cukor
#Táplálkozás

A cukor egészségtelen, az édesítőszer halálos (is lehet)

2010.03.10.
5 perces olvasási idő

A tudósok első alkalommal bizonyították be, hogy az élelmiszerek és az üdítőitalok ezreiben használt fruktóz - a cukornak ez az olcsó formája - káros hatással lehet a szervezet anyagcseréjére és a kóros elhízás legfőbb oka.

A gyümölcsökből előállított, édesítőszerként használt fruktóz a zsírsejtek veszélyes növekedését váltja ki a létfontosságú szervek körül, valamint cukorbetegség és szívbetegség korai kialakulásához vezethet.

Több mint tíz héten át, tizenhat olyan önkéntest vizsgáltak, akiknek az étrendjében magas volt a fruktóz szintje, s ez a szívük, a májuk és az egyéb emésztőszerveik körül új zsírsejtek kialakulását eredményezte. Ugyancsak megfigyeltek náluk olyan emésztési rendellenességeket, amelyek cukorbetegséggel és szívbetegségekkel hozhatók összefüggésbe. Önkéntesek egy másik hasonló étrendű csoportjánál, ahol a fruktózt szőlőcukorral helyettesítették, nem jelentkeztek ilyen gondok.

Jelen tanulmány egyike azon egyre nagyobb számban napvilágot látó tudományos munkáknak, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirup fogyasztása a lehető leggyorsabb módja az egészséged tönkretételének. Bebizonyított tény, hogy az ételeidben számtalan formában jelenlévő cukornak az igazi árát az egészségeddel fizeted meg.

És a fruktóz bármilyen formája, ide értve a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirupot (HFCS) és a kristályos fruktózt, a lehető legeslegrosszabb dolgok legrosszabbika.

Ami a leginkább a fruktóz rovására írható

inzulinrezisztencia és elhízás
• magas vérnyomás
• magas triglicerid szint és magas LDL-koleszterin
• vitamin- és ásványianyag-hiány
• szív- és érrendszeri betegségek, májbetegség, rák, izületi gyulladás, sőt akár köszvény is

Egy kalória nem egy kalória

A szőlőcukor (glükóz) a szervezeted hajtóenergiája. Tested minden sejtje, sőt még a baktériumok is – voltaképp minden élőlény a Földön – szőlőcukorból nyeri az energiát.

Ha csak zöldségekből és gyümölcsökből jutnál fruktózhoz (amelyek eredetileg is tartalmazzák), ahogy még egy évszázaddal ezelőtt az emberek többsége is tette, az mindössze napi 15 grammot jelentene, ami igencsak elmarad attól a napi 73 grammtól, amennyit egy átlagos serdülő fogyaszt különféle édesítőszereket tartalmazó italok formájában. A zöldségekben és gyümölcsökben a fruktózhoz rostanyagok, vitaminok, ásványi anyagok, enzimek és jótékony hatású fitonutriensek társulnak, amelyek együtt enyhítik a metabolikus mellékhatásokat.

Önmagában a fruktóz nem káros: MÉRTÉKTELEN FOGYASZTÁSA teszi veszélyessé.

Két okból is igen káros a fruktóz

1. Szervezetedben egész másképp metabolizálódik a fruktóz, mint a glükóz. A fruktóz metabolizálásának minden terhe a májadra hárul.
2. Az emberek óriási mennyiségű fruktózt fogyasztanak, ami sokkal jobban elmélyítette a negatív mellékhatásokat.

Napjainkban az élelmiszer- és üdítőital gyártásban használt édesítőszerek 55 %-a kukoricából készül, és az első számú kalóriaforrás a szénsavas üdítőital, a benne levő magas fruktóz tartalmú kukoricaszirup (HFCS) miatt.

Az élelmiszer- és üdítőital gyártók a 70-es években kezdtek áttérni a nádcukorból (szacharózból) készített édesítőszerekről a kukoricaszirupra, amikor is rájöttek, hogy abból nemcsak jóval olcsóbban állítható elő, de mintegy 20 %-kal édesebb is a hagyományos cukornál.

A kukoricaszirupban 42-55 % a fruktóztartalom, míg a szacharózban 50 %, vagyis ez valójában jelentéktelen különbség.

Ez az áttérés mégis alapjaiban megváltoztatta az átlagember étrendjét.

Egyes becslések szerint az átlagpolgár által elfogyasztott kalóriamennyiség egy negyede hozzáadott cukrokból származik, zömében kukoricaszirupból. Az átlagos nyugati cukorfogyasztása az évi 64 kg-os rekordot döngeti! És gyakran éppen azok a termékek, az alacsony zsírtartalmú diétás ételek tartalmazzák a legtöbb fruktózt, amelyektől sok ember fogyást remél.

Hogy a helyzetet csak súlyosbítsák, az élelmiszer feldolgozás során valamennyi rostanyagot eltávolítanak belőlük, s emiatt lényegében semmi tápértékük sincs.

A fruktóz metabolizációjának alapjai

cukorAnélkül, hogy belebonyolódnánk a szénhidrát-anyagcsere rendkívül összetett biokémiai folyamataiba, fontos tisztában lennünk azzal, mennyire eltérő módon bontja le a szervezet a glükózt és a fruktózt. Úttörő jellegű kutatások a cukoranyagcsere folyamatainak feltárásában néhány jelentős különbséget tárt fel a cukrok lebontását és hasznosítását illetően:

• A fruktóz elfogyasztását követően az anyagcsere 100 százalékban a májra hárul. Glükóz esetében viszont csak 20 %-ban veszi ki a részét a máj a lebontásból.

• Tested valamennyi sejtje, beleértve az agyat is, glükózt használ. Éppen ezért ennek jelentős részét azonnal a fogyasztás után „elégeti”. Ezzel szemben a fruktóz szabad zsírsavakká, VLDL-koleszterinné (ez a koleszterin veszélyes változata) és trigliceridekké alakul át, melyek zsír formájában halmozódnak fel.

• A fruktóz lebontása során létrejött zsírsavak zsírcseppek formájában raktározódnak a májban és a vázizom szöveteiben, s ezek inzulinrezisztenciát és nem alkoholos zsírmáj betegséget válthatnak ki. Az inzulinrezisztencia metabolikus szindrómához és II. típusú cukorbetegséghez vezethet.

• A fruktóz a zsírban legkönnyebben oldódó szénhidrát. Más szavakkal: a fruktóz átalakul aktív glicerollá (glicerol-3-p), amely közvetlenül trigliceridekké alakítja át a szabad zsírsavakat. Amennyiben szervezetedben több a glicerol-3-p, több benne a zsír is. A glükóz esetében ez nem így van.

• Ha elfogyasztasz 120 kalóriányi szőlőcukrot, kevesebb mint egy kalória raktározódik el zsírként. 120 kalóriányi fruktózból 40 kalóriányi zsír formájában tárolódik el. Aki fruktózt eszik, valójában zsírt eszik!

• Miközben a májadban végbemegy a fruktóz lebomlása, salakanyagok és mérgek sokasága keletkezik, többek között nagy mennyiségű húgysav, amelytől felmegy a vérnyomásod és amely köszvényt is okozhat.

• A szőlőcukor elnyomja az éhség ghrelin hormonját és serkentően hat az étvágycsökkentő hatású leptin hormonra. A fruktóznak nincs hatása az éhség hormonra és zavarja az agy kommunikációját a leptinnel, minek eredménye az álladó evéskényszer.

Azok fölött már rég eljárt az idő, akik azt akarják elhitetni veled, hogy „ez is cukor, az is cukor”. Mint láthattad, óriási a különbség, miképp dolgozza fel a szervezeted az egyiket és a másikat.

Hangsúlyozzuk: a fruktóz nagy pocakot növeszt, inzulinrezisztenciához és metabolikus szindrómához vezet, nem is beszélve azoknak a krónikus betegségeknek a hosszú soráról, melyeknek közvetlen kiváltója.

Pánik a kukoricaföldeken

Amint kiderült az igazság a kukoricaszirupról, a termelők nyomban igyekeztek meggyőzni mindenkit, hogy termékük egyenértékű a hagyományos cukorral, s hogy „természetes származék” és biztonságos.

Hát persze, sok minden „természetes származék”, a kokain is az, mégsem szeretnél évi 64 kilogrammnyit megenni belőle.

Az élelmiszer- és üdítőital gyártók nem akarják, hogy ráébredj mennyire eluralkodott az étrendedben a kukoricaszirup, s nem csupán az üdítőitalokban és dzsúszokban, hanem a salátaöntetekben és a fűszerekben is, gyakorlatilag minden feldolgozott élelmiszerben. A kukoricaszirup 1975-ös bevezetése a nyugati étrendbe sok milliárd dolláros áldást jelentett a gabonaiparnak.

Egy bizonyos fajta osztályozás szerint a fruktóz az „Általában Biztonságosnak Tekinthető” kategóriába tartozik. Ami valójában semmit sem mond és semmi alapja sincs.

Számtalan tény tanúsítja, hogy a fruktóz nem biztonságos, csakhogy népegészségügyi hatásai nem jelentkeznek azonnal. Ezért van az, hogy csak most ismerjük fel az elmúlt három évtized táplálkozással kapcsolatos félretájékoztatásának a hatásait.

Bár még nem rendelkezünk elegendő ismerettel a fruktóz negatív metabolikus hatásaira vonatkozóan, számos kiadvány cáfolja, hogy biztonságos lenne:

• Nem egy vizsgálat megállapította, hogy a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirupnak veszélyesen nagy a higanyszintje.

• A kristályos fruktóz (a fruktóznak az a nagy koncentrátumú fajtája, amelyet ma is használnak az élelmiszer- és üdítőital gyártásban), arzént, ólmot, kloridot és nehéz fémeket tartalmazhat.

• Majdnem minden kukoricaszirup génmódosított kukoricából készül, ami már önmagában bizonyos kockázatokat hordoz.

Bizonyos körök védelmükbe veszik a cukrot, úgyhogy rajtad áll, hogy felelősségteljesen állítsd össze az étrended.

Mit tegyen egy cukormániás?

Ideális esetben az tanácsolnám, hogy tagadd meg magadtól a cukrot, amennyire csak lehet. Kiváltképp fontos ez, ha túlsúlyos, netán cukorbeteg vagy, magas a koleszterinszinted vagy a vérnyomásod.

Magam is tudom, hogy nem élünk tökéletes világban, és a szigorú étrendi előírások betartása nem mindig célszerű vagy éppen lehetséges.

Ha olykor édesítőszert akarsz használni, az alábbiakat ajánlom:

1. Használj gyógynövényi eredetű stevia édesítőszert.
2. Használj szerves nádcukrot, de mértékkel!
3. Használj szerves nyers mézet, de mértékkel!
4. Óvakodj mindenféle mesterséges édesítőszertől, mert ezek még a fruktóznál is károsabbak lehetnek az egészségedre.
5. Kerüld az agavészirupot, mert ez egy olyan nagy feldolgozottságú anyag, amely majdnem egészében fruktóz. A vércukrod úgy megugrik tőle, mintha hagyományos cukrot vagy kukoricaszirupot ettél volna. Az agavészirup hatalmas reklámkampányának köszönheti viharos népszerűségét, de a feldolgozás során az eredeti növény minden, az egészséged szempontjából hasznos eleme odavész.
6. Kerüld az úgynevezett energiaitalokat és sportitalokat, mert ezeket is cukorral, nátriummal és kémiai adalékokkal dúsítják. A szomjúságot a legjobban a tiszta, friss víz csillapítja.

(Ő.B.; Forrás: DrMercola)

Kapcsolódó címkék

cukor