil gyantázás bőrégést, irritációt, fertőzést és ritkábban - ha a kozmetika higiéniája nem megfelelő - nemi úton terjedő betegségeket is okozhat.

Lehetőleg oklevéllel rendelkező és tapasztalt kozmetikushoz menj! Fontos, hogy eldobható lepedőt, kesztyűket és sterilizált spatulákat használjatok.

Szőrtelenítés

A 20. század elején még nem volt sok okuk a nőknek arra, hogy szőrtelenítsenek, ám miután megjelent a bikini, már senki sem szerette volna, hogy egy kis szőr villanjon ki „ott lent”. Mire ügyelj szőrtelenítés során?

Körültekintő gyantázás

Amennyiben a brazil gyantázást választod, és elégedett vagy az eredménnyel, akkor figyelj oda, hogy akkor menj újra a kozmetikushoz, ha a szőr már eléggé visszanőtt, legalább fél centiméteres. Amennyiben a szőrszálak még túl rövidek, akkor a gyanta a bőrödhöz tapadhat, megsértheti azt.

Egy másik lehetséges komplikáció a krónikus szőrbenövés, amikor a szőr, ami elkezd visszanőni eltávolítás után, visszahajlik a bőrbe és aknét okoz.

Kinek nem ajánlott?

A brazil gyantázás nem ajánlott azoknak, akiknek ekcémájuk vagy pikkelysömörük van, valamint azoknak a nőknek sem, akik cukorbetegek.

(KamaszPanasz - Sz.L.)

Kapcsolódó cikkek