diéta
#Táplálkozás

Mire jó az ananász, a banán és a narancs?

2015.12.16.
1 perces olvasási idő

Nem csak vitaminpótlás céljából érdemes déligyümölcsöket fogyasztanunk. Segítségükkel kipihentebbek lehetünk, hosszú távon pedig az idegrendszeri elváltozások, szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkenthetjük.

Melatonin: az alvásért is

A melatonin az a tobozmirigy által termelt hormon, mely a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért felelős – magyarázza Prof. Balázs Csaba endokrinológus. Termelődése a sötétedés beköszöntével fokozódik, fény hatására pedig csökken. Ha a szervezet sok fényt kap – tehát élettani körülmények között „nappal” van - a melatonin termelés, s így annak szintje a vérben lényegesen alacsonyabb, mint „sötétben”, azaz éjszaka.

Bizonyos betegségek, vagy a korral járó változások hatására a szervezetben a melatonin termelődése csökken, így gyakran alvásproblémák jelentkeznek. Ilyen esetekben kedvező hatást érhetünk el a melatonin tartalmú táplálékkiegészítők szedésével is, illetve természetes forrásból is pótolható a hiányzó hormon.

Gyümölcsfogyasztás

Gyümölcsök és hormonok

Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, és való igaz, hogy táplálkozásunkkal jelentősen befolyásoljuk szervezetünk állapotát. Bizonyos ételek fogyasztása a hormonrendszer működésére is hatással van. Ennek legismertebb példája kétség kívül a szénhidrátok, inzulin termelésre gyakorolt hatása. Thaiföldi kutatók hasonló kölcsönhatást véltek felfedezni bizonyos déligyümölcsök fogyasztása és a melatonin szint emelkedése közt. A vizsgálatok során kimutatták, hogy az ananász, a banán és a narancs jelentősen megemelte a résztvevők szervezetében a melatonin szintet, mely a gyümölcsök fogyasztását követő 120. perc környékén volt a legmagasabb.

Fiatalság-elixír

A melatonint szokás fiatalság-hormonként is emlegetni, s kedvező hatásait számos korábbi kutatás is igazolta. A fiatalság fenntartását a nyugodt és elegendő mennyiségű alvás biztosításán túl a melatonin egyéb következő, pozitív hatásai is segítik:

  • antioxidáns hatásánál fogva véd a szabadgyökök sejtkárosító hatása ellen,
  • javítja a szív- és keringési rendszer működését,
  • tüneti szerként képes az Alzheimer-kór lefolyásának lassítására,
  • egyes rosszindulatú daganatos betegségek kezelését segíti,
  • erősíti a szervezet immun-védekezését,
  • megkönnyíti az időzónák átlépését, illetve a több műszakos munkavégzésből adódó zavarokat.

(Forrás: Budai Endokrinközpont)