Számos iskolai programot dolgoztak már ki, ezek célja a tanulók depressziós tüneteinek megelőzése, illetve enyhítése. Most egy sikeres japán modellről jelent meg tanulmány. Mi a helyzet nálunk? Megelőzhető a depresszió? Milyen technikák vannak? Mikor szükséges a szakember jelenléte?

Napjainkban a fiatalok soha nem látott mértékű stresszhelyzettel találkoznak, tanulmányi nyomással, társadalmi identitással kapcsolatos kérdésekkel és a jövőbeli karrierrel összefüggő döntésekkel küzdenek meg, különösen most, a pályaválasztás küszöbén. Egy-egy sikertelen kihívás után érezhetik úgy a fiatalok, hogy ők bizony szerencsétlenek, nem sikerül semmi az életükben, ez pedig könnyen átcsap depressziós tünetekbe, amelyek a középiskolások nagy részét érintik. Ezek a tünetek nemcsak a súlyos depressziós zavarok kialakulásának kockázatát növelik, hanem negatívan befolyásolják a diákok tanulmányi eredményeiket, sőt, jövőbeli foglalkoztatási kilátásaikat, családalapításukat is.

Fontos megkülönböztetni a diagnosztizált depressziót és a kamaszoknál jelentkező depresszív hangulatot. Míg előbbi klinikai, orvosi beavatkozást igényel szakember által, utóbbi a kamaszkorban fellépő hormonális változások, a felnőtté válás folyamatának kísérő tünete lehet, változó intenzitással - magyarázza Varga András családterapeuta, mentálhigiénés és családtudományi szakember.

Ki vagyok én?

A megelőzésében több összetevőnek is fontos szerepe van, ezek közül kiemelkedik a kortársak és a család szerepe. Fontos, hogy a depresszív hangulat, a melankólia, a reményvesztett, befeléforduló állapot gyakran teljesen természetes. A fiatal keresi a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek identitását formálják: ki vagyok én, kivé szeretnék válni, jó úton vagyok-e, mit gondolnak rólam a kortársak, a barátok, a szüleim, a tanáraim?

Ebben az életszakaszban a külsőségek is fontossá válnak, hiszen átalakul a test, megváltozik a külső, a nemi jellegek hangsúlyosabbá válnak. Ez egy nem könnyű folyamat, ráadásul egybeesik a párkapcsolati törekvésekkel.

Mit tehet a szülő?

Kiemelt szerepe van annak, ha elfogadjuk, hogy ez a kamaszlét velejárója, így leginkább abban segíthetünk, hogy a negatív hangulat ne mélyüljön el. Segíthet egy közös program, egy film, egy zene vagy koncert, egy könyv vagy akár egy influenszer pozitív gondolatai is - ehhez ismerni kell a kamasz érdeklődési körének megfelelő elfoglaltságot, stílusát, szokásait.

El kell fogadnunk azt is, hogy ebben az életkorban a hangulat változása hirtelen a szélsőségek között mozoghat, egyszer lent, egyszer fent van a kamasz, ami a számára a legmegterhelőbb lehet. Ennek tompítására meg kell találni azokat az örömforrásokat, amelyek egy optimális szinten belül mozognak, ilyen lehet a sport, a művészetek vagy éppen a kortársakkal közös élmények: bulik, kirándulások, az együtt töltött idő. Ezek a stressz leküzdésében is sikeresek lehetnek - mondja a családterapeuta.

Fontos lehet, hogy az ebben az életszakaszban lévő feladatok, így a tanulmányok, vizsgák ne Damoklész kardjaként lebegjenek a fiatal előtt, hogy az esetleges elbukás visszafordíthatatlan és végérvényes. Minden megtorpanás egyben lehetőség is, hogy felmérjük, milyen lehetőségeink vannak, milyen módok állnak rendelkezésünkre, hogy más perspektívából tekintsünk a kudarcra. Ugyanilyen fontos, hogy ez a lehetőség milyen kapukat nyit meg. Nem sikerült a felvételi? Fogjuk fel úgy, hogy van egy éve a kamasznak önkénteskedni, nyelveket tanulni, külföldi ösztöndíjat elnyerni vagy a munka világába belekóstolni – ez azonban a szülők, a környezet pozitív hozzáállása nélkül nehéz lehet.

Korábbra tervezhető a megelőzés

A megelőzés nem a kamaszkorban kezdődik, hanem jóval előtte. A családban olyan biztonságos légkör kialakítása lenne fontos, amelyben a gyermek őszintén megnyilvánulhat, a szeretet nincs teljesítményhez kötve. „Szeretve lenni úgy, ahogy vagyok“ – ezt kell, hogy érezze a családban, a barátok között.

Gyakori nevelési tévút, hogy a érzések tompítására, elfedésére adunk támpontokat, az „ezt még ki kell bírni”, a „szedd össze magad” kifejezések nagyon károsak tudnak lenni.

El kell fogadni, hogy a depresszív, nehéz gondolatok is természetesek, lehet dühösnek lenni, érezhetjük úgy, hogy összetört körülöttünk minden, reményvesztettek vagyunk. Az empátia és a kommunikáció az adott negatív érzésről, a rossz állapotról segíthet ezeket úgy megélni minden érintettnek, hogy megtart, egyben erőt ad a túllendüléshez, a változáshoz.

Engedni kell a kamaszt, hogy kibontakozhasson, hogy kifejezhesse önmagát a számára megfelelő módon, természetesen korának megfelelő keretek között. Úgy öltözködjön, sminkeljen, ahogy akar, olyan zenét hallgasson, amilyen neki tetszik, és ebben ne minősítsük. Ez egyben egy határkérdés is, ami a kamasz gyermeket nevelő családokban a legnehezebb, hogy egyensúly alakuljon ki. A határoknak kellően rugalmasnak és egyben stabilnak is kell lennie, ez ad biztonságot mindenki számára - tette hozzá a szakértő.

A japán modell

Már korábban is számos iskolai programot dolgoztak ki és hajtottak végre világszerte, ezek célja a tanulók depressziós tüneteinek megelőzése és enyhítése volt. A beavatkozások gyakran a depresszióval összefüggő kognitív és viselkedési kockázati tényezőket célozták meg, de nem mindegyik érte el az elvárt eredményt.

A Doshisha University kutatói egy innovatív, 12 hónap időtartamú, kifejezetten középiskolások számára tervezett depresszió-kockázatot csökkentő programot dolgoztak ki és teszteltek 120 diák közreműködésével.

A tanterv négy olyan alapvető készségterületre összpontosított, amelyeket különösen fontosnak találtak a japán középiskolások számára: az asszertivitás tréningjére, a kognitív rekonstrukcióra, a dühkezelésre és a problémamegoldó technikákra - olvasható a Children and Youth Services Review folyóiratban megjelent tanulmányban.

• A program hatékonyságának értékelésére a kutatók vegyes módszertani megközelítést alkalmaztak, és az év során három időpontban mérték meg a tanulók depressziós tüneteit, szociális készségeit és érzelmi kontrollját.

• A vizsgálatban ahelyett, hogy hagyományos kontrollcsoportot használtak volna, a csapat a programban gyakran (11 vagy több alkalommal) részt vevő diákok és ritkábban (10 vagy kevesebb alkalommal) részt vevő diákok eredményeit hasonlította össze.

• Az eredmények feltűnő mintázatot mutattak: azoknál a tanulóknál, akik rendszeresen részt vettek a foglalkozásokon, a tanév során nem nőttek a depressziós tünetek, míg a programot kevesebb alkalommal látogató serdülőknél a tünetek jelentősen romlottak.

• A gyakori résztvevők következetesen megemlítették, hogy a tanult készségeket a mindennapi életükben is alkalmazzák, és különösen elkötelezettek voltak az érzelemszabályozási technikák iránt.

A tanult készségek általánosítása az iskolai környezetben és az iskolai prevenciós programok összehangolása az adott környezetben megakadályozhatja a depressziós tünetek súlyosbodását a középiskolások körében. A tanulmány következményei túlmutatnak a japán oktatási rendszeren, és más, eltérő oktatási környezetű országokban is alkalmazhatóak lehetnek, így például nálunk is.

Hazánkban azonban kevésbé van előtérben az általános felmérés a depressziós tünetek tekintetében. Felnőttek esetében a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat végző orvosi ellátás során, amennyiben az adott munkahely nyitott rá és fontos számára a kollégák munkahelyi mentális egészségének megőrzése, létezik depresszió kockázatot feltáró kérdőív. Ez támpontot adhat az adott cégnek, hogy milyen lépéseket tehet a megelőzés érdekében, illetve később újra elkészíthető a kérdőív, így kiderül, hogy az adott intézkedés elhozta-e a várt ártalomcsökkentő hatást. Ugyanez bevezethető lenne a kamaszok körében az iskolaegészségügyi ellátásban az iskolaorvos vagy a védőnő koordinálásával, ez segítené az osztályfőnök, a szülői munkaközösség rálátását, a szükséges lépések időbeni megtételét - tette hozzá Varga András.

(Szerző: Tóth András, újságíró)