#Szülőknek

Tud magára főzni a gyermekem?

2011.10.08.
2 perces olvasási idő

Egy tinilány édesanyjaként, gyermekem utolsó középiskolai éveiben rengeteg kérdés foglalkoztat, sok álmatlan éjszakát okozva. Bejut az egyetemre? Ki tudjuk majd fizetni? Boldogul majd egyedül? És mi is nélküle?

És még egy aggasztó kérdés motoszkál a fejemben: Ha nem leszek ott mellette, hogy főzzek rá, akkor mit fog enni ez a gyerek?

Egy ínyenc családban, ahol mindenkit annyira foglalkoztat az, hogy mi lesz vacsorára, a legidősebb lányom kilóg a sorból. Csontsovány, mindig éhes, bármit felfal, amit elé rakok, de nem hajlandó venni a fáradtságot, hogy elkészítse magának. Iskola után beront a házba, ledobja a könyveit és első útja rögtön a konyhába vezet. „Éhezem!” - nyöszörgi olyan drámai hangon, hogy tényleg elhiszi az ember, hogy az éhhalál küszöbén áll.

És a kulináris tudománya kimerül abban, hogy kinyitja a hűtőt. A hűtő tele lehet bármennyi étellel: érett, zamatos kézműves sajt zsírpapírba csomagolva, zsenge zöldségek a piacról, papírvékony olasz füstölt sonka szeletek, amik arra várnak, hogy egy grissino bagett köré csavarják őket. De hiába van egy tál kész étel a hűtőben, ha az nem egy tányér meleg tortellini, amihez csak a kanalát kell megemelnie. Inkább hagyja az egészet, és elrágcsál egy kekszet.spagetti

Kénytelen voltam rájönni, hogy bár nagyon okos, ügyes, szervezett ember, de a lányom nem egy konyhatündér. Fél a sütőtől, ötlete sincs, hogy hogyan kell egy salátára a dresszinget elkészíteni, és nem tud feltörni egy tojást úgy, hogy a fehérjének a fele ne a padlón landoljon. Ez hogy történhetett? Hogy lehet, hogy egy ilyen ínyenc családban a lányunk, aki már lassan felnőtt ekkora gasztronómiai analfabéta?

Valószínűleg (főleg) az én hibám. Soha nem tudtam ellenállni neki, bármit megfőztem, amire csak abban a pillanatban vágyott. „Csinálnál nekem muffint reggelire?” kérdezte hízelegve egy vasárnap reggel. „Kérlek! A muffinod annyira finom!” És bár már mindenki megreggelizett, és a konyha is már üres volt, én rögtön nyúltam is a habverőért. Egy reggel pedig iskola előtt, késésben voltam a munkából, de könyörgött nekem: „Tudnál nekem olyan tésztás frittatát csinálni, hogy elvigyem ebédre? A menzakaja olyan undorító.” És valahogy azon kaptam magam, hogy ott állok a tűzhely felett, és már a száraz spagetti tésztát pirítom egy kis olajon.

De azért a gyerekek életvitele is hozzájárul ahhoz, hogy ez így alakul.

Iskola után rögtön edzésre, zenekari próbára rohannak. Este hazaesnek, és felvánszorognak a szobájukba angol fordításokat csinálni, vagy a másnapi kémia dolgozatra tanulni. Amire középiskolások lesznek, a szabadidő megszűnik létezni. Vége van már azoknak az időknek, amikor hosszú órákon keresztül nézték a szüleiket, nagyszüleiket a konyhában, főzés közben. Segítő kezet nyújtottak, lenyalták a kanalat, elrágcsálták a sütemény széleit. Ahogy egyre több tevékenység kerül a mindennapi életükbe, úgy egyre kevesebb időt töltenek a konyhában. És mire a szülők észbe kapnak, addigra a gyerekük már lassan 18 éves, és fogalmam sincs, hogyan mozogjon otthonosan a konyhában.

Van azért kivétel. A kisebbik lányom például otthonosan mozog a konyhában. Amikor 10 éves volt, és Olaszországban éltünk, azt mondta, hogy ő ’tagliatelle al ragú’-t szeretne vacsorára. Amikor azt mondtam neki, hogy más terveim vannak, elment a boltba, a henteshez és a zöldségeshez, és egyedül elkészítette.

Viszont nem tudom, hogy a nővére valaha is el fogja majd készíteni élete első raguját.

Így elhatároztam, hogy lépéseket kell tennem ez ügyben. Főzőleckéket adok neki. A kedvenc ételeit főzzük meg. Főztünk már együtt pár finomságot eddig.

Tapasztalható némi javulás. Már elkészített magának egy tál spagettit, a szendvicsébe pedig egy kis fűszeres majonézre vágyott, így a segítségemmel azt is összedobta.

És még mindig nem vagyok valami elégedett. „Olyan éhes vagyok!” - siránkozott múlt vasárnap reggel. Fasírtot akarok, és fetasajtos omlettet.” Ellenálltam. „De az olyan könnyű.” „Jó, akkor vedd ki a hozzávalókat, és elmondom, hogyan kell.” Kinyitotta hűtőt és állt ott egy percig, végignézett a friss tojásokon, a vajon és a fetán. Majd bezárta az ajtót. „Ó, mindegy, eszem inkább egy kis csipszet.”